Engem rengeteg férfi nem mer megdu*ni, mégpedig azért, mert a nagy többségük a hasától nem látja a p*csét. Kemény gyereknek állítják be magukat, de tudják, hogy ez nem úgy van valójában.
Ha rájöttél, hogy a férfiak olyanok, mint a gyerekek, akkor mindent tudsz!
Nem volnék férfi, ha épp az asszonyi gyámoltalanságod kétszeresen vonzóvá nem tenne a szememben.
A becsületbeli ügyek mindig növelik a nők szemében a férfi tekintélyét.
A férfi természettől fogva inkább vezetésre hivatott, mint a nő.
A férfiak csak úgy képesek alázatot tanúsítani, ha úgy tesznek, mintha egy piszoárnál állnának.
A férfi végső értékmérője nem az, hogy hol áll a kényelem és a jólét pillanataiban, hanem hogy hová helyezkedik a kihívás és a vita idején.
Hagyományosan mindenki szeret úgy gondolni a férfinemre, mint akik mindent kibírnak, nem szoronganak, terhelhetők, és főleg bátrak. Ez a kép persze leginkább egy idealisztikus férfialaké. A valódiak félnek, fájnak, szomorkodnak, stresszelnek és kételkednek, pont, mint a nők.
Könnyű majd rátalálni egy olyan férfira, aki virágot lengetve tankkal jön, de igazi társra csak egy olyan férfiban találhatunk, aki csendesebben beszél és nem az ütvefúró van a kezében, mert nem győzelmi mámort keres, hanem valakit, akinek a kezét foghatja.
Sok nő vágyna arra, hogy „ígérjék meg neki, minden rendben lesz” – és ez egy ősi vágy minden nőben. De a férfiak is hasonlóra vágynak, csak nem kommunikálhatják.
Meggyőződésem az, hogy a férfi egészen különös tehetségtől eltekintve a 30. életéve előtt ne foglalkozzék nyilvánosan politikával. Ne tegye, mert eddig az életkorig csak egy általános világnézet alapját szerzi meg, amelyen az egyes politikai problémákat vizsgálja és saját álláspontját rögzíti. Csak ilyen, világnézetileg kiegyensúlyozott és a napi kérdésekkel szemben megállapodott, tehát lelkében és belsejében érett férfi vehet részt a közügyek politikai irányításában.
Óh, nő, mi szűk, mi gyarló látköröd.
S a büszke férfit épp ez vonzza hozzád.
A férfi, aki vonz engem, lehet magas vagy alacsony, szőke vagy barna, jóképű vagy kevésbé jóképű. A vonzó külső egymagában nem feltétlenül van hatással rám. Ha egy férfi rendelkezik azzal a meghatározhatatlan tulajdonsággal, amelyet nem tudok másként hívni, mint „melegség” vagy „vonzerő”, akkor jól fogom érezni magam mellette.
Küzdelemre lett a férfi,
Zord erővel zúzva jár,
Vad haraggal tud csak élni,
Nyugtot, enyhet nem talál;
Mit teremtett, összedúlja,
Vágya sodra egyre nő,
Mint ahogy kisarjad újra
A levágott hidrafő.
Márpedig állítom, hogy egyetlen férfi sincs, aki azért közeledne egy lány felé, mert a lelkére kíváncsi. Egy francot. Megkívánta, tetszik neki, szeretné megkoitálni. Ma már ezt abszolút normálisnak tartom, de ifjúkoromban nem tudtam, hogy ez így van.
Visszagondolva azt mondhatom, rendszerint a „nehezen megismerhető” férfiak vonzottak. Azok, akik szövevényes hálót fontak valódi énjük köré.
Ma még mindig ott tartunk, hogy az a férfi, aki szépen, hangsúlyozom, nem drágán, hanem ízléses egyszerűséggel, ápoltan és tisztán öltözik, esetleg manikűröshöz jár, vagy merészeli befesteni a haját, mert nem szeretne ősz lenni, az általában buz*, vagy ha netán gyerekei is vannak, akkor minimum gyanús.
A férfit szaporodási ösztöne hajtja, de ha éppen nem szaporodik, akkor is szívesen gyakorolja a technikát, nehogy zavarba jöjjön, ha hirtelen szaporodnia kellene.
Ha az ember olyan idős, mint én, és nyitott szemmel jár, már annyi erős, okos asszonyt és annyi esendő, jellemtelen férfit megismer, hogy tudja, az a vacak kis Y-kromoszóma igazán nem ok a büszkeségre.
Egy férfinak nem volna szabad szánalomból megmaradnia egy nő mellett, s ha igen, ezt nem volna szabad kimondania.