A felismerés nemcsak a bölcsek számára gyönyörűség, hanem a többiek számára is – csak éppen kisebb mértékben.
Csupán a bölcsek véleményét kell megvizsgálnunk, mert a többiekkel, akiknek érveik nincsenek, csupán érzelmeik vannak, lehetetlenség érvelő beszélgetést folytatni.
Saját magunk megismerése a bölcsesség kezdete.
A túlzás és a hiányosság egyaránt ártalmára van a helyes állapotnak, a középhatár megtartása viszont megőrzi azt.
Nem öröm a lovaglás, ha a ló még a zabláját sem rántja meg soha.
A tanácstalanság egyedüli gyógyszere a cselekvés. A cselekvés minden helyzetet azonnal, félreérthetetlenül tisztáz.
Az önismeret a legnagyobb bölcsesség.
Többet ér két ép tenyér s egy jó balta valamely vad szigetben egymillió darab aranynál.
Étkezéskor a föld egy részét vesszük magunkhoz. Ahogyan a talajjal bánunk, úgy bánunk a testünkkel is.
Nincs semmi, amit ne tudnánk természetünkké tenni: nincs semmi, amit ne tudnánk elveszíteni.
Ha felhagysz azzal az egy gondolattal, hogy „Mi jár nekem?”, akkor egy élő, két lábon járó templommá válsz.
Ha elfogadod azt, ami most van, minden a részeddé válik majd. Ha ellenállsz, minden probléma lesz.
Kétfajta helyzet van a világon, az, amelyiken tudunk változtatni, és az, amelyiken nem, mint ahogy a csillagokon, és a halálon sem. És arra jöttem rá, hogy őrült pazarlás, sőt bűn olyasmiken aggódni, amiken nem változtathatunk.
Nem ismerek ugyanis olyan embert, akinek bármiféle kizárólagos joga lenne az univerzum bölcsességéhez. A tudás azoké, akik képesek felhasználni mások és önmaguk megsegítésére.
Ahogy az öntudatlanság megelőzi a halált – még ha csak pillanatokkal is -, úgy előzi meg az értelem halála az organizmus halálát. És ez a folyamat hosszú időt igénybe vehet, akár egy fél életet is, sőt többet.
