Aznap, amikor rájöttem a vádlimmal kapcsolatos problémára, az összes melegítőnadrágom szárát levágtam, hogy akkor is lássam a tükörben, ha éppen egy másik izomcsoportra gyúrok. Azután minden áldott nap dolgoztam a vádlimon. Korábban ezt hagytam utoljára, mielőtt hazamentem; most ezzel kezdtem, amint odaértem. Négyszázötven kiló a vádligépen, tizenkettes sorozatok vég nélkül, a hét minden egyes napján. Nemcsak én nem tudtam levenni a szemem a vádlimról, ahogy körbejártam a teremben, de a vetélytársaim sem bírták megállni irigység nélkül, ahogy növekedett.
Amikor beleszerettem a testépítésbe, nemcsak ködös reményeket tápláltam arról, hogy egyszer bajnok leszek. Nagyon is pontosan láttam magam a testépítő-magazinokból vett képek alapján, amelyeken a Reg Parkhoz hasonló fickók ünnepelték a győzelmüket. Láttam magam a dobogó legfelső fokán, kezemben a győztesnek járó trófeával. Láttam vetélytársaimat az alacsonyabb fokokon, ahogy irigykedve, ugyanakkor csodálattal felnéztek rám. Láttam feszült mosolyukat, még az alsójuk színét is. Láttam a felállva tapsoló bírókat. Láttam a tomboló tömeget, ahogy a nevemet kántálta: „Arnold! Arnold! Arnold!” Nem fantáziának tekintettem ezt, hanem egy olyan valós esemény emlékének, ami még nem történt meg. Majdani valóságnak.
Első látogatásomra a testépítő stúdióban most is nagyon jól emlékszem. Azelőtt még sohasem láttam súlyemelőket. Amikor beléptünk a terembe, egy új világ nyílt meg előttem. A látvány lenyűgözött. Hatalmas, nyers fickókat láttam, csillogott rajtuk az izzadság, a karjuk feszült, mint megannyi Herkulesnek. Körüljártam őket és bámultam az izmaikat (amelyeknek a nevéről természetesen fogalmam sem volt), izmokat, amilyeneket még sohasem láttam. Ekkor dőlt el a sorsom. Tudtam, hogy pontosan azt találtam meg, amit kerestem, úgy éreztem, mintha egy ingadozó kötélhíd után ismét szilárd talaj került volna a lábam alá. A bodybuilding lett a pályám, az életem.
Megbántam-e, hogy ilyen nehéz súlyokat használtam? Azok a súlyok nyolc Mr. Olympia címhez segítettek, lehetővé tették, hogy idő előtt nyugdíjba vonuljak a rendőri munkámból. Bejárhattam a világot, ahol rengeteg rajongóval találkozhattam, anyukámnak egy vadonatúj házat és autókat vehettem, megköszönve az értem hozott áldozatait. Álmomban sem gondoltam volna, hogy egyszer majd ilyen módon tudom mindezt meghálálni neki, ahogy azt sem, hogy egy Rolls-Royce-szal fogok járni. Mindent, amit elértem az életben, azoknak a nagy súlyoknak köszönhetem. Nincs jobb dolog a világon, mint mikor rendesen megfizetnek azért, amit a legjobban szeretsz csinálni. Szóval, nem…nem bántam meg, hogy így edzettem.
(Flex magazin, 2017. július-augusztus)
Az étkezési szokásaimban semmi különös nincs. Amikor versenyekre készülök, naponta 6-szor eszem, többnyire ugyanazokat, és ragaszkodom a teljes értékű élelmiszerekhez. Egy bizonyos kalóriamennyiséggel kezdek, amit aztán apránként, fokozatosan csökkentek. Volt olyan felkészülésem, amikor 12 héten keresztül a rizs volt az egyetlen szénhidrát forrás, amit magamhoz vettem. Finom volt, és a testem is jól reagált rá.
(Muscle & Fitness UK, 2018. január)
Ha visszaemlékszünk, Frank Zane és Arnold Schwarzenegger is a vákuum pózzal értek a csúcsra. Úgy gondoltam, ha hozzájuk hasonló megjelenést szeretnék elérni, akkor úgy is kell edzenem, mint ezek a legendák. Mindig is sokat gyakoroltam a vákuum pózt, és próbáltam beilleszteni a pózolási rutinomba. Semmi sem tűnik keskenyebbnek, mint egy vákumos derék. Ez tényleg az, ami visszahozza a klasszikus megjelenést.
(Muscle & Fitness UK, 2018. január)
Ha a doppingesetek számát sportáganként összevetjük, a testépítés, amelyet szeretnek megbélyegezni, igencsak hátul kullog a sorban. Az edzőtermekben széttárt karokkal közlekedő strandbajnokok miatt akasztanak sztereotípiákat a versenysportra.
Engem a negatív kritikák egyáltalán nem zavarnak, mert nagyjából el tudom helyezni magam, és tudom, hogy mit csinálok, próbálok olyan tempóban haladni, hogy hosszú életem legyen. Utóbbit azért emelem ki, mert olyan kritikák is értek, hogy biztos azt sem tudom, mit csinálok magammal. Pedig igenis tudom, és biztos, hogy nem én hozom meg a legnagyobb áldozatot. Sőt sokkal kevesebb áldozatot kell hoznom másoknál.






