A barátság nem első látásra születik, hanem felépül, ha van miből.
Az otthoni megszokott élet udvariasságát itt önzetlenséggel, kitartással és türelemmel kell helyettesíteni, így és csakis így juthat hozzá a kincset érő drágagyöngyhöz: az igaz barátsághoz. Sohase mondja azt, hogy „köszönöm”; éreztesse anélkül, hogy a száját kinyitná, és bizonyítsa, viszonozza tettekben. Vagyis szavak helyett a tett, holt betűk helyett az eleven szellem legyen szószólója.
Létezem, mert vannak barátaim. Azért maradtam felszínen, mert ők az utamba kerültek. Megtanítottak arra, hogy magamból a legjobbat adjam, még akkor is, ha az életem néhány pillanatában nem bizonyultam jó tanulónak. De azt hiszem, hogy sikerült elsajátítanom valamit abból, amit úgy hívnak, hogy nagylelkűség.
A barát tudja, hogyan engedje el a füle mellett a mondandód java részét, hogy csak a lényegre válaszoljon!
Barátság csak gyakorlatilag jöhet létre, gyakorlatilag válhatik tartóssá. Vonzalom, sőt szeretet a barátságot egyáltalán nem segíti elő. Az igazi, tevékeny, termékeny barátság abban áll, hogy életünk folyamán egymással lépést tartunk, kölcsönösen helyeseljük egymás céljait és így folytatjuk együtt utunkat tántoríthatatlanul, bármily eltérő is különben életünk és gondolkodásunk módja.
Az igazi barátság feltételezi a szeretetet, mely a gyengédséghez vezet el, a bizalmat, mely nem aggodalmaskodik barátunk hűtlenségének lehetőségén, a szabadságot, amely nem fél kimondani a maga véleményét, az egybetartozás érzését, amely nagylelkűen tud adni, és örömmel elfogadni.
De nők, szerep és világ mögött derengett egy érzés, mely mindennél erősebb volt. Ezt az érzést csak férfiak ismerik. Barátság a neve.
Az apró dolgokért szeretlek: harangvirágok az asztalomon, veregetés a vállamon azután a borzalmas szónoklat után, egy pohár tea a zűrzavar kellős közepén, és amiért te vagy az egyetlen, aki megmondja, hogy abban a zöld szoknyában leginkább egy zsák krumplihoz hasonlítok. És a nagy dolgokért: amiért neked köszönhetem a legszebb dolgokat életemben, amiért feledtetted kudarcaimat és erőt adtál.
– Nézze, fiam, maga fiatalabb annál, hogysem el tudná fogadni mások bölcsességeit, de megmondhatom: a szerelem nagy ellenség. (…) Bizony. A költők örökké félreismerik a szerelmet. Sokszor szántszándékkal. Mert a szerelem nagy mészáros. A szerelem nem vak. Ohó, korántsem. Inkább kannibál, és olyan a szeme, mint a sasé. A szerelem rovarszerű. És örökké éhes.
– Mivel táplálkozik? (…)
– Barátsággal. Barátságot zabál.
Minden próbatételkor, amivel szembenéztél, volt veled valaki. Megvéded őket. Ők megvédenek téged. Mindig kisegíteni egymást, vér és könnyek között… ezért lehetsz itt.
Ha önmagunkat tartjuk szem előtt, s azért kötünk barátságot, rosszul számolunk. Ahogy kezdtük, úgy is végezzük: barátot szereztünk, hogy segítséget hozzon a bilincsek ellen, s ő, mihelyt megcsörren a lánc, elillan. Ezeket a barátságokat nevezi a nép futónak. Ha érdekből választottunk valakit, addig fog tetszeni, ameddig érdekünk fűződik hozzá. Ezért nyüzsög barátok tömkelege a szerencsések körül; a bukottakat magány övezi, s onnan menekülnek a próbatétel idején.
A bölcs nem úgy elégedett, hogy barát nélkül akarjon meglenni, hanem úgy, hogy meglehessen nélküle.
Az igazi odafigyelés voltaképp az, amikor az ember hajlandó megengedni, hogy a másik személy megváltoztassa.
A barátság nem eszményi hangulat. A barátság szigorú emberi törvény. A régi világban ez volt a legerősebb törvény, erre épültek fel nagy műveltségek jogrendszerei. Az indulaton, az önzésen túl élt ez a törvény az emberi szívekben, a barátság törvénye.
Van egy személyes emberi és tiszta szeretet, amely az isteni szeretet megsejtése és visszatükröződése. Ez a barátság.
E világon nincs más, mi többet ér,
Mint mikor kezed a kezemhez ér,
Mert a múlandó léleknek nem elég
Csupán kenyér, bor s menedék;
Az éj elszáll, a menedék nincs többé,
A kenyér sem tart örökké,
De egy baráti kéz és egy hang,
Végigkísér és örökké tart.
Ismerős: olyan ember, akit elég jól ismerünk, hogy kölcsönt kérjünk tőle, de nem eléggé ahhoz, hogy kölcsönt adjunk neki.