Elveszteni a fivért annyi, mint elveszteni valakit, akivel megoszthatnánk az öregedés élményét, akitől azt várnánk, hogy sógornőt és unokaöcsöket hoz, olyan lényeket, akik benépesítik életünk fáját, és új ágakat adnak neki. Elveszteni az apát olyan, mint elveszteni valakit, akitől útmutatást és segítséget kapunk, aki úgy támaszt alá, ahogyan a fatörzs támasztja alá az ágait. Elveszteni az anyát olyan, mintha a napot vesztenénk el a fejünk fölül.
Család idézetek
Egy családnál a közös jövő a legfontosabb.
Persze szó szerinti értelemben tényleg nem válogathatjuk meg a családtagjainkat. Ám az esetek többségében igenis dönthetünk úgy, hogy a barátainkká fogadjuk őket. Bár lehet, hogy ez nem kis erőfeszítésbe kerül, biztosan megéri.
A legtöbb gyermek mikorára felnő, úgy hunyorít össze a szüleivel, mint a bűntársaival.
Az ember legnagyobb örömét, de legnagyobb fájdalmait is a családban, az emberi közösség legalapvetőbb sejtjében éli át.
Az otthon sok kényelmet megenged; de még a családtagok előtt se menjen ez mértéken túl.
Ha a szüleid elválnak, mindig ott lennél, ahol nem lehetsz.
Az apáink többet tudnak, mint azt gondolnánk. Nagyapám szerint a szüleink bűne a mi bűnünk is. Öröklődik és nem lehet lemosni.
A rokonok segítik és támogatják egymást. Kötelességünk van a hozzánk tartozókkal szemben, amit elmulasztani bűn. Védenünk kell nemcsak a velünk egy vérből valókat, hanem azokat is, akik hozzánk kötötték sorsukat: a familiárisokat, a hűséggel szolgálókat.
Az otthon nem egy épület, nem is egy utca vagy egy város. Az mind csak tégla és vakolat. Az otthon az, ahol a családunk van.
A tágabb család a távolságok és a szeparáltság következtében szimbolikus családként működve olyan állandóan változó családképet közvetít, mely a megjelenített életpályákon, életmódokon, mintákon át a társadalmi környezetre, a családi ás az egyéni jellegzetességekre egyaránt reflektáló bonyolult rendszert hoz létre.
A család ma a válságtünetekkel, az új együttélési formákkal, válásokkal stb. párhuzamosan új megnyilvánulási formákat öltve fejezi ki összetartozását, alakítja identitását. Példa lehet erre egy terjedőben lévő amerikai divat: sokan évente számba veszik, összegzik és dokumentálják a legfontosabb eseményeket, rögzítik azokat az élményeket, amelyeket megőrzendőnek vélnek, és a külvilággal is közölni akarnak, majd a már fejléccel nyomtatott, levélszerű beszámolót újév táján elküldik a barátoknak és ismerősöknek. Azoknak, akik bár a világ vagy az ország más-más táján élve egymásról sem mindig tudnak, de a család képzeletbeli-szimbolikus viszonyítási csoportját alkotják.
Mindegyikünknek, a leghitványabbnak is, jogában áll ismernie a származását.
Az embert nem csak a felszínen sokszor meg sem jelenő öröksége formálja, hanem az is, hogy milyen anyagból készült.
Csak boldog családok alkothatnak erős nemzetet. S egy nemzet csak addig erős és szabad, míg a családi élet gyökerein a romlás férge nem mutatkozik.
Mik vagyunk gyökerek nélkül? Rothadó faágak, ezek vagyunk.
A gyermek általában a szülők, a nagycsalád tükörképe, kicsinyített mása. Felnőve, ha nem tetszik, amit a tükörben látunk, örökre hátat fordítunk neki, vagy bezúzzuk, a tükör összetört cserepei leszünk.


