Élete valahol véget ér, a szíve már nem dobog,
Fekete föld mélyén örökre megnyugodott.
Halál idézetek
Sokan vannak, akik élnek, pedig halált érdemelnének. És vannak, akik meghalnak, pedig életet érdemelnének. Nekik mit tudsz adni? Hát akkor ne siess úgy a halálos ítéletekkel. Hiszen még a legbölcsebbek se látják mindennek a végét.
Azt hiszem, amikor válaszúthoz érkezünk, és tétován nem tudunk dönteni, eszünkbe kellene jusson a halálunk, hogy az életet válasszuk, mert a halálunk nem teszi boldogabbá a világot.
Nem a műveim által akarok halhatatlanná válni. Azáltal szeretnék, hogy nem halok meg.
Élni annyi, mint röhögni a halálon, és belehalni a röhögésbe.
Volt emberek.
Ha nincsenek is, vannak még. Csodák.
Nem téve semmit, nem akarva semmit,
hatnak tovább.
A beszéddel, de még inkább az írással az ember túl tudta emelni magát a halálon. A szájhagyományokban és a könyvekben fennmarad az egyén lényegi része, mert különféle időkben és helyeken tud hatni mások gondolkodására és tetteire; egy papírra rótt fekete jelsor könnyekre indíthat valakit, amikor már rég porrá omlott a csontja is annak, aki leírta.
Miként egy jól töltött nap után boldog álom következik, úgy a jól eltöltött élet után boldog halál vár.
Soha senki nem hal meg a saját akarata ellenére. Az embert erődnél is jobban védi a saját tiltakozása. A bombák eltérnek röppályájukról, a betegségek véget érnek, a mikrobák elcsüggednek… De a szüntelen tagadás töretlen erőt kíván. (…) Csak az hal meg, aki elfáradt és beletörődött.
Kétszer hal a félénk, mert nem maga a halál oly borzasztó, mint az előkészület.
A teremtés történetében csak világok sírja számoltatik, egy ember földi báb, élete buborék, mely nyom nélkül enyész el.
Mi a halál? Az érzések közvetítette benyomásoknak, az ösztönök izgalmainak, az értelem tévelygéseinek és hozzá még a hitvány test kiszolgálásának megszűnte.
Az a kívánság, mely mindenkiben él, hogy halála után emlékezzenek reá, s amely a nagyra törőknél a dicsőség vágyává fokozódik, úgy tetszik nekem, az élethez való ragaszkodásból származik, amely, ha a való létezésnek minden lehetőségétől elvágva látja magát, most a még egyedül lehetséges, bárha csak ideális létezés, tehát árnyék után nyúl.
Paradoxon, hogy épp a modern társadalomban vált mitikus fogalommá a halál, mely pedig az élet szerves része, szükségszerű befejezése, minden emberi munka, alkotás, haladás legfőbb serkentője.
