Örökké maradandó helyzetek nincsenek. A történelem ritkán old meg konfliktusokat. Többnyire tárgytalanná teszi őket.
A magyarban nincs meg azon tulajdonság, hogy összetartson, sőt inkább vész össze egymással.
Minél kisebb lesz az ország, annál nagyobbra növök én. Mikor ellenzéki vezér voltam, megvolt egész Magyarország, amikor miniszterelnök lettem, elszakadt Horvátország és Szlavónia; öt megye marad, amire köztársasági elnök leszek, és Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegyéből fog állani az ország, mire király leszek.
Első tekintetre a történelem csupa zűrzavar és véletlenség; másodszorra logikusnak és szükségszerűnek látszik; harmadszorra szükségszerűség és szabadság keverékének; ha pedig negyedszerre is szemügyre vesszük, nem tudjuk többé, hogy mit is gondoljunk róla.
Csak egyszer él az ember! Úgy érzem, amit tettünk, meg kellett tennünk! Húszéves korban az ember még inkább a belső sugallatokra és a lélek szavára hallgat. Még akkor is, ha tetteink következményeként a száműzetést kell választania!
Nem mondtam ki azt a szót soha. És most már nem is tudom kimondani, csak ennyit: valami fáj, ami nincs. Valamikor hallani fogsz az életnek egy fájdalmas csodájáról – arról, hogy akinek levágták a kezét és a lábát, sokáig érzi sajogni az ujjakat, amik nincsenek. Ha ezt hallod majd: Kolozsvár, és ezt: Erdély, és ezt: Kárpátok – meg fogod tudni, mire gondoltam.
Valahányszor a történelem ismétli önmagát, emelkedik az árfolyama.
A legutóbbi elemzések azt mutatják, hogy Isten azok oldalán áll, akiknek sok pénzük és nagy hadseregük van.











