Számomra a zombik valódi rejtélynek számítanak. Manapság mindenki teljesen megőrül értük, én viszont sosem értettem ezt. Gondoljon bele: ha meghalnék, ám mégis visszatérhetnék az élők közé, akkor nem azzal tölteném az időmet, hogy mindenkit legyilkoljak. Hanem azt mondanám: „Hoppá, én vagyok a világ legszerencsésebb fickója! Hát nem nagyszerű? Üdv, maga csodás ember, jöjjön, mulassunk egyet!” Ha egy nagy durranással érne véget az életem és mégis visszajönnék valamiképpen, nem lennék dühös érte, hanem alaposan megünnepelném.
Ha valaki önértékelésre kérne fel, akkor egy átlagos, józan embernek írnám le önmagamat. Aki éppenséggel szereti azt, amivel foglalkozik.
Eléggé régimódi vagyok. Reménykedek benne, hogy mindig akad majd képregény kisgyermekek, kamaszok és felnőttek részére, különösen azért, mert semmi sem helyettesítheti a lapok illatát, az érzést, ahogy egyesével forgatjuk az oldalakat.
Számomra mindig is Mary Jane volt a legvonzóbb a Pókemberből. Imádtam a mögötte húzódó ötletet. A történetem szerint Peter nagynénje folyton azon ügyeskedett, hogy megismertesse az unokaöccsét a szomszéd unokahúgával.
A Fenegyerek közel sem volt a legsikeresebb mozifilmünk, bár szerintem se a történet, se a rendezés nem az általam alkotott figurát idézte. Az egész sokkal sötétebb volt, leginkább rá és az egyház kapcsolatára épített. Ez nem az általam ismert Fenegyerek.
Sosem álmodoztam arról, hogy egykor 100 vagy 250 vagy akárhány millióm legyen. Én csak azt tudom, hogy számos eszement figurával álltam elő, és hogy roppantul élveztem a munkámat.
Egész életemben egyetlen hatