A zene által percekig betekinthetünk a végtelenségbe.
A hangoknak legalább oly határozott értelmük van, mint a szavaknak, ha szóval nem is lehet kifejezni őket.
Ha valaki nem indul meg a hangszer egy-egy lágy akkordja vagy az énekhang édes zengése hallatára, nem visszhangzik reá és nem rendül meg egész valójában önfeledt elragadtatással: ez gyarló és silány lélekről tesz tanúságot.
Egyedül a zene képes enyhülést hozni a bolygó érzékeknek és a háborgó léleknek.
A zene ereje képes a vadállat megszelídítésére. Képes meglágyítani a sziklákat és meghajlítani a göcsörtös, vén tölgyet.
A zene minden szomorúságunknak, minden örömünknek hangot ad. Senki számára nem kell lefordítani.
Ha játszol, ne törődj vele, ki hallgat. Mindig úgy játssz, mintha mestered hallgatna.
Ha van valami, ami állandó ebben a világban, az a zene ereje.
A népzene (…) a természet tüneménye. Ez az alkotás ugyanazzal a szerves szabadsággal fejlődött, mint a természet egyéb élő szervezetei, a virágok, az állatok. Éppen ezért olyan gyönyörű, olyan tökéletes a népzene. Ezek a dallamok a művészi tökéletesség megtestesítői. Példái annak, miként lehet legkisebb formában, legszerényebb eszközökkel valamilyen zenei gondolatot legtökéletesebben kifejezni.
A zene egyszerre fejezi ki a szerelmet és az elválást. Egyszóval az életet fejezi ki.
A zene szült engem s a nemzedékem.
A zene az utolsó menedékem.
Tudom, hogy egyszer a zene öl meg.
Zenével adjanak vissza a földnek!
A dalok és versek születése leírhatatlan mozzanat. Az ihlet pillanatáról egyvalami tud őszintén és hitelesen beszélni: a születő dal. A versek és a dalszövegek édestestvérei egymásnak, de a versek szabadságfoka nagyobb, például nem kell zenei struktúrákhoz igazodniuk.
A zene ott kezdődik, ahol a szó hatalma véget ér.
A zenei dallam és táncmozdulat nem egyéb, mint utánzás, poétikus hangok és mozdulatok művészi szövedéke, amelynek alapja a valóság látszata.
					



