Vajon én könnyebben tudok-e majd búcsút mondani azoknak a gesztusoknak, amelyek az ifjúságot jelentik számomra? Vajon marad-e más választásom, mint hogy azután legalább utánozzam őket, és eme oktalan tevékenység számára biztonságos zugot találjak okos életemben? Mit számít, hogy mindez haszontalan játék? És mit számít, hogy ezt tudom? Vajon abbahagyom-e a játékot csak azért, mert hiábavaló?
Az élet egy sakktábla. Éjszakák és nappalok, hol az emberek Isten gyalogjai. Mozognak ide-oda, megengedi nekik, hogy öljenek és a vadászzsákmányok, darab darab által visszakerülnek a dobozba. Mert van egy végzete mindenkinek. Játékosoknak és Istennek is. Végzetük beteljesül, mert a játék kezdődik és véget ér.
Az életben gyakran járunk úgy, mint a fogorvosnál, mindig azt hisszük, most jön a lényeg, közben pedig már régen túljutottunk a lényegen.
Az élet legnagyobb feladata az, hogy élni kell, lehetőleg normálisan. Meg kell találni a hétköznapokban az apró örömöket és célokat, amelyek előrelendíthetnek minket.
Százszor is el akartam emészteni magam, de hát szerettem az életet. Ez a furcsa gyengeség talán leggyászosabb hajlandóságunk: mert hát van-e butább dolog, egyre hordanunk azt a terhet, amelyet bármikor eldobhatnánk; borzadozunk létünktől, s mégis ragaszkodunk a léthez; egyszóval simogatjuk azt a kígyót, amelyik egyre mar bennünket, mígnem aztán egy szép napon a szívünket is megeszi?
Ha a fájdalom elkerülésére törekszünk, az élet elől térünk ki.
Aki maradéktalanul elfogadja az életét, azzal is tisztában van, hogy legfájdalmasabb megpróbáltatásaink némelyike kívül esik a megértésünkön, meghaladja felfogóképességünket.
Életünk minősége egyenesen arányos a felelősség mértékével, amit az ellenőrzésünk alatt álló dolgokért vállalunk. A felelősségteljes élet azt jelenti, hogy igyekszünk a legteljesebb ellenőrzést gyakorolni mindennapjaink felett.
A pillanatok nem vesznek el soha. A legszebb pillanatokból áll össze az a kép, amit Életnek nevezünk.
Az élet nem az, amit az ember átélt, hanem az, amire visszaemlékszik, és ahogy visszaemlékszik rá, amikor el akarja mesélni.
Az életet nem a lélegzetvételek száma határozza meg, hanem azok a pillanatok, amikor eláll a lélegzetünk.
Útra is szükség van, és célra is. Egyik sem teljes a másik nélkül. Igen, a cél, és az úton felfedezett sok kis apróság együtt jelentik az életet.
Az emlékezetes élet az az élet, amikor valaki ki tudja magát húzni az életével szemben, miközben legyőzi a félelmeit, majd szabadon tud lélegezni.
Amikor az életünk a tét, nincs helye ügyetlenkedésnek.
Nincs tökéletes, probléma nélküli élet, a küzdésmentes jólétben elpuhulna a test, és elbutulna az elme. Nem azok az életélvezők, akiknek minden dologból a legjobb van, hanem azok, akik a legjobbat tudják kihozni abból, amijük van.