Hát, nem vagyok az a fajta ember, aki egész nap otthon tud ülni, hogy végignézzen egymás után négy vagy öt meccset. Nem mintha nem imádnám a focit, csak nem szeretem tévén nézni. Inkább játszani szeretek.
Foci idézetek
394 idézet
Szeretném, ha példaképként emlékeznének rám, nagy focistának tartanának, aki mindig a maximumot adta a nézők kedvéért, és aki mindent megnyert, amit csak lehetett.
A provokációt igyekszem ignorálni, egyszerűen a fociban nincs helye az ilyesminek. Aki ezzel tölti az idejét az hibát követ el.
Amikor a pályára lépek, nincs bennem félsz. Az ellenfél védői nem zavarnak, egyszerűen a dolgukat végzik ők is. Nem hiszem, hogy bárki is szándékosan sérülést akarna okozni. A játékosok kilencvenkilenc százaléka őszinte, és egyszerűen mindent bele akarnak adni a saját csapatukért. Nyilván van, aki szabálytalanul próbál szerelni – máshogy nem tudnának. De ezzel nem foglalkozom túl sokat.
A focisták is emberek, és ami a hétköznapokban történik velünk, azok ugyanúgy befolyásolnak minket, mint bárki mást. De minél professzionálisabb szinten tart valaki, annál erősebbnek kell lennie, annál jobban oda kell figyelnie, hogy ezek a dolgok a pályán ne látszanak. Ezért fizetnek minket.
Egy vesztes meccs után hazaérve néha még anyámmal sem beszélek. A családom ismer, tudják, milyen a hangulatom ilyenkor. Nehezen viselem, és volt már párszor, hogy elsírtam magam egy-egy vereséget követően.
Nem számít, hol játszunk, ki ellen játszunk, minden meccsen azért megyek ki a gyepre, hogy mindent beleadjak, a legjobbat hozzam ki magamból, mindent megtegyek a győzelemért.
Mindig törekszem a gólszerzésre, a jó játékra, a csapat segítésére. De nem szoktam azt gondolni, hogy minden egyes mérkőzésen köteles vagyok gólt lőni. Aki így gondolkodik, az a végén egyáltalán nem fog gólt szerezni. Ha megvannak az adottságok és a megfelelő felkészültség, akkor a gólok maguktól jönnek. Úgyhogy nem is szoktam kétségbe esni, ha éppen nem sikerül. Ha jól játszom, ha a csapat is jól játszik, akkor a gólok sem maradnak el sokáig.
A góllövő technikám olyan titok, amit sohasem fogok felfedni. Egyszerűen eldöntöm, melyik oldalra fogok lőni, felmérem a kaput, a kapust és a védőket, majd lövök. Közben azt mondom magamnak: lőj egy szépet, Ronaldo!
A cselezés a játékom lényegét jelenti. Gyerekkorom óta így játszom. Szeretek cselezni, legyőzni az ellenfelet. Tudom, hogy sokan idegesek lesznek, egy-egy biciklicseltől vagy sarkazástól. Nem az ellenfeleimből akarok bohócot csinálni, egyszerűen ilyen a játékstílusom. Ezen Angliában sem változtattam, és nem fogok rajta változtatni se Spanyolországban, se Brazíliában.
Aki szereti a focit, az valószínűleg szereti Cristiano Ronaldót figyelni.
Egy olyan profi játékos, mint én, olyan, mint egy narancs. A klub kifacsarja az utolsó cseppig, és ha már nem kell, eladja egy másik klubnak.
Annyi kitűnő játékossal és játékos ellen játszottam pályafutásom során, hogy nehéz választani. A legjobbak közül néhány nem is szerepelt világbajnokságon, sajnos. Például Di Stéfano, aki ragyogó volt. Azután ott volt még Cruyff, Puskás, Zico, Bobby Charlton, George Best. Jó sokan voltak!
Én vezettem be, tettem általánossá a hanyatt vetődve lövést, de jóval előttem ott volt már honfitársam, Leonidas, az 1938-as vb gólkirálya, aki elsőként alkalmazta ezt a technikát. Amikor fiatal voltam, sokat gyakoroltam, és jól is ment. Ekkoriban minden srác ezt próbálgatta Brazíliában.
Elég sok gólt lőttem. Sokat fejeltem, sok született ollózásból, és sok szólók végén. Ezért sokan kérdezik, miért szereztem az ezredik gólomat épp büntetőből. Egy híres brazil újságíró azonban ezt írta: „Az Isten úgy rendelkezett, hogy a világnak meg kell állnia egy pillanatra, hogy láthassa ezt a gólt, ezért született tizenegyesből.”
Rengeteg lehetőségem adódott nagy játékosokkal találkozni, de a legfőbb példaképem azelőtt, hogy profi játékos lettem volna, a korábbi vb-résztvevő remek csatár, Waldemar de Brito volt.
Amikor elkezdtem játszani, nem futotta labdára, ezért harisnyákból készítettünk labdát, újságpapírral tömtük ki őket. Édesanyámat őrületbe kergettem, mert állandóan az ő harisnyáit használtam fel erre a célra. Kókusszal is játszottunk, de nem rúgtunk bele, csak cseleket gyakoroltunk rajta. Ezért kifejezetten jól cseleztünk már fiatal korunkban. Az első bőrlabda, amivel játszhattam, apám csapatából került hozzám, mivel a régi labdákat elosztogatták a gyerekek közt. Apám hozott ezekből néha, de nagyon rossz állapotban voltak.
Hogy mennyire volt jó labdarúgó az öcsém? Most ügyvéd, ha-ha! Fiatal korában a Santosban játszott, de mindig azt mondta nekem: „Nézd, két nagy futballista nem fér meg egy családban. Nem lenne fair.” Így aztán abbahagyta a játékot, hogy a tanulmányaira koncentráljon. Most ő az ügyvédem.