Az érzelmek befolyásolják a főbb szerveknek és az immunrendszernek a működését, továbbá azoknak a szervezetünkben keringő biológiai anyagoknak a hatását, amelyek részt vesznek testünk fizikai állapotának a szabályozásában, mindezek pedig visszahatnak az érzelmekre.
Az állati élet mikroszkopikus kicsinységű véglényekből fejlődött ki a világban, végtelenül hosszú idő alatt; vagy esetleg egyetlen apró véglényt helyezett el a Teremtő a földön az idők hajnalán, és ebből indult útnak az emelkedő irányú fejlődés a végső tökéletesség felé, míg el nem jutott az emberhez; akkor aztán a fejlődés üteme megszakadt, csúfosan lehanyatlott, és romba dőlt.
Nemigen van meglepőbb őslénytani felfedezés, mint az, hogy az életformák a Földön csaknem egyidejűleg változnak.
Az, hogy valamely ideg hogyan lesz érzékeny a fényre, nem kell jobban izgasson bennünket, mint az, hogy maga az élet hogyan keletkezett.
Az örökbefogadás több évezredes gyakorlata arra mutat, hogy a család több a gének átörökítésénél: nem testi, hanem szellemi kötés – ezért a kultúra születésével a szociális minták átadásának igénye felülmúlja a biológiai minták átadásának igényét.
A testünk valóban képes előállítani egy sor olyan biológiai vegyületet, amelyek gyógyhatással bírnak, megvédenek a fájdalomtól, segítik az alvást, erősítik az immunrendszert, jobb kedvre derítenek, vagy éppen szerelemre lobbantanak minket.
Az emberi agy által egyetlen nap alatt generált idegi impulzusok száma meghaladja az egész bolygó összes mobiltelefonján létrejött elektromos impulzusok számát.
Két különböző színvonalon álló lény kereszteződésének eredménye a szülők két szintje között fekszik. Ez azt jelenti, hogy az ivadék ugyan magasabb rendű, mint a szülőpár alacsonyabb rendű fele, de nem olyan magasrendű, mint a másik szülő. Ebből kifolyólag e magasabb rendű faj elleni küzdelmében mindig ő lesz a vesztes. Az effajta párosodás tehát ellenkezik a természet akaratával, mivel a természet az életet mind magasabbra igyekszik fejleszteni. Ez csak akkor lehetséges, ha nem az erősebb egyesül a gyengébbel, hanem, ha az előbbi feltétlen győzedelmeskedik. Az erősebbnek uralkodnia kell a gyengébben és nem szabad a gyengébbel egybeolvadnia, mivel ezzel feláldozza saját nagyságát. Csak a születésénél fogva gyengébb egyén találja ezt kegyetlennek, ami csak gyengeségét és korlátoltságát bizonyítja. Ha ez a törvény nem lenne örök érvényű, akkor a szerves lények felfelé irányuló fejlődése lehetetlen volna.
Vajon hogyan festene a világ, amelyben az emberek megfelelően értékelnék a biodiverzitást, és a földtulajdonosok abban lennének érdekeltek, hogy lehetőségeikhez mérten növelni is igyekezzenek?
A bolygó csak akkor működhet hatékonyan és egészségesen, ha milliárdnyi különböző élőlény használja ki a számtalanféle erőforrást és életlehetőséget, ha fajok milliói élik egymásba fonódó és egymást segítő, fenntartó életüket. Minél szélesebb a biológiai sokféleség, annál nagyobb biztonságban élhet minden élőlény, köztük mi, emberek is.
Nem vagyunk az evolúciós fejlődés előre eltervezett csúcspontja. Mindössze egy faj vagyunk az élet terebélyes fáján.
A Földön élő emlősállatok szerves össztömegének 96%-át adja ki a mi testünk, és azoké az állatoké, amelyeket azért tartunk, hogy megegyük őket. Az emberiség összesített testtömege ennek a mennyiségnek kevéssel több, mint egyharmada, a háziállataink – elsősorban szarvasmarhák, sertések és juhok – valamivel több mint 60%-ot tesznek ki. A maradék mindössze 4%-ot alkotják a vadon élő állatok, az egerektől az elefántokig és a bálnákig.
Amellett, hogy a környezetére reagál, a kaméleon kedélyállapota szerint is változtatja a színét. A mérges kaméleon dühében elfeketedik; a szerelmes színes pettyeket ölt magára; a megfélemlített egyed halványszürkére vált. A színösszetétel fajonként eltérő. Némelyek a kék és a zöld árnyalatait preferálják. Mások narancssárga vagy vörös foltokkal dolgoznak.
A helyzetet bármikor súlyosbíthatja egy új járvány kitörése. Csak most kezdjük megérteni, hogy összefüggés áll fenn a vírusok hirtelen megjelenése és a bolygó élővilágának hanyatlása között.
Az embernek fehér bőrszíne nem természetes, hanem természettől fogva fekete vagy barna bőre van neki, mint ősapáinknak, a hinduknak; hogy ennek következtében fehér ember sohasem támadt a természet öléből, és ennélfogva fehér faj nincsen, akármennyit beszélnek is róla, hanem minden fehér ember megfakult ember.
Ilyen az ember. Egyedüli példány.
Nem élt belőle több és most sem él,
s mint fán se nő egyforma két levél,
a nagy időn se lesz hozzá hasonló.