Nincs olyan akcióhős, aki szorosabban kötődne az autókhoz, mint James Bond.
Egy férfi arról ismerszik meg, ahogy a kocsijával bánik.
(Tarconi felügyelő)
Mikor megkérdezték tőlem, hogy „Melyik a kedvenc autóm?”, mindig azt válaszoltam, hogy „A következő”.
Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel táncolni.
Az élet túl rövid ahhoz, hogy unalmas autókat vezessünk.
Művész vagyok, a pálya a vásznam, az autó az ecsetem.
Az autóversenynek olyan eseménynek kell lennie, amely a szabályok egyértelműsége, az elérhető eredmények, az útvonalak vonalvezetése miatt hasznos lehet minden lehetséges műszaki adat összegyűjtésére is, nem csupán arra, hogy megállapítsuk, ki a jobb pilóta.
Tiszteltem az autót, amit vezettem. (…) Minden bizonnyal az a szeretet – ami szinte érzéki, sőt akár sze*uális szinten élt a tudatalattimban – akadályozott meg abban is, hogy elmenjek megnézni, hogyan versenyeznek az autóim. Ha arra gondoltam, hogy a kezem között születnek és látom a halálukat – mert a versenyzés mindig halál, még győzelem esetén is –, úgy éreztem, nem tudnám elviselni.
Nem sokkal később Francesco édesanyjával, Paolina grófnéval is módomban állt találkozni. Ő mondta nekem egyszer: „Ferrari, tegye az autóira a kisfiam ágaskodó lovacskáját. Szerencsét hoz.” Ma is őrzöm Francesco Baracca fényképét, a szülei írásával, amelyben átruházzák rám az emblémát. A lovacska fekete volt, és máig az is maradt; a kanárisárga hátteret én találtam ki hozzá, ez Modena városának színe.
A versenyautók önmagukban se nem szépek, se nem csúnyák. A győzelem teszi őket széppé.
Az autók a szabadság, a függetlenség és az individualizmus végső szimbólumai. Azt a szabadságot nyújtják, hogy „bárhová mehetünk”, akkor és akivel csak akarunk.
Számomra az ember vezette autók kivonása a forgalomból súlyos, de helyes döntés, s ahhoz hasonló hír volna, mint amikor azt hallom, hogy elítéltek egy háborús bűnöst. Jó tudni, hogy végre leszámolnak a szeméttel, mondom majd magamban, összehúzva a szemöldökömet, hogy gonosz benyomást keltsek.
Autóval mindent lehet, menni, amerre a szem ellát, határon, országon, kontinensen át. A modern városi ember autóember: beleszületik és belenő, autó hozza-viszi, kórházba be és onnan ki, bölcsibe, oviba, suliba, edzésre és partira, nyaralni, telelni, tavasszal, ősszel kirándulni; alig lehet majd szabadulni tőle.
Akinek valaha volt kocsija, vagy ahogy hivatalosan, de értelmetlenül becézik, gépjárműje, az tudja, hogy nincs kedvesebb, megbízhatóbb, hűségesebb valami az autónál.
Az autó sok férfinál a tökéletes nőt helyettesíti: olyanná formáljuk, amilyenné akarjuk, nem nyavalyog, ha jól meghajtjuk, és simán lecserélhetjük egy újabb, fiatalabb modellre. Olyan ez, mint az ideális párkapcsolat.
A benzines autókra hamarosan úgy tekintünk majd, mint napjainkban a gőzgépekre.
