A legnehezebb azt megváltoztatni magadon, amilyennek mások látnak téged.
Az anonim alkeszeknél azt tanítják, hogy szembesülj az érzéseiddel. Nézz be az ágy alá, és lásd, hogy nincsen ott a szörny. De néha az a gond, hogy a szörny bizony ott van. És néha, kur*ára el kell rohannod.
A hiedelmeid határozzák meg a gondolataidat, a gondolataid határozzák meg a szavaidat, a szavaid határozzák meg a tetteidet, a tetteid határozzák meg a szokásaidat, a szokásaid határozzák meg az értékeidet, az értékeid határozzák meg a sorsodat.
A változás folyójának átlépéséhez el kell hagynunk régi, jól ismert, kiszámítható énünket – amely a megszokott gondolatokhoz, döntésekhez, viselkedéshez és érzésekhez kapcsolódik – , és be kell lépnünk az ismeretlenbe, avagy ürességbe. A régi és az új énünk közötti szakadék nem más, mint a régi énünk biológiai halála. Ha a régi énünknek meg kell halnia, akkor új ént kell létrehoznunk új gondolatokkal, új döntésekkel, új viselkedéssel és új érzelmekkel. A folyóba történő belépés azt jelenti, hogy elkezdünk közeledni az új, megjósolhatatlan, szokatlan énünk felé. Az új énünket egyedül az ismeretlenben tudjuk megteremteni – a jól ismertből semmi újat nem tudunk teremteni.
Az új gondolatok új döntéseket eredményeznek. Az új döntések új viselkedéshez vezetnek. Az új viselkedés új élményekhez vezet. Az új élmények új érzelmeket hoznak létre, az új érzelmek és érzések pedig arra ösztönöznek, hogy új módon gondolkodjunk. Ezt hívják „evolúciónak”. Személyes valóságunk és biológiánk is – agyi áramköreink, belső kémiánk, génkifejeződésünk, végső soron egészségi állapotunk – meg fog változni az új személyiségünk, az új létállapotunk következtében. És mindez az új gondolattal veszi kezdetét.
A megszokott gondolatok mindig a megszokott döntésekhez vezetnek. A megszokott döntések a megszokott viselkedést eredményezik. A megszokott viselkedés a megszokott tapasztalatokhoz vezet. A megszokott tapasztalatok a megszokott érzelmeket váltják ki bennünk. A megszokott érzelmek pedig ismét a megszokott gondolatokat eredményezik.
Mindazok az önmagunkról alkotott meggyőződések, amelyekre kondicionáltuk magunkat, illetve mindaz, amiről azt véljük, hogy mások gondolják rólunk, hatással van teljesítményünkre, következésképpen sikerességünkre is.
Ha elhúzódnék magamtól, hogy jobban hiányozzak nekem, felismerném azt, aki mindig is voltam, és örülnék, hogy szerethetem. De akarnám-e kétszer vagy százszor újra, csak a rácsodálkozás miatt? És teremtenék-e kettőt az egyből hét nap alatt? Legyen-e kezdet? Miért ne?
Van egy olyan érzésem, hogy ha az ember a másik felét keresi, akkor a kapcsolat hiányon alapul. Ezért azt hiszem, hogy teljessé kell válni egyedül, és aztán jön egy másik ember, aki esetleg szintén teljes – és akkor nem azért vagytok együtt, mert függtök egymástól, hanem „Miért ne?” alapon. Nézd meg a társkereső oldalakat – „keresem azt, aki boldoggá tenne”, így nem lehet! Tedd magad boldoggá és aztán jön egy másik ember, akivel talán sikerül harmóniát találni.
Ha nem bízol abban, hogy a gondolataid, magatartásod, meggyőződésed és cselekedeteid megváltoztatása változást eredményez, akkor az életedben semmi sem fog változni.
Ha már olyan sokszor tettél valamit, hogy a tested és az elméd is jártassá válik benne, automatikussá, természetessé, erőfeszítés nélkülivé válik.
Amikor megtudsz valamit önmagadról, erővel ruházod fel magad. Bizonyos szempontból visszaszerzed az erődet, mert nem tehetetlen áldozatként tekintesz önmagadra, aki vakon elfogadja a tényt, hogy nincsen hatalma vagy képessége élete megváltoztatására.
Az alkotói folyamat nem arról szól, hogy reménykedjünk, próbálkozzunk vagy keressük, hanem arról, hogy a saját alkotásinkká váljunk.
A szívem ott van a tenyeremben, ott ver minden ujjam végében. Ha nem csap bele, figyelmeztetem magát, beleülök ebbe a székbe, és meghalok. (…) Nem remegek én a testemért. Én a szívemben és a fejemben élek, uram – nem ebben a gyenge porhüvelyben, melyben átmenetileg lakom.