A történelem analógiákon keresztül tanít, oly módon, hogy összehasonlítható helyzetek esetén bemutatja a lehetséges következményeket. Ámde minden generációnak mgánk kell eldöntenie, hogy melyek az összehasonlítható szituációk.
Henry Kissinger
30 idézet
1923. május 27. - 2023. november 29.
Nobel-békedíjas németországi születésű amerikai diplomata, politikus, politológus, író és történész, az USA korábbi külügyminisztere
Az a vezető, aki zűrzavaros időkben kizárólag a népe tapasztalataira hagyatkozik, ideiglenes népszerűséget vásárol, amelynek ára a figyelembe nem vett utókor szigorú ítélete. Egy olyan vezető, aki túlságosan messze jár társadalma előtt, jelentéktelenné válhat. Egy nagy vezetőnek egyben jó pedagógusnak is kell lennie, aki a jövőképe és a köznapi közötti távolságot át tudja hidalni. Ugyanakkor azonban arra is készen kell állnia, hogy utat törjön, amelyen azután az általa vezetett társadalom követni tudja.
Minden kiemelkedő vezetőben megvan a ravaszságnak az a foka, amellyel időnként a célok, máskor pedig a vállalt feladat nagyságát lekicsinyíti.
A sakk alapvető szabálya, hogy nem az a legrosszabb lépés, amelynek eredményeképpen még több kockát vesz birtokba a játékos. Általában minél több kockát ural egy játékos, annál több esély adódik számára, s annál inkább be van határolva ellenfele mozgástere. A diplomáciában ehhez hasonlóan minél több választási lehetőséggel rendelkezik az egyik fél, annál kevesebb jut a másiknak, és annál óvatosabban kell az utóbbinak a célját követni. Sőt ilyen helyzetekben idővel az ellenfél arra a következtetésre jut, hogy nem érdemes tovább ellenséges szerepet játszani.
Amerika útja a nemzetközi politikában a hit diadala volt a gyakorlat felett.
Arkhimédész görög filozófus és matematikus kijelentette: „Ha volna másik föld, amelyen lábát megvethetné, ezt a földet is ki tudná forgatni sarkaiból.” A forradalmak felfalják a saját gyermekeiket, mert a forradalmárok csak ritkán értik meg, hogy a társadalom felbomlásának egy bizonyos pontja után már nincsenek arkhimédeszi fix pontok, ahonnan irányítani lehetne az eseményeket.
Az az általános félelem, hogy a történelembe belemerült emberek önmagukat beváltó jóslatokat produkálnak, mélyenszántó népi bölcsességet tükröz. Ennek ellenére még több példát lehetne felhozni Santayana mondására, mely szerint azok, akik figyelmen kívül hagyják a történelmet, arra vannak ítélve, hogy ismét átéljék azt.
Egy társadalom próbája az, hogy a közös célok érdekében háttérbe tudja-e szorítani az ellentéteket, s nem felejti el, hogy a társadalmak az ellentétek kibékítésével boldogulnak, nem pedig a konfliktusok kiélezésével.
Richard Nixonnak nem állt szándékában Nelson Rockefeller farvizén evezve bevenni engem a kormányába, és még kevésbé volt hajlandó olyan helyzet létrehozására, amelyben esetleg kettejük között kellett volna választanom. Ahogyan később megértettem, Nixon számára a bennem rejlő egyik vonzerőt az jelentette, hogy a kinevezésemmel demonstrálná: képes beválasztani a csapatába egy harvardi értelmiségit, és az a tény, hogy Rockefeller kíséretéből érkezem, a gondolatot még érdekesebbé tette.
Roosevelt szerint csak a misztikusok, az álmodozók és az entellektüelek hitték, hogy a béke természetes emberi állapot, és érdekmentes együttműködéssel fenntartható. Számára a béke természettől fogva törékeny állapot volt, amely felett állandó éberséggel, az erősek fegyvereivel és az azonos gondolkodásúak szövetségeivel kellett őrködni.
A külpolitikában a „példa nélkül álló” kifejezés mindig kissé gyanús, mert a lehetséges újítások tényleges terjedelmét erősen korlátozzák a történelem, a honi intézmények és a földrajz által megszabott körülmények.
A reálpolitika gyakorlatában az államférfiak arra vállalkoznak, hogy az ösztönzés és büntetés egyensúlyának módszerét alkalmazva az egyes érdekeket az általánoshoz kapcsolják.
Ha a történelem megtanít minket valamire, az a következő: béke nem létezhet egyensúly, igazság pedig önmérséklet nélkül
A demagógia lényege abban a képességben rejlik, hogy az érzelmeket és a frusztrációt egyetlen pillanatba sűríti. Megragadni azt a pillanatot, és egy hipnotikus, majdhogynem érzéki kapcsolatot kialakítani környezetével és a tömeggel, ezek voltak Hitler erőségei.
Azoknak a vezetőknek, akik képtelenek választani a lehetőségek közül, a körülmények mindig megfelelő alibivel szolgálnak a tétlenségre.
Sok évvel ezelőtt, fiatalkoromban hetykén azt gondoltam magamról, hogy képes vagyok a „történelem értelméről” véleményt mondani. Most már tudom, hogy a történelem értelme nem valami olyasmi, amit ki kell nyilatkoztatnunk, hanem amit fel kell tárnunk.
Az internet tervezői úgy gondolták, hogy találmányuk a világ összekapcsolásának zseniális eszköze; ám a valóságban arra találtak ki egy újabb módszert, hogy miként lehet az emberiséget háborúzó törzsekre felosztani. A polaritás és a konformitás egymásra épül és egymást erősíti; az embert besorolják egy csoportba, majd a csoport irányítja a gondolkodását. Nem csoda, hogy számos kortárs közösségimédia-platformon a felhasználók között „követőket” és „véleményvezéreket” találunk; „vezetők” nincsenek köztük.
A nemzeteknél a történelem ugyanazt a szerepet tölti be, amit a jellem az embernél.
A kínai vezetők ugyanazokat az elveket vallották a békés egymás mellett élésről, mint Gorbacsov. Ám ők azokat nem a nyugat megbékítésére használták Gorbacsovhoz hasonlóan, hanem azért, hogy falat húzzanak maguk köré. Gorbacsovot jelentéktelen, sőt megtévedt emberként kezelték Pekingben.
A birodalmak akkor maradnak hosszú életűek, ha az elnyomást a konszenzus váltja fel.
Nagy feladatok véghezviteléhez igen gyakran egy csöppnyi naivitás is szükséges.