Furcsa, de megnyugtat, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki normálisnak tetteti magát.
Szeretek úgy tenni, mintha egyedül lennék, teljesen egyedül. Mondjuk a világvége, vagy egy pestisjárvány után. Mindegy…Lényeg, hogy nincs senki, aki előtt meg kellene játszanom magam, aki elől el kellene rejtenem, hogy ki is vagyok valójában. Ez olyan felszabadító lenne.
Nem olyan szörnyeteg vagyok, amit ő szeretne. Úgyhogy sem ember, sem állat nem vagyok. Hanem valami teljesen új, a saját szabályaimmal. Dexter vagyok.
Mindenki elrejti, hogy ki is valójában. Legalábbis néha. Néha úgy elrejtőzől, hogy valakinek emlékeztetnie kell, hogy valahol mélyen még ott vagy. És van, amikor teljesen el akarod felejteni, ki is vagy.
Ha elveszel egy életet, nem csak megölsz valakit, hanem megfosztod attól, ami lehetett volna.
A legtöbb ember nehezen kezeli a halált. De én nem vagyok olyan, mint a legtöbb ember. A gyász az, ami kényelmetlen számomra. Nem azért, mert gyilkos vagyok, csak egyszerűen, mert én nem értem az érzelmeket. És így elég nehéz tettetni. Ilyenkor jön jól a napszemüveg.
A húgom álarcot visel, hogy a világ ne lássa, mennyire sérülékeny. Én azért viselek álarcot, hogy a világ ne lássa, mennyire nem vagyok az.
Látom a fájdalmukat. Bizonyos szinten még meg is értem a fájdalmukat. Csak átérezni nem tudom.
Szeretem a kirakósokat. De nincs rosszabb annál, ha összeraksz egy kirakóst, és rájössz, hogy még mindig nincs értelme.
Az állatok nem kedvelnek, különösen a kutyák. Szerintem nem tetszik nekik, amit a gazdájukkal művelek.
Van valami furcsa és őszinte aban, ha nappal kell megnéznem egy bűntettet. Még a legbizarabb gyilkosság is olyan, mintha meg lenne rendezve. Mintha Disneyland egy új hullámvasútján ülnél.
Az emberek néhány érzelmet megjátszanak. Én úgy érzem, hogy mindet megjátszom. Méghozzá kiválóan.
Karácsony a remény ideje. Ha jól viselkedtél, akkor egy piros ruhás kövér ember betör hozzád és ajándékokat hoz. De a Télapó nem létezik. Az év legcsodálatosabb szaka egy hazugságot ünnepel.
Álmodom. Azt álmodom, hogy a saját kis életem felszínén lebegek. Nézem, ahogyan kibontakozik, megfigyelem. Kívülálló vagyok, aki befelé néz. Nézd meg őket, nevethetnek, játszhatnak, olyan könnyen megy nekik. Én nem vagyok olyan, mint ők.
Nincsenek titkok az életben, csak a rejtett igazság, ami a felszín alatt rejtőzik.
Ha rájuk nézek, olyan könnyűnek tűnik kötődni egy másik emberi lényhez. Mintha senki nem mondta volna el nekik, hogy ez a világon a legnehezebb.
Mindenkinek három élete van: a publikus élete, a magánélete… és a titkos élete.
Néha a társak találnak ránk, és hiába próbáljuk távol tartani őket, akkor is helyet találnak az életünkben, míg rá nem eszmélünk, hogy szükségünk van rájuk.
Mindenkinek van takargatnivalója. Valami belső sötét dolog, amit nem akarunk, hogy meglásson a világ. Úgy teszünk, mintha minden rendben lenne. Szivárványba csomagoljuk magunkat. Ennél többet talán nem is tehetünk, mert az ilyen dolgok néha sötétebbek másokénál.