A végtelenhez mérve szinte nem is létezünk,
A csillagévek óráin egy perc az életünk.
Az ember önmagában semmit nem ér,
S ha nincsen barátunk, elvisz a szél.
Dalszöveg idézetek
A kulcs, ami a mennyet nyitja
A pokolba is jó, fordítva.
A kulcs, ami a pokolba jó
Az igazából a mennyből való.
Ölelkezünk a fényben,
Aztán a hullámok közé futunk,
És eltűnünk a messzeségben,
De a homlokom
Addig hozzád nyomom,
A te homlokodhoz az enyém,
Aztán belenézek a szemedbe,
Te meg visszanézel belém.
Aki mindig szeret, az sosem szeret igazán,
Aki mindig nevet, annak valami nagyon fáj.
Hát evezz a part felé még párat,
Ha a világ fordít neked hátat,
És ha utad egyszer a végéhez ér,
Ne felejtsd el, hogy honnan jöttél.
Néha te vagy a szélvédő.
Időnként pedig te vagy a bogár.
Álmaimban szárnyaidhoz érnék,
angyalcsókot ajkaidról kérnék.
Karjaid közt hamvaimmá égnék,
de angyalodként hozzád visszatérnék.
Köröttünk durvul a világ, annyi sérelem ér,
Sötét játszmákba kényszerülsz, az ígéret mit sem ér.
Elveszett órák, energiák, mikor úgysincs sok időd,
S ha valóra válnak az álmaid, már örülni sincs erőd.
Hiába szeretek,
Hiába szeretett,
Sohasem gyógyul a seb.
Jöhet új szerelem,
Ugyanazt keresem,
Valahogy semmi se szebb,
Mint az a pillanat,
Amikor megragadt
Szívem a szíved falán.
Szép a hit, hogy egyszer minden jobb lesz majd, ez ad szenvednünk erőt.
Nézz rám! Még nem nőttem fel.
Vad a szívem, hát így fogadj el!
És ha néha tévútra visz majd a vér,
Ez a rossz fiú, tudd, hazatér.
Csoda napok járnak, változik a szél,
öröm dala árad, költözik a tél.
Szabadul a folyó, megölel a fény,
olvad a gond a szívemről, minden az enyém!
Minden szigorú csöndből egyszer kijut a szó,
mert mindig jön egy változás,
így tudom, hogy végül kiköt ez a hajó:
nincs örök utazás.
Arra születtünk, hogy napsugárba kapaszkodjunk,
nem baj, hogyha fáj, nem baj, hogyha fáj.
Arra születtünk, tiszta legyen még a szívünk,
s játsszunk még tovább, játsszunk még tovább.





