32 idézet
Nem kell dér az őszi lombnak,
Mégis egyre sárgul:
Dér nekűl is, fagy nekűl is,
Lesohajt az ágrul.
Nem kell bú az aggott főnek,
Mégis egyre őszül:
Bú nekűl is, gond nekűl is
Nyúgalomra készűl.
Hátha dér-fagy, bú-gond érte,
Ősze is már késő:
Hogy’ pereljen sorsa ellen
A szegény lomb és fő!
Őszbe csavarodott a természet feje,
Dérré vált a harmat, hull a a fák levele,
Rövidebb, rövidebb lesz a napnak útja,
És hosszúkat alszik rá, midőn megfutja.
S ahogy azt mindenki tudja, akkor van, szeptember végén, Mihály napja. Ez igen nevezetes nap a gazdálkodás világában, mert valójában itt fordul őszre minden. A juhokat a hegyi legelőkről hazaeresztik; elborulnak a nyári színek, s reggelenként már egyre őszül a harmat a réteken; belopózik a falusi kályhákba a tűz, és kezdődik az őszi munka.
Esni kezd. Csendes, hideg esőcseppek. Igazi őszi eső, rozsdaízt érez az ember a szájában. Rájövök, hogy most már tényleg vége a nyárnak.
Most őszi eső mossa arcom,
s a pillanat, mely elhagyott,
mint messze láng, vagy mint az arcod
új, tünde fénnyel felragyog.
Gazdag melegség lebegett egész nap, pedig érkezőben volt már a három „ember” közül az első, vagyis szeptember.
Mert ősz lett közben. Az erdei ösvényeket átszőtték hallgatag pókok, a galagonya bogyója pirosan fürdött a napban, a legelők tarlott oldalán már csak délben ugráltak a szöcskék, a katáng virága elfakult, az erdő aranyos bíborba öltözött, mert szép akart lenni, mint az öregedő asszonyok, ha elbúcsúznak valakitől, akit szerettek. Elhidegült a patak is. Méregzöld színe kékre vált, mint a pala, és nem táncoltak már felette szitakötők. De az apró halak még szökelltek benne, csak úgy mozgott a víz utánuk.
Fekete István idézetek a természetről, Ősz idézetek, Természet idézetek
A legszebb őszi nap volt, amilyet a felséges fantázia csak teremthetett. Szeptember már elmúlt, mindenütt látszott az a sárgapiros verőfény, mely növekvő melankóliával rezdül végig az októberi erdőn. Egy kis beteges halványság, közte a hervadás egy-egy piros foltja a megvörösödő levelek tömegében; a színek átmenete, a zöldnek elhalványodó tarkasága olybá tűnik fel ilyenkor, mintha mosolyogni tanulni a halál.
Néha a novemberi napok is szépek, kivált a dombos vidékeken, ahol az ősz kopársága sohasem olyan elszomorító, mint a síkságon. Sokat tesz az, ha van egy kis változatosság az ember előtt. Ha csupán a hervadás árnyalataiban nyilatkozik is: legalább megnöveli a hangulatot.
Az ősz tarkasága a szivárványszínek tarkasága. Az októberi erdő minden fáján meglátni már a mulandóság szellemének az érintését, vége a lombok üde zöldjének, a növényi élet e gyönyörű színe elváltozik, megapad erejében; lészen belőle százféle sárga, százféle piros, százféle barna; s ami árnyalata van a sárgának a zöldig, a pirosnak a violaszínig, a barnának a koporsó feketeségéig, azt mindet meglelem benne.
Gyönyörű ez a magyar ősz, amikor a letarolt mezőkön elterül az isteni nyugalom, és a virágzás buja bokrétái már emlékezéssé válnak. Csak annál jobban megörül a szemünk az égszínkék katángnak, az itt-ott még pirosló pipacsnak, a sötétlila-kék szarkalábnak, a bágyadtan fehér székfűvirág egy-egy csomójának. A barázdákon fekete varjak sürgölődnek.
Fáznak az ágak, a lombok,
áznak a házak a dombok,
gyors paripán jön az ősz,
kunyhóba búvik a csősz.
Az őszi várost járni, miután lehullottak a színpompás levelek, és zuhog az eső – nincs is ennél tökéletesebb.
Éreztem az éjjeli eső illatát, és láttam a ház előtt álló platánfa leveleit, amelyek
lassan aranybarnába fordultak.
Csepereg az eső oktánszámra.
Fákon már sok levél okkersárga.
Jószívű ez az ősz, ocsúdok fel,
esőcsepp petél az orrcimpámra.
Szomorú őszi, öreg gyereknek születtem, én nem tudtam úgy örülni, mint a többiek. Most kezdek lassan fiatalodni, érzem az őszben a ficánkoló tavaszt, a napsugár utolsó fölényes magasságait, ahogy átugrálja az ősz buckáit. Mindenütt könyörgő füstoszlopok kapaszkodnak az ég felé, a tűz, a víz könyörög a hosszú napsugárért.
Hirtelenül támadt ősz elveszi az emberek lelkének a frissességét, nyirkosan nyúlóssá teszi a gondolkozás rugalmas szalagját, és feltétlenül az elmúlásnak, a halálnak a képét idézi fel. (…) Sok őszt láttam már… Nézd, ide a halántékomra rakódott le a derük… És tudom, hogy az emberek leginkább ősszel egyformák. Az ég szürke uniformisa egyenruhát húz a gondolatokra is.
Az ősz ma, nézd meg, épp bokáig ér.
A szeptemberre külön színvilág van:
összekutyulva barna és fehér,
rumos kóla egy részeg indiánban.
Az őszi lombhullást így is el lehet mondani, hogy a fában lévő nedvek keringése lassan megáll, az nem szállítja tovább a klorofillt, amitől zöldek a levelek, azért elsárgulnak, majd pedig egy vékony, picike hártyaréteg képződik a fa ága és a levél kocsánya között, ami azt eredményezi, hogy a levél leesik a fáról. Ugyanezt a költő nyelvén Arany János így mondja el: „Őszbe csavarodott a természet feje, vérré vált a harmat, hull a fák levele.” – És igaza van neki is.
Az ősz a kedvenc évszakom. Szeretem, amikor a levelek vörösbe és narancsba fordulnak. Gyönyörű látványt nyújtanak a holdfényben, és elképesztő változáson esnek át. A tavaszi és a nyári zöldellés csak árnyéka a fák igazi valójának, ez a buja színvilág igazi csoda, és minden áldott évben bekövetkezik, amikor az éjszakák egyre hidegebbek lesznek. Mintha ezekkel a tüzes színekkel kárpótolnák, hogy eltűnik a meleg.
Az ősz az év egyik legkülönlegesebb évszaka: egyszerre szól a változásról, az elmúlásról és a természet gyönyörű átalakulásáról. Az ősz idézetek szavai segítenek megérteni azt a különleges hangulatot, amit csak a lehulló falevelek, a hűvösebb esték és a színes tájak tudnak előidézni. Egy frappáns idézet képes visszaadni azt a pillanatot, amikor a nyár melege átadja helyét a csendesebb, elmélkedőbb napoknak.
Az ősz nemcsak a természet változását hozza el, hanem belső utazásra is hív bennünket. Idézetek formájában emlékeztet arra, hogy minden változásban szépség rejlik, és hogy az elmúlás is része az élet körforgásának.
Az őszi gondolatok gyakran filozofikusak, csendesek és melankolikusak. Egy őszi idézet rávilágít, hogy bár a nyár elmúlt, a természet mégis új arcát mutatja, amelyben ott rejlik a nyugalom, a befelé fordulás és az újrakezdés ígérete. Az ősz tanít meg bennünket arra, hogy lassítsunk, élvezzük a jelen pillanatait, és fogadjuk el a változást.
Nem minden őszi idézet komor – sok közöttük derűs, meghitt vagy éppen romantikus hangulatot áraszt. A színes lombok, a forró tea, a hosszú séták és a gyertyafény mind olyan élmények, amelyekre az idézetek is emlékeztetnek. Egy-egy sor képes visszahozni a ropogó levelek illatát és a hűvös szél simogatását.
Az ősz a belső elmélyülés időszaka. Az idézetek segítenek megfogalmazni azt az érzést, amikor az ember számot vet a múlt hónapokkal, és felkészül a télre – nemcsak a természetben, hanem a lélekben is. Inspiráló gondolatok, amelyek arra ösztönöznek, hogy az elmúlásban is meglássuk a szépséget.
Legyen szó irodalmi elmélkedésről, közösségi bejegyzésről vagy egyszerűen csak arról, hogy kifejezzük az ősz iránti szeretetünket, ezek az idézetek mindig találóak. Egy őszi gondolat képes szívet melengetni, inspirálni vagy éppen békét hozni egy fáradt napon.
Az ősz idézetek arra emlékeztetnek, hogy a változás elkerülhetetlen – és hogy minden elmúlás egyben új kezdet is.
