265 idézet
A McLarennel végtelenül simán ment minden. Egy teljesen sallangmentes szerződést raktak le elém, ami azt éreztette velem, hogy maximálisan bíznak bennem, és hogy egyértelműen engem akarnak. Ez volt a döntő tényező! A McLaren világos jövőképet vázolt fel nekem, aminek örültem, mert addig a pontig elég zavaros volt, mi vár rám.
Sokat tanultam Fernandót figyelve, ő tudja, hogy kell világbajnok csapatot építeni maga köré. Elképesztő volt látni, hogy a vezetés mellett mennyi mindenre figyel! Komoly inspirációt jelentett.
A legnagyobb erősségem szerintem a kiegyensúlyozottság volt, és szeretném azt gondolni, hogy a kiegyensúlyozott gyorsaság. Nem volt azonban minden zökkenőmentes, hiszen a Forma-3-ban egyszer sem kvalifikáltam magam az első sorba. Az akkori csapattársam, Logan Sargeant egy ponton zsinórban három pole-t szerzett, én pedig soha nem értem oda az első két hely valamelyikére az időmérőkön. A versenyeken viszont jól mentem, mindig hoztam egy magas szintet, és emiatt lehettem bajnok.
A motorsport egyik legnépszerűbb kérdése, hogy a versenyző vagy az autó számít inkább? A válasz az, hogy a kettő keveréke. A technikának rendkívül fontos szerepe van a sikerekben, különösen a Forma-1-ben, ahol a csapatok maguk építik az autókat. Mindig nagyon érdekelt ez az oldala is a sportnak, és érdemes erről is tudni ezt-azt. Sokat segített versenyzőként!
A német Formula–1-es bajnok, Sebastian Vettel a világbajnokság minden futamában már az időmérő előtt ott ül az autóban, és behunyt szemmel elképzel minden kanyart, minden váltást, minden gyorsítást és fékezést. Manapság szinte valamennyi Formula–1-es pilóta képes rá, hogy becsukott szemmel és maga elé tartott kézzel – mintha a kormányt markolná – mentálisan végigvezessen bármelyik versenypályán.
Többször veszítettem ellene, mint ahányszor nyertem. Ő egy hihetetlen versenyző. Látni, hogy Michael uralja a sportágat, inspirációt jelentett a generációm minden pilótájának, amikor még a gokartban és az utánpótlás-sorozatokban szerepeltünk. Megváltoztatta a versenyzéshez történő hozzáállást, a fizikai felkészülést, az elszántságot, a mérnökökkel való hétvégi munkamorált. Michaelnek köszönhetően sok minden megváltozott a sportágban, a jó irányba.
Vannak olyan pillanatok az életben, a karrieredben, amikor más módon kapcsolódsz az autóval. Nehéz elmagyarázni, de eggyé válsz az autóval, megbízol az autóban, és olyan dolgokat csinálsz, amelyekről azt gondoltad, hogy nem lehetségesek, mint például előzések, vagy csak olyan módon mész át egy kanyaron, ami nem tűnt logikusnak, amikor először gondoltál rá.
Nem csak az F1-ről szól az élet. Eljön majd a nap, amikor úgy kelsz fel, hogy már valami mást akarsz csinálni.
Sosem mondtam azt, hogy a nyolcadik világbajnoki cím egy stoptábla lenne számomra. De ez majd csak akkor derül ki, ha tényleg eljutok idáig.
Már nyertem két világbajnokságot, és ha nem nyertem volna meg őket, tovább próbálkoznék ennek elérésével. Most, hogy már megtettem, klassz nyerni egy újabbat és egy újabbat, de ez lényegében ugyanaz. És ez nem fog itt tartani engem örökké.
(2023. 06. 21. – Forbes)
Egyesek azért szeretik a versenyzést, mert ez az egyetlen dolog, amit csinálnak. Én szeretem a versenyzést, még csinálom is, de közben más dolgokat is szeretnék csinálni valamikor, nem csak a Forma–1-et. Természetesen tudom, hogy ez jelenti a csúcsot, a legmagasabb szintet, amit el lehet érni, de az ember más nézőpontot is lát.
(2023. 06. 21. – Forbes)
Személyes meggyőződésem, hogy a Nürburgringen manapság túl veszélyes versenyezni. Mert ha a Paul Ricard-ra vagy bármely más épített pályára megyek, és valami eltörik az autón – például leesik a szárny vagy meghibásodik a felfüggesztés –, akkor 70:30 az esély arra, hogy vagy rendben lesz minden, vagy meghalok a pálya adottságai miatt. Most nem arról az esetről van szó, ha hibázok. Ha hibázok és meghalok, akkor így jártam. Ha annyira buta vagyok, hogy hibát követek el, akkor az az én kockázatom. Fittnek kell lennem. Mentálisan szabadnak kell éreznem magam, hogy vezethessek, és arra koncentráltnak, hogy ne hibázzak. Szóval ha a Nürburgringen valami eltörik az autón, [az] biztos halál.
