A rajzművészet Janus-arcú. A közönség reagálása pedig arra hívja fel figyelmünket, hogy a nézőt mindkét arc érdekli, jóllehet nem egyformán. A közönség akkor érzi jól magát, ha érdeklődését jutalmazzák, örömöt okoznak neki, megmozgatják az érzelmeit.
A házasság műalkotás. Következésképpen: a házasság megélése művészet is. A művészet három fő ellensége pedig: az ismétlés, a gépiesség és a szürkeség.
Agyból gyönyörű képet lehet festeni, de ennek gyönyörűségét én még nem biztos, hogy átérzem.
Nem minden művészet, amit alkottál. (…) Nem teljes mindaddig, amíg valaki be nem fogadja. (…) Csak akkor válik valamivé, ha valaki meghallgatja, látja, vagy bármely úton megtapasztalja.
A színpadon otthonosan mozgok több ezer ember előtt, attól viszont nagyon megijedek, hogyha egy teremben a képeimet nézegetik. A festés olyan szabadságot ad nekem, amit a zenétől nem kapok meg. Ha zenét hallgatsz, a hang mögött az embert is látod, vele van kapcsolatod. A festészetnél az alkotó másodlagos.
Az én szememben az érzékiségnek mindig csúfnak, az esztétikának isteninek, a halálnak szépnek kell lennie.
Abból a tényből, hogy magam sem látom tisztán festményeim értelmét, nem következik, hogy nincs értelmük.
Mikor én festek, a tenger tombol. Mások csak pancsolnak a fürdőkádban.
A természet törvényei a művészet törvényei is: a spontán kreativitás véletlenszerű játékai. Még a természetben fellelhető szépségek leglátványosabb apró részletei is minden indoklás nélkül tárulnak elénk: mi célt szolgálnak a csodálatos minták a pillangó szárnyain vagy a páva tollazatán?
A rajzolás mindenfajta ábrázolás lelke és forrása, s minden tudomány gyökere. Aki olyan eredményeket ért el, hogy rajzolni tud, annak azt mondom, hogy a legértékesebb kincs birtokába jutott.
A színész, igazi értelme szerint, az olyan ember, aki több embert, száz embert, sok száz embert hordoz magában, akiben sok száz ember lelke lakozik, s aki ezt a sok száz embert ki is tudja teremteni magából… A színész – emberteremtő tehetség, aki csak utánozni tud, az komédiás.
Mindig is tudtam rajzolni. Amióta az eszemet tudom, rajzoltam, vagy festettem. Ebben az értelemben a művészet mindig természetes elemem volt.
Művészi tanulmányokat folytattam, azon hitben, hogy a művész képzés útján jön létre, s a tehetség tanulható, elsajátítható. Nem alaptalanul hittem így, hiszen az okítók többsége arról győzködi tanítványait, hogy sok-sok szorgalommal, kitartással és szívóssággal bárkiből Picasso, Rembrandt, Shakespeare, Joyce, Mozart vagy Lennon válhat. Időbe tellett, míg rájöttem, hogy ha az ember nem Picasso, Shakespeare vagy Mozart, ha magától nem tehetséges, akkor gyakorolhat, amennyit csak bír, az irigyelt idolok bokájáig sem nőhet fel.
Hall vagy lát valamit. Látása, hallása hangulatot szül lelkében. A hangulat és érzés egy pillanatig még néptelen és alaktalan, mint az egeknek kéksége. Majd élettel, alakokkal, mozgással lesz tele, mint ahogy az ég megtelik nappal, holddal, csillagokkal, sugarakkal, fellegekkel. A teremtő lélek népesíti be az eget, az érzést és a hangulatot. Megfogamzik aztán eszméje, melynek szolgálatába állanak a tünemények. S amint az eszmének szóban, hangban, színben megtalálja igaz alakját, s elénk állítja mint élőt, küzdőt, viharzót, győzőt vagy legyőzöttet: előáll a költemény, a zene, a festmény. S ha így áll elő: akkor örök élete van. Ami így áll elő, annak a lángelme az alkotója. S amit a lángelme így alkotott: az minden nemzetnek és minden kornak el nem tékozolható kincse, soha nem szűnő gyönyöre, el nem múló dicsősége.
Csak a köznapi csodálatos, ha hozzáér a géniusz keze.
Önmagában az, hogy valaki nem tud rajzolni, még nem jelenti azt, hogy jó festő lesz belőle.
A tehetség az eredetiségből származik; ez pedig nem egyéb, mint a gondolkodás, látás, értelmezés és ítélés különleges módja.
A művész semmit nem ér tehetség nélkül, de a tehetség semmit nem ér munka nélkül.
Nagy kérdés, remeket mi teremt: a tudás vagy az ihlet.
