Az én szememben az emberi természet legtragikusabb vonása, hogy hajlamosak vagyunk elhalasztani az életet. Mindannyian egy csodálatos rózsalugasról ábrándozunk, amely a látóhatár szélén virul – ahelyett, hogy élveznénk az ablakunk alatt nyíló rózsákat.
Mindannyian hajlamosak vagyunk megsértődni a bírálatra és inni a dicséretet, tekintet nélkül arra, hogy akár az egyik, akár a másik megalapozott-e. Nem vagyunk logikus lények. Az érzelmek irányítanak. A logika, mint egy kis fakéreg kenu hányódik érzelmeink mély, sötét és viharos tengerén.
A kisember gyakran dührohamot kap a legenyhébb bírálattól, de a bölcs tanulni igyekszik azoktól, akik kritizálták, szidták és „összeakasztották vele bajszukat”.
Milliók és milliók hiszik azt magukról, hogy szegénységre és kudarcra vannak „kárhoztatva” valamilyen megfoghatatlan erő hatásának következtében, amelyre – meggyőződésük szerint – nincsenek befolyással. Ők maguk „szerencsétlenségük” létrehozói, méghozzá azokon a negatív gondolati impulzusokon keresztül, amelyeket a tudatalattijuk „felvesz”, és a nekik megfelelő ekvivalensekké változtat.
Ha az ember minden elvárásnak eleget akar tenni, minden bizonnyal túlbecsüli saját képességeit.
Az ember a legnagyobb szerelemben is állandóan kutat, bírál és a jövőt keresi.
Mindannyian csináltunk már komplett idiótát magunkból életünk során legalább egyszer. Levontuk a következtetéseket, tanultunk belőle, és továbbléptünk. Ha nem e szerint a forgatókönyv szerint történt, az már a te bajod. Ne várd, hogy vigasztaljalak, hogy majd jobb lesz. Mert nem lesz. Addig mindenesetre biztosan nem fog változni az életed, amíg nem változtatsz valamin.
Az emberek a legritkább esetben töltik ki a dühüket azon, aki megérdemli, mindig annak jut, aki a legközelebb áll.
Mindannyian gyerekek vagyunk, az egyetlen különbséget egy felnőtt és egy gyerek között a játékaiban találjuk meg. Fontos, hogy mindig megtaláljuk a visszautat ehhez az állapothoz.
Mindenkinek a külső világa a belső világának a kivetülése.
Mondd meg nekem, leginkább mitől érzi fontosnak magát valaki, és levezetem belőle az egész életfilozófiáját.
Az ember valódi énje az ismerkedős kampányidőszakban gyakran nem mutatja meg magát. A búcsúzásnál mindig.
Az emberek legigazibb része mindig a legcsúnyább.
Senki sem tudja, mit tesz, mikor helyesen cselekszik; de a helytelennek mindig tudatában vagyunk.
