A tenisz olyan sport, ahol az ember magában beszél. Egyetlen sportoló sem beszél úgy magához, mint a teniszező. A baseballjátékosok, golfozók, kapusok morognak magukban, persze, de a teniszezők beszélnek magukhoz – és válaszolnak is
Szricsaphannak rettentően megnőtt az önbizalma. Úgy gondolja, hogy ez az Ő napja, és ha valaki úgy hiszi, hogy ez a napja, akkor általában nem téved!
Meccs közben nem a hétköznapi önmagam vagyok. Megpróbálok teniszgépezetté válni, még ha ez a vállalkozás végsősoron lehetetlen is. Nem vagyok robot; a tökéletesség a teniszben elérhetetlen; a kihívást az jelenti, hogy megpróbáljam maximálisan kihasználni a lehetőségeimet. Mérkőzés közben folyamatos harcot vívsz azért, hogy felülkerekedj a mindennapi gyengeségeiden, és elfojtsd az emberi érzéseidet. Minél jobban elfojtod azokat, annál nagyobb az esélyed a győzelemre, feltéve, hogy ugyanolyan keményen edzettél, mint ahogy játszol, valamint a tehetség tekintetében nincs túl nagy eltérés az ellenfeled és közted.
A tenisszel kapcsolatos egyik szokatlan jellemző az, hogy még a legnagyobb tornákon is az ellenfeleddel közös öltözőbe helyeznek.
Azt gondolhatnánk, hogy miután több millió labdát ütöttem már el, betéve tudom a tenisz alapütéseit, és bármikor gond nélkül sikerül megbízhatóan kiviteleznem egy pontos, szabályos, tiszta ütést. De ez nem így van. Nemcsak azért, mert mindennap máshogy érzed magad felkeléskor, hanem mert valamennyi ütés különböző. Attól a pillanattól kezdve, hogy a labda mozgásba lendült,végtelenül sokféle szögben és sebességgel tarthat feléd; nagyobb pörgetéssel, nyeséssel, teli lappal vagy akár átemeléssel. A különbség parányi lehet, mikroszkopikus, de ugyanígy a tested – a vállad, a könyököd, a csuklód, a csípőd, a bokád és a térded – által az ütések közben végzett különböző mozdulatok is azok. Ezenkívül pedig számos további tényező van – az időjárás, a pályaborítás, az ellenfél. Mindegyik labda különbözik egymástól; nincs két egyforma ütés. Így minden alkalommal, amikor felkészülsz egy ütésre, a másodperc törtrésze alatt kell felmérned a labda röppályáját és sebességét, majd ugyanilyen gyorsan kell eldöntened, hogy hogyan,milyen erősen, és hová kell megpróbálnod visszaütni azt. Újra és újra meg kell tenned, gyakran akár ötvenszer is egy játék során, tizenötször húsz másodperc alatt, folyamatos vágtákban több mint két, három, négy órán keresztül, és mindeközben keményen küzdesz, pattanásig feszülnek az idegeid; ha megfelelő a koordinációd és egyenletes a tempó, akkor áraszt el az a jó érzés, hogy képes vagy hatékonyabban elérni azt a biológiai és szellemi teljesítményt, hogy hatalmas pszichés nyomás alatt, újra és újra tisztán, az ütő közepével üsd meg a labdát, és pontosan, nagy sebességgel irányítsd azt. Egy dolog felől nincs kétségem: minél többet edzel, annál jobban érzed magad. A tenisz minden más sportnál inkább az elme sportja: az a játékos a világelső, aki ezeket a jó érzéseket a legtöbb napon megtapasztalja, és akinek leginkább sikerül elszigetelnie magát a félelmeitől, illetve a meccs során szükségszerűen bekövetkező hangulatingadozásoktól.
A veled egy szinten lévő, vagy általad legyőzhető rivális elleni teniszezés lényege az,hogy akkor keményíts be a játékban, amikor szükséges. A bajnok nem egy torna nyitófordulóiban játszik a legjobban, hanem az elődöntőben és a döntőben, a legjobb ellenfelekkel szemben, egy kiváló teniszbajnok pedig egy Grand Slam-döntőben nyújtja a legjobbját.
A tenisz nagymértékben attól függ, hogyan érzed magad a meccs napján.
A teniszben a kiválóság záloga nem a készségek lassú fejlesztésében rejlik, sokkal inkább jellemző, hogy azok a fiatal játékosok, akiknek reményük van feljutni a csúcsra, már eleve elképesztő készségekkel bírnak, és egymás után nyerik a meccseiket.
Én vagyok az első számú teniszező a világon, és mégis üresnek érzem magam. Ha a világelsőnek lenni ezt az ürességet jelenti, kielégületlenséget jelenti, mi értelme van? Miért nem vonulok egyszerűen vissza?
Ahogy az első pár labdát elütöd, eszedbe jut, hogy meg tudod ezt csinálni, de az is beugrik, hogy mi az, ami már nem megy úgy. Hálás vagyok az Istennek azért, hogy elég sokáig játszhattam ahhoz, hogy rengeteg jó élményt begyűjthessek. Úgy érzem, a tenisz és én ma már kvittek vagyunk.
A hálóhoz menet biztos vagyok benne, hogy a jobb győzött, a következő nemzedék Everestje. Sajnálom azokat a fiatal játékosokat, akiknek vele kell majd megküzdeniük. (…) A legtöbb embernek van valami hibája. Federernek nincs.
A hanyatlásom nagy részben a tenisz iránt érzett megvetésnek és utálatnak volt köszönhető, egyszerűen nem kötődtem akkoriban a sportághoz. Nem melóztam eleget, vagy épp a droggal büntettem saját magam, megtaláltam a módját, hogy bántsam magam. De eljutottam arra a pontra, amikor beláttam, csak azért, mert nem én választottam magamnak ezt az életet, még rajtam múlik az irányítás. Ez volt a nagy felismerés, és aztán láttam, hogy vannak olyan gyerekek, akik sokkal rosszabb helyzetben voltak, mint én, mert egyszerűen nem volt választási lehetőségük, nem volt esélyük, hogy a kezükbe vegyék a sorsukat. Akkor elkezdtem értékelni a teniszt, amely egyfajta eszközként szolgált, hogy elmozduljak a gödör aljáról. Felfogtam, hogy az embernek meg kell terveznie, hogyan dolgozik, és aztán folyamatosan csiszolnia kell a tervet. Ez a mantrámmá vált.
Ha valaki azt mondja neked, hogy mennyire különleges vagy, pontosan csak ennyit mondhatsz: „Ez a személy, figyelembe véve sajátságos ízlését és szükségleteit, vágyait és kivetítéseit, különleges kívánsággal viseltetik irányomban, de ez semmit sem mond az én személyemről. Valaki más egészen közönségesnek fog tartani, de az sem mond rólam semmit sem.” Tehát abban a pillanatban, amikor elfogadod a bókot, és átengeded magad az örömnek, akkor hatalmat adsz ennek az illetőnek önmagad felett. Azon fogsz fáradozni, hogy ő továbbra is különlegesnek tartson. Állandóan attól fogsz rettegni, hogy talál valaki mást, aki még különlegesebb lesz számára, s te kirepülsz a kegyeiből.