Mindnyájan hazudunk. Mindnyájan, akik élünk.
Hazugság idézetek
Minél makacsabbul bizonygatod az ártatlanságodat, annál biztosabbak benne, hogy hazudsz.
A hazugság mindig visszaüt. Váratlanul és mindig akkor, amikor nem számítunk rá. A hazugság függetlenné válik tőlünk, önálló életet él, és úrrá lesz rajtunk. Testünkön, lelkünkön. Félünk és hazudunk. De hogy hazugságaink miatt mások elrohadnak, az már minket nem érdekel. Csak nekünk ne történjék bajunk. Csak mi éljünk nyugodtan.
A hazugság önmagad előtt akkor is megszégyenít, ha mások előtt sikered volt vele.
Az igazságot a hazugság nem tudja megmásítani, legfeljebb betakarni – de ezt sem örökké.
Pontosan értem, hogy a bajok elrejtése hazugság. Nagyon utálom, hogy úgy kell tennem, mintha egy tökéletes család tökéletesen boldog gyereke lennék. Azt gondolom, ha felnőtt leszek, én mindig őszinte leszek. Azt is meg fogom mondani, ha rossz valami, mert a hazudozást mindennél jobban utálom.
Boldog az ember, ha igazán ember,
és nem ismeri útját a hamisságnak.
Hazudni nemhogy a Büntető Törvénykönyv, de még a Tízparancsolat szerint sem bűn.
Nem tudom, érezted-e már a becsapottság, a kiszolgáltatottság érzését. Olyasmire gondolok, amikor rádöbbensz arra, hogy az lopott meg, akiben nagyon bíztál, akihez mindig tisztességes, őszinte voltál, akinek minden szavát, minden cselekedetét aranyfedezetként fogadtad el. Ezt éreztem én akkor. Azt, hogy becsapott. Mindig őszinte voltam hozzá, nem titkoltam el előtte érzelmeimet, lelkem legtitkosabb rezdülését is elmondtam neki, és megnyugvással fogadtam bölcs ítéletét, mert hittem, hogy igazat mond. Akkor azon tűnődtem, hogy ismeretségünk óta mikor és mit hazudott nekem. Ennek ellenére szerettem volna hinni benne, szerettem volna, hogy megérzéseim ne igazolódjanak.






