A mániás teremtés akkor történik, ha valakinek megvan minden spirituális eszköze és szókincse, de megfeledkezik a vonzás legfontosabb részéről: ráhangolódni az univerzumra. Mondhatsz megerősítéseket, imádkozhatsz, meditálhatsz mindennap, mégsem vonzol be semmi jót, mert az energiád nincs összhangban az univerzummal. Ahelyett, hogy megengednéd magadnak az elfogadást, „kapni” akarsz.
Nem túl nehéz belekerülni a világ félelemalapú történeteibe, és elveszíteni a hitünket. Ha a félelem átveszi az irányítást, kómaszerű állapotba kerülünk. Szó szerint elfelejtjük, kik is vagyunk. Az elszigetelődés, a hiány, az ítélkezés és a negativitás hitrendszereit építjük fel.
Elköteleződésem a spirituális birodalom mellett megadta nekem azt a szabadságot, amire vágyom.
A különleges szerelmi kapcsolat azon az alaptételen nyugszik, hogy valami rajtunk kívül álló dolog betöltheti vagy pótolhatja azt, ami – úgy tűnik – belülről hiányzik.
Ha azt a gondolatrendszert alkalmazod, hogy az elméd segíthet a testi gyógyulásban, számos csodában lehet részed. Nem arról van szó, hogy a fizikai állapot csak úgy eltűnik (bár ez gyakran előfordul), hanem arról, hogy pontosan ahhoz a személyhez vagy dologhoz vezet majd az utad, akire vagy amire a gyógyuláshoz szükséged van.
Ha elkezdesz odafigyelni, hogy a gondolataid hogyan hatnak a testedre, sokkal jobban tudatosítani fogod magadban, hogy mire gondolsz.
Hiszek abban, hogy emberi tapasztalásokat megélő szellemek vagyunk.
A megbocsátás olyan, mint a levegő: szükségünk van rá, nélküle megfulladnánk.
Amit öntudatlanul közölsz magaddal, abból alakul ki az, amit tudatosan hiszel magadról.
A megbocsátás gyakorlása teszi lehetővé számunkra félelemben gyökerező múltunk elengedését, és azt, hogy a jelen pillanatba helyezkedjünk.
Az önmarcangolás alacsony szintű energiát teremt. Ez az energia olyan ragályos, mint valami vírus. Minél többen működnek félelemből és alacsony szintű energiával, annál több lesz az erőszak, a háború és a gyűlölet.
Az önszeretetet én úgy határozom meg, mint azt a helyet, ahová akkor érkezünk meg, ha minden mást elengedtünk. Egy interjúban nemrég megkérdezték tőlem, szeretem-e azt, akivé váltam. Azt válaszoltam, hogy nem hinném, hogy bárkivé váltam volna, csak elengedtem mindent, ami visszatartott attól, hogy az legyek, aki valójában vagyok.
A megbocsátás a szeretetteljes és csodákkal teli élet alapja.
Ha hálásak vagyunk azért, amink van, emelkedik az energetikai rezgésünk. A magasabb szintű energiánk magas szintű tapasztalásokat vonz be, és ezáltal létrehozza a szeretet dominóhatását.
Spirituális szemszögből nézve energetikailag mindnyájan össze vagyunk kapcsolódva.
Ha kitakarítjuk az erőnket blokkoló félelmet, mágnesként fogjuk vonzani a csodákat.
Akármilyen félelmetes is, minden helyzetben van választásunk: eldönthetjük, hogy a szeretetet látjuk a félelem helyett.
Nálam boldogabb embert nem ismerek, és ez a boldogság egy egyszerű döntés következtében lett az enyém: a szeretetet választottam.
Minden egyes félelem-meggyőződésünk a saját döntésünk. Mi döntünk úgy, hogy hiszünk a híradóból áradó félelemben, az otthonunkban lévő félelemben és az elménkben fészkelő félelemben.
Mindnyájan egyedi módon szedtük össze félelmeinket, majd – mentális filmekként – ezeket a félelmetes történeteket játsszuk le újra és újra az elménkben.