Az internet korában a világrendet gyakran kötik össze azzal az elképzeléssel, hogy ha az emberek szabadon hozzáférhetnek a világról rendelkezésre álló információkhoz, és egymás között megoszthatják azokat, a természetes emberi vágy a szabadságra gyökeret ver és beteljesíti önmagát, vagyis a történelem robotpilóta üzemmódba kapcsolva magától alakul tovább. De a filozófusok és költők már rég’ három komponensre osztották az elmét, ezek: az információ, a tudás és a bölcsesség. Az internet csak az információra összpontosít, amelynek hatványozott terjedését teszi lehetővé, Egyre összetettebb keresőfunkciók jönnek létre, amelyek képesek az idő előrehaladásával változatlan tényekre irányuló kérdések megválaszolására. A keresőmotorok egyre bonyolultabb kérdéseket képesek kezelni, méghozzá egyre nagyobb sebességgel. De ez az információcsömör paradox módon gátolja a tudás elsajátítását, a bölcsességet egyre jobban kiszorítva korábbi helyéről.
Az, hogy egy nemzet teljes autonómiát követeljen, nem több, mint nosztalgia; a valóság azt diktálja, hogy minden nemzetnek- még a legerősebbnek is- a szomszédai és riválisai képességeihez és céljaihoz kell igazodnia.
Németország hosszú évtizedeken át az európai stabilitás legfőbb veszélyeztetője volt. Épp ezért kapott különös jelentőséget az, hogy a háború utáni első évtizedben milyen politikai irányvonalat választ az ország vezetése.
A filozófus Immanuel Kant Az örök béke című művében leszögezi, hogy az örök béke az alábbi két mód egyike révén köszönt majd be a világra: emberi belátás vagy olyan mértékű konfliktusok és katasztrófák eredményeként, ami nem hagy más választást az emberiségnek. Most egy ilyen válaszúthoz érkeztünk.
Lesznek olyan autokrata rendszerek, amelyeket az adatok online terjedése vagy a közösségi oldalakon megszervezett tiltakozások döntenek majd meg; ezek helyébe idővel nyitottabb és részvételen alapuló rendszerek lepnek majd, amelyek kialakítják mindenkire érvényes emberi értékrendszerüket. De máshol más hatalmak juthatnak nagyságrendekkel erősebb elnyomó eszközökhöz. Az egyéneket folyamatosan nyomon követő és elemző megoldások elterjedésével az egyén minden élményét nyilvántartják és továbbítják (bizonyos esetekben már születésüktől fogva), és (a számítástechnika élvonalában) néha már a gondolataikat is megjósolják – ezek az új lehetőségek lehetnek éppannyira az elnyomás, mint a felszabadítás eszközei. Ebben az értelemben az új technológia legradikálisabb aspektusa, hogy kis politikai és gazdasági csoportok kezébe adja az információ feldolgozását és nyomon követését, akik így alakíthatják a viták menetét, és bizonyos mértékig ők definiálhatják az igazságot.
Az internet miatt jellemzően zsugorodik a történelmi emlékezetünk. A jelenséget a következőképpen írják le: „Az ember elfelejti azt, amiről úgy gondolja, hogy később is elérhető lesz, és megjegyzi azt, amiről úgy gondolja, hogy később nem áll majd rendelkezésre” Az internet úgy csökkenti a késztetést arra, hogy emlékezzünk, hogy egyre több adatot helyez át a később is hozzáférhető információk halmazába. A kommunikációs technológia azzal fenyeget, hogy az egyén mind kevésbé lesz képes a fejében emlékek és adatok után kutatni, mivel már gondolkodásában is egyre inkább a technológiára támaszkodik.
Egyetlen korábbi nemzedék sem tudta elképzelni a ma rendelkezésre álló információ hatalmas tömegét, még kevésbé azt, hogy ezekhez azonnal hozzáférhetünk a számítógép billentyűzetének szinte mechanikus működtetésével. A mai kommunikációs forradalom hatását leginkább a nyomtatás feltalálásával hasonlíthatjuk össze.
Történelmi és geopolitikai tapasztalatai alapján az Egyesült Államoknak minden oka megvan arra, hogy támogassa az Európai Uniót, és megakadályozza, hogy geopolitikai vákuumba sodródjon. De geopolitikai szempontból az Egyesült Államok is csak egy Eurázsiától távoli szigetté válhat, ha politikailag, gazdaságilag és katonailag elszakad Európától; Európa pedig könnyen válhat Ázsia és a Közel-Kelet egyszerű toldalékává.
A történelem iróniája, hogy Németország mindkét elvesztett háború után megerősödött a szomszédaihoz képest. […] Ha Németország nem vívta volna meg ezeket a háborúkat, valószínűleg automatikusan vezető szerepre tett volna szert, legalábbis Európában.
A siker általában belépőjegy egy sor újabb döntéshez.