Ha minden rovar eltűnne a föld felszínéről, ötven éven belül minden élet elpusztulna a Földön. Ha minden ember eltűnne a föld felszínéről, ötven éven belül minden életforma felvirágozna.
Nézőpont idézetek
Bár tehetséggel foglalkozni igen megterhelő lehet, a tehetséges gyermek nem teher. Inkább kihívás.
Minden géniusz más szemszögből látja a világot társainál, és ez az ő tragédiája.
Te azt az embert csodálod, aki felér a csúcsra; mi azt, aki lent hagyja önteltségét.
Erősségünk, hogy nincs gyönge pontunk. Gyöngeségünk, hogy nincs igazi erősségünk.
Bár a színek többen vannak, és olykor talán csábítóbbak is, mégsem szabad azt hinnünk, hogy a fekete és a fehér nem léteznek.
Az idő (…)
túl lassú azoknak, akik várnak,
túl gyors azoknak, akik félnek,
túl hosszú azoknak, akik gyászolnak,
túl rövid azoknak, akik örvendnek.
Ám azoknak, akik szeretnek,
az idő nem számít.
Azok közül való vagyok, akiknek meggyőződése szerint minden a kevésben rejlik. A gyermek kicsiny, és már magába zárja az embert, szűk az agy, mégis abban ütnek tanyát a nagy gondolatok, és mindössze kis pont a szem, mégis mérföldeket ölel át egy pillantással.
Van, akinek a lehetőség is probléma, van, akinek a probléma is lehetőség.








