Az undorító dolgok is megszépülnek, ha velem vagy.
Ma nem találom azt, amivel jót tehetnék neked… Lehet, hogy néha ezt érzed. De miért „valamivel” akarsz jót tenni? Hiszen lehetnek napok, amikor semmire, ám mégis, mindenre szükségem van. Semmit nem kérek, mégis, mindent várok. És lehet, hogy te nem találsz. „Valamit”. Amivel jót tehetnél. De én megtalálom. A mindent. „Amivel” jót tehetsz. Téged.
Amikor ma éjjel elalszol, ne feledd, hogy egyazon csillagok alatt fekszünk.
A mennyországban járok,
ha szólítasz, hárfák hangját és
angyalok énekét hallom.
Már minden nap mosolyogva ébredek. Nincs több könny, sem fájdalom, mert szeretsz.
Nincs szükségem álmokra, amikor mellettem vagy.
Egyszer rám hajolhatnál, s akkor nagyon kívánnál,
S én meg ott feküdhetnék, kicsit nagyon remegnék.
Egyszer elkergethetnél, aztán sírva kérhetnél
Aztán átölelhetnél, s hagynám: kiengesztelnél.
A józan ész nyert, a barátság vesztett,
mert szívemben a szeretet szerelmet ébresztett.
A szeretleken nagyjából azt értem,
hogy hiányzol akkor is,
ha itt vagy.
Csak nézz az égre fel,
s egy csillagfény hozzám elvezet.
Hogyha félsz, megvédelek.
Vigyázok rád, ameddig csak lehet!
Csak ez a kis világ, amiben élhetünk,
csak ez a kettőnké, amit félthetünk!
Tudom, hogy félsz, ha egyedül maradnál,
pedig lennék veled, ha akarnál!
Nem volt még olyan perc, mely álmosan múlt el,
álmatlanul forgolódom az emlékeimmel.
Téged látlak lehunyt szemmel,hogy itt voltál velem,
az idő tőlem elszakított egy emlék vagy nekem.
Elveszett sok régi álom veled érzem megtalálom
Szól egy hang a messzeségben:Te hozzám tartozol!
Elszakított régi emlék,ha kérnéd mindig veled lennék,
vérvörösre izzik tőled a nyugvó messzeség.
Még jobban szeretlek azért, mert azt hiszem, csakis önmagamért kedveltél meg, s nem befolyásolt semmi más.
Nem úgy szeretlek téged, mintha rózsa, topázkő
vagy égő szegfű lennél, mely tüzes nyilakat szór:
úgy szeretlek, ahogy a vak, mély homályban leledző
dolgok szeretik egymást, lélek és árny közt, titokban.
Úgy szeretlek, akár a növény, mely nem virágzik,
és virágai fényét magába rejtve hordja,
szerelmed tette, hogy testemben él sötéten
a fojtó, sűrű illat, amely felszáll a földről.
Mintha nem is a valóság lenne. Mintha az életem nem is lenne igazi, ha te nem vagy benne, de te benne vagy, és megosztom veled.
Az emberek folyton utaznak, egyik helyről a másikra, azzal az elvárással, hogy ha a fene fenét eszik, akkor is jól fogják ott magukat érezni, csak amiatt, hogy egy másik helyén vannak a Földnek; ahelyett, hogy a saját belső tájaikat járnák be, aminél izgalmasabb és érdekesebb utazás nincs a világon. Kívül keresik azokat az élményeket, amikre csak belül találhatnának. Nincs szükségem arra, hogy máshová menjek, ha jól akarom magam érezni. Nem vonz egyetlen gyönyörű épület sem, ha melletted lehetek. Magamon kívül csak egy érdekesebb felfedeznivalót tudok: téged.
