Gondos megfigyelések igazolták, hogy az átlagos csecsemő minden nehézség nélkül képes megkülönböztetni anyja mellének illatát más nőkétől.
Az újszülött legtöbb vonatkozásban gyönge testileg, de egyvalamiben hihetetlen erőről tesz tanúbizonyságot. Születése napjától kiváltható nála az ujjak erős fogóreflexe. Olyan izmos a marka, hogy képes a szülői mutatóujjon függeszkedni a levegőben. Fantasztikus tornamutatvány egy ilyen védtelen, magatehetetlen kis jószágtól.
Ha az újszülött úgy érzi, hogy leesik, egészen különös módon reagál. Pontosan úgy csinál, mint a majomcsecsemő, aki az anyjára próbál csimpaszkodni. Mozdulata azonban tétovább és többnyire hatástalan is, de ennek nincs jelentősége, hiszen az emberanya sem rendelkezik többé oltalmazó szőrzettel. Az ember újszülött megkapaszkodási kísérlete röpke emlékeztető ősi származására.
Általános szabályként: ha ma egy biológus azt látja, hogy egy állat olyasmit csinál, ami egy másiknak hasznára van, akkor azt tételezi fel, azt vagy az a másik egyed manipulálja, vagy a dolog finoman önző.
A biológiában mindennek csak az evolúció fényében van értelme.
Bármily számos is az élők létformája, bizonyos, hogy a halottaké – vagy inkább a nem élőké – összehasonlíthatatlanul nagyobb.
A kihalás csupán lehatárolta a csoportokat, de semmi esetre sem az hozta létre őket. Ha ugyanis hirtelen újra felbukkanna a Földön valaha élt összes forma, akkor annak ellenére, hogy a csoportok meghatározását lehetetlen volna megadni, mégis lehetséges volna egyfajta természetes osztályozás, vagy legalábbis természetes elrendezés.
Miféle korlátot lehetne szabni egy olyan erőnek, amely hosszú korokon átnyúlva működik, és minden lény alkatát, felépítését és szokásait szigorúan megvizsgálja: támogatja a jókat, elveti a rosszakat? Nem látom, hogy ezt az erőt bármi korlátozhatná abban, hogy az összes élő formát lassan, szépen hozzáalakítsa akár a legbonyolultabb életviszonyokhoz is.
Próbára teszi a képzeletet elhinni, hogy a páva farka ekképp alakult ki; és mivel én elhiszem, ezért hiszek ugyanebben az elvben, némileg módosítva, az emberre alkalmazva is.
Az evolúció elképesztően kreatív! Neki köszönhetjük a zsiráfokat.
Sok állat rejtőzködik, de nem gondolják, hogy rejtőzködnek. Sok állat csapatokba csoportosul, de nem gondolják, hogy ezt teszik. Sok állat követ valamit, de nem gondolják, hogy követnek. Ezek az állatok csupán haszonélvezői az ezeket az ügyes és célszerű viselkedésformákat irányító idegrendszereknek, amelyek anélkül működnek, hogy a gazda fejét gondolatokkal terhelnék meg, vagy bármi egyébbel, ami csak halványan is a gondolatra emlékeztetne – olyan gondolatokra, amelyeket mi, gondolkodó lények gondolunk.
Minden kép, amely az öt érzékszerv révén az emberi agyba jut, beágyazódik valamely apró sejtbe, ahol összezsugorodik és elhal használatlanul, vagy élénk és egészséges lesz az állandó használat révén.
Ha meg akarsz érteni egy embert, nézd meg az embereket; és ha meg akarod érteni az embereket, nézd meg az állatokat.
Az inger és a válasz között van egy rés. Ez a rés foglalja magába a szabadságunkat és képességünket arra, hogy megválasszuk a reagálásunkat. Ezeken a választásokon múlik a növekedésünk és a boldogságunk.
Soha senki nem lett még boldog attól, hogy nyert a lottón, új házat vett, előléptették, de még attól sem, hogy megtalálta az igaz szerelmet. Az embereket egyvalami, és csakis egyvalami teszi boldoggá – a kellemes érzet a testükben. Az, aki nyert a lottón, vagy rátalált a szerelemre, és most ugrál örömében, valójában nem a pénzre vagy a kedvesére reagál. Közvetlenül arra reagál, hogy csak úgy tombolnak a vérében a különböző hormonok, és elektromos jelzések valóságos vihara cikázik az agya különböző részei között.