(Részlet az Autosport magazinnak adott interjúból – 1976)
Teljes erőbedobással kell versenyezned, másképp nincs értelme.
Kezdetben imádtam a Nürburgringet, mert ideális versenyzőtípus voltam hozzá. Itt a pályaismeretet folyamatosan tudod fejleszteni, azáltal, hogy minden részletet megvizsgálsz, és megpróbálsz mindent tökéletesen megtanulni. Tulajdonképpen egész jól mentem a ’Ringen, mert nagyon jól ismertem. Egy teljes héten át teszteltem, mert itt jól ki kellett tapasztalnod a vonalvezetést. Még egy maratoni, huszonnégy órás versenyen is részt vettem. El tudod képzelni, milyen ott sötétben körbe-körbe menni? Tiszta őrület! Fiatal voltam, és akkoriban nem izgatott a biztonság. Nekem a veszély a versenyzés része volt. A hozzáállásom kezdett megváltozni, mivel minél tovább versenyeztem, annál több általam ismert embert halt meg balesetben. Amikor valaki meghalt, akkor arra gondoltam, hogy biztosan hibázott, és én nem fogok olyan hibát elkövetni. De amikor olyan versenyzők halnak meg balesetben, akikről tudod, hogy jók, eltöprengsz. Roger Williamson balesete [az 1973-as Holland Nagydíjon] nagy hatással volt rám, mert megelőzhető lett volna. Szóval továbbra is versenyeztünk a Nürburgringen, amivel felesleges kockázatot vállaltunk. 1976-ban volt a versenyzőknek egy megbeszélése, ahol azt javasoltam, hogy bojkottáljuk a ’Ringet. Amikor ezt mondtam, természetesen bizonyos emberek [a versenyzőkön kívül] azt mondták, hogy rossz és gyáva fickó vagyok. Pedig egyszerű: a Nürburgring felesleges veszélyt jelentett. Erre persze jött a cáfolat, hogy 1975-ben miket csináltam, például megszereztem az első rajtkockát [a nagydíjon] egy hét perc alatti körrel. Aznap olyan lelkiállapotban voltam, de később visszagondolva – nem évekkel, csak egy kicsivel – a dolog már teljes őrültségnek tűnt.
Vegyes érzelmeim vannak erről a helyről. Óriási kihívást jelent, de veszélyes. Nagyon veszélyes. Látod azokat a fákat? Kis fáknak tűnnek, ugye?Valójában magas fák felső ágai. Ha oda esel, még az autót is nehezen találják meg, nemhogy a versenyzőt.
(Így írta le Jackie Stewart a páratlan kihívásokat jelentő Nürburgring–Nordschleifét 1976. július 29-én, csütörtökön.)
Minden szempontból enyém volt a legjobb autó. Jó volt az alváz, a motor és a keresztben elhelyezett váltó is. Minden. De leginkább a szerelők és a mérnökök közötti együttműködés számított. Sokkal inkább, mint korábban. Ez 1975-ben tökéletes volt.
Néhányan nehezen értik meg, hogy amikor egy versenyautót vezetsz, a határon autózol. Amikor a határon autózol, és valami tönkremegy az autóban, balesetet fogsz szenvedni.
Nem rémlik, hogyan találta ki Ron Dennis ezt a Jégembert. Valahogy ez jutott eszébe. Sosem derült ki számomra, honnan jött. De hát egész jól bevált, bár igazság szerint nekem mindegy.
Az elém kerülő kanyarokat nemcsak látom, de érzem is, magam alatt, a kocsin keresztül. Ezért tudom kihozni a maximumot a kocsiból nedves időben. Mivel érzésből vezetek, abban a pillanatban alkalmazkodni tudok a szokatlan körülményekhez. Sok pilóta csak ránéz a pályára és azt gondolja: Hát, egy kicsit vizes abban a kanyarban, majd lelassítok, de igazából meg kell érkezni oda, és érezni kell mindezt a kocsin és a gumikon keresztül. Ezért tudok időt nyerni azokban a trükkös esetekben, amikor a verseny alatt lesz vizes vagy szárad fel a pálya, és rossz kerekek vannak alattam. Így legyek bár száraz gumival vizes pályán, mindig fogást találok, míg sokan nem. A Forma-1-ben tizenöt nagydíjat nyertem, és ezekből hét vizes pályán történt.
A Forma-1-es versenyzők istenek voltak a szememben, kiskoromban. Az ember felnéz a hőseire és az álma az, hogy egyszer versenyezzen a Forma-1-ben, de nem hiszi el, hogy ez valaha megtörténhet.
