Soha ne vedd le a szemed az ellenfélről, még akkor se, ha meghajolsz!
Amikor úgy érzem, hogy felszaladt rám néhány kiló, akkor lemegyek edzésre, felteszem a bandázst, a fejvédőt, és odaállok egy 16-17 éves gyerek elé, aki aztán jól megver, de fogyok két kilót.
Máig fontos része az életemnek a mozgás, fekete öves karatés vagyok. Egy filmszerep kedvéért kezdtem bele, és annyira megtetszett, hogy azóta sem hagytam fel vele. Rendszeresen végzem a formagyakorlatokat, hogy elmélyüljek, befelé forduljak, erősítsem a belső énemet, és felkészítsem magamat, a szervezetemet az ellenállásra, a védekezésre, ami nagy magabiztosságot ad, ajánlom a fiataloknak is.
Ahhoz, hogy jól harcolj, ki kell ürítened magad teljesen. A szemednek minden irányba látnia kell, a füled vegyen észre minden hangot. Érezned kell minden mozdulatot, még mielőtt elindul, hogy reagálni tudj rá.
Magyarországon én élesztettem fel az MMA-t, amit akkor még utcai harcnak neveztek.
Ne tévesszen meg a látszat: a karatésok közül talán éppen a legvéznább kissrác rúgja a legnagyobbat és legveszélyesebbet! Egy sportoló ereje ugyanis belülről is jön, nem csupán a hatalmas izmokból.
A kiképzésnél ugyanúgy kell felkészíteni a katonát, mint a sportolót. Akkor ugyan nem rúgom szét a fejét, de megszédül, és elveszti a küzdelmet. Utcán nem lehet ilyet csinálni, ott akkorát kell rúgni, hogy ne tudjon felállni. Jó helyre kell rúgni. Harcban ugyanez van, ott nincs olyan, mint a nótában: nekimenjek, ne menjek? Ott neki kell menni.
Olyan támadás, hogy utcán, lépcsőházban nekem estek volna, nem történt. De ez kétoldalú dolog. Az ember lehetőleg nem megy bele ilyen helyzetekbe, hanem megpróbálja kikerülni. Ugyanis ha ilyen helyzetbe kerülök, az sem jó, ha én verek meg úgy valakit, hogy orvost kell hozzá hívni.
Nézz szembe a félelmeddel, ürítsd ki magad, bízz a saját hangodban, engedd el az irányítást, higgy az eredményekben, kapcsolódj egy nagyobb célhoz és nyerj értelmet a küzdelemből.
Nem az a fontos, hogy jobbak legyünk másoknál. Az számít, hogy jobbá váljunk, mint amilyenek tegnap voltunk.
A karate a fegyelemről szól, a belső erőről, a bizalomról. Leckék, amiket életünk végéig hasznosíthatunk.
Mike Tyson meccsei arra ösztönöztek, hogy a gyorsaságomat is használjam, ne csak az erőmet, hiszen a legtöbbször ő is az előbbivel kerekedett felül az ellenfelein.
Az MMA manapság népszerűbb a boksznál, mert sokkal több benne a szenvedély. A bokszolókból mára kiveszett a szenvedély. Nem akad köztük senki, aki ki merne állni, és azt mondani: „Nem csak az istenek kiváltsága, hogy felemeljenek vagy eltiporjanak, mert egy nap együtt fogok uralkodni velük.” Manapság senkinek sincs már elég vér a pucájában ahhoz, hogy ilyeneket mondjon, túlságosan ingerszegény a környezet, ahonnan jönnek. Nem akarnak így viselkedni, mert félnek, hogy kudarcot vallanak, és kinevetik őket. A mostani bunyósok azért nem kapnak több tiszteletet, mert félnek célba venni az igazi nagyságot. Úgy tekintenek a bokszra, mint egy beváltandó csekkre, nem pedig mint valami nemes célra. Pénzt és elismerést akarnak. Én elismerésre és halhatatlanságra vágytam.
Egy harcosnak csupán két útja lehet: vagy meghal, vagy jobb lesz. Több nincs.
Ritkán nézem az MMA közvetítéseket, ettől függetlenül mindig van favoritom. Szeretem a sportszerű küzdelmeket, de amikor az alélt versenyző további ütéseket kap, azt nem bírom nézni.
Azt hiszem, én voltam az egyetlen nem-japán ember, aki O-Sensei misztikus képzésének nyomdokában haladt. Omoto Kyo pap lettem, elvégeztem az összes képzést, amit O-Sensei is. De személyesen nem ismerhettem Őt. Sosem dolgoztam vele a tatamin.
A különbség a valódi küzdelem és a szőnyegen folyó szabad harc között annyi, mint az óceánban vagy a matracon való úszás között.
Először karatét tanultam. Olyan tanítót kerestem, aki a harcművészetek misztikus aspektusát is meg tudja mutatni nekem. A fickó, akinél akkor tanultam, ezt nem tudta megadni nekem. Aztán rátaláltam az Aikido-ra, olvastam O-Sensei beszédeit, majd személyesen is láttam őt.
Nyolcéves koromban még fogalmam sem volt a harcművészetekről, viszont az iskolai edzőm azt mondta, hogy tehetségesnek tart, így egy harcművészeteket gyakorló osztályba kerültem. Három év múlva pedig megnyertem életem első bajnokságát Kínában.