A szerelmi lángolás sem tart örökké, egy idő után a varázs is eltűnik, mintha a dal elveszítené a frissességét, zamatát, és megkopna. Ekkor más jellegű munka kezdődik, akár a szerelemben, amikor a megszokás és a rutin ellen harcolunk, újból létre kell hozni a dalt, ahogy újból létre kell hozni a szerelmet is, fel kell fedezni az újat, az örömöket benne. Ha nem így van, nem éri meg szeretni vagy énekelni.
Nem értem, hogy egymást valóban szerető emberek hogy képesek elválni, és miért nem akarnak többé együtt élni. Talán nem is szerették egymást igazából, vagy az egyik nem jól szerette a másikat. Amikor ketten szeretik egymást, az egy életre szól, legalábbis én ezt hiszem.
Nincs idő unalmas egyhangúságra. Csak a munkára és a szerelemre van idő, semmi másra.
Akinek csak egyszer is mondták életében: „Aludj a karomban!”, az ne kérdezze, hogy minek élt a földön.
Tudom, vágyainak nem lehet ura senki,
S a szerelem önként kíván csak megszületni.
Szerelmet ébreszteni a férfiban, ez minden nő legfőbb célja.
Titkolózni bizony a szerelem szeret,
S ha sok az akadály, hát annál édesebb,
S egy csepp társalkodás azzal, kit szíved áhít,
Épp azért, mert tilos, csodálatosra válik.
Ami engem illet, ezt a szenvedélyt magam is az élet legkívánatosabb dolgának tartom; és ahhoz, hogy boldogan éljünk, szeretnünk kell; s azt is hiszem: minden élvezet sápadt, ha egy kis szerelem nem keveredik belé.
Ha szívünk lánggal ég,
Be szép az éj homálya!
Az Éj – mindnyájunk szíve-vágya!
Szerelme ellen a szerelmes szív sosem vét,
S szerelmes bűnre épp a szerelem a mentség.
Igaz: nagy mester a Szerelem,
nagy tanár, és
Ami sose voltunk, belőlünk
azt csinál, és
Gyakran egy pillanat elég, ha ő tanít,
Hogy kicserélje az ember erkölcseit.
Áttöri sáncait szivünknek és agyunknak,
S gyors eredménye mind, mint egy-egy
csoda, úgy hat.
Az ész szavára fütyül a szerelem.
Így szereti a szív, ha átgyújtja a hőség,
Hibáival együtt szeretni szeretőjét.
Ki félt, forrón szeret; ki nem, bölcsen szeret.
Mind bolond az, aki szerelmes, mondhatom.
Szerintem a szerelem, mint sok minden más érték az életünkben, önmaga ajándéka. Egy másik ember csupán kiváltja belőlünk ezt az érzést, ideát, vágyat, vonzerőt. És mert kiváltja, annyira boldogok leszünk, hogy egyből neki tulajdonítjuk azt az érzést, ami belőlünk fakad. Mi éltetjük, rajtunk múlik, hogy érezzük-e, átéljük-e vagy nem.
Az „Isten” után a „szerelem” szó az, amelyből minden nyelvben a leginkább kitaposták a tartalmat.
Az alkohol olyan, mint a szerelem. Az első csók varázslatos, a második meghitt, a harmadik megszokás.
A szerelem is megkopik a mindennapok szürke taposómalmában, és csak a szeretet marad belőle. De ha a szeretet kopik meg, utána vajon mi marad?
Séta az esőben…
két szerelmesnek elég
egy esernyő.
