A családom nagyon fontos számomra. Az édesapámhoz is nagyon közel álltam, az édesanyámhoz és a testvéreimhez most is nagyon közel állok. A családom a váram. Mindig támogattak, mindig számíthattam rájuk, amikor kellett. Rengeteget kaptam tőlük, amit szeretnék viszonozni.
Nem arra neveltek, hogy kérjek bocsánatot: Mennyire sajnálom, hogy így felzaklattad magad! Egy fenét! Én azt tanultam, hogyan kell szükség esetén visszavágni, és hogy nem bízhatok meg senkiben. A családunkban mindenki megkapta a szükséges pofonokat az élettől. Apám nem egyszer figyelmeztetett arra, hogy legyek óvatos az emberekkel.
Apám bosnyák, anyám horvát, az öcsém apja szerb.
Ha szerető családban nősz fel, humoros, józanul gondolkodó, a világra nyitott szülők mellett, nem szigetelődsz el, hanem egy meleg fészekben érzed magad.
Család nélkül minden csak illúzió.
A legforróbb pokol olyan családokban van, ahol szeretik egymást.
Egy család ereje – ahogy egy hadsereg ereje is – attól függ, mennyire lojálisak egymáshoz a tagjai.
Csak mert rokon, attól még nem családtag. Azt ki kell érdemelni.
A családi élet nagy ajándéka, hogy olyan emberekkel is közeli ismeretségbe kerülsz, akikkel amúgy szóba sem állnál.
Azokban a családokban, ahol szeretet és együttérzés fűzi össze az embereket, a gyerekek sokkal sikeresebbek és boldogabbak. Ha ettől a környezettől megfosztják a gyereket, azzal az egész életét, jövőjét tönkretehetik. A gyereknevelésben a szeretet a leghatékonyabb eszköz.
A család jelenti a menedéket a szívtelen világban.
A család olyan szó, amelynek a jelentésében benne van a biztonság, a sziklaszilárd alap, az a hely, ahová hazamehetünk, amelyben felnőhetünk…, amelyből kirepülhetünk, de mégis emlékszünk rá és belekapaszkodhatunk…, mert amit ott hallottunk, örökre megmarad a fülünkben és a szívünkben…, az emlékek színes szoborként egy életre belénk vésődnek, apró, csillogó színű szilánkokból, amelyek némelyike ugyan haloványabb, sőt néha egészen elhalványul, olyannyira, hogy már-már elfelejtjük…, ám teljesen sohasem merülnek feledésbe. Ez az a hely, ahol elkezdődik az életünk, és ott szeretnénk, ha véget érne.
Egy családot ismeretlen sorserők terelnek össze. De a barátokat csakis a vonzás és választás szabadsága.
A család nem ott van, ahová a vér köt, hanem ott, ahol szeretnek. Ott, ahol melletted állnak.
Ahhoz, hogy a gyerekek fölnőjenek, nem kell külön szoba, mindegyik szobába külön tévé, a gyermekneveléshez család kell.
A család nem csak azokat az embereket jelenti, akik felneveltek. És nem csak azokat az embereket, akiknek ugyanaz a vér csörgedezik az ereiben, mint neked. A család az, ahol szükség van rád.
Soha ne fordulj szembe a családdal, mert nem jó magányosan evezni. Ha bosszantóan kidörzsölték is csuklódat és bokádat a családi kötelékek, akkor se feledd, hogy nélkülük – nos, hát ki lennél? A család melletted áll, ha baj van, és a legtöbb esélyt adja meg neked. Amikor a vetélkedő vezetője azt mondja: „Nevezzen meg valamit, amit a hűtőszekrényben talál”, és te azt mondod, „Szótár”, mire az ország túlnyomó többsége a tévé előtt azt sikítja, „Ezt a hülyét!”, na, ki az, aki tapsol és azt mondja, „Jó válasz, jó válasz!”? Hát persze, hogy a családod, ugyan, ki más lehetne?
Az igazán nehéz helyzetben semmire sincs annyira szükségünk, mint egy szerető családra.
Ne kívánd senki szeretetét. Ne utasítsd el senki szeretetét. Úgy áradjon szereteted, mint a tűz fénye-melege: mindenre egyformán. Akik közel jönnek hozzád, azokra több essék fényedből és melegedből, mint akiknek nincs szükségük terád. Családtagjaid, mindennapi társaid s a hozzád fordulók olyanok legyenek számodra, mint a kályhának a szoba, melynek melegítésére rendelik.
Egy régi mondás szerint senki sem választhatja meg a családját. Elfogadjuk, amit a sors adott, és tetszik vagy sem, szeretjük őket vagy sem, megértjük őket vagy sem, megbirkózunk vele. Egy másik ősrégi tanítás szerint a család, amibe születünk, csak afféle kiindulási pont: etetnek, öltöztetnek, és vigyáznak ránk, amíg készen nem állunk arra, hogy kilépjünk a való világba, és megtaláljuk a magunk törzsét.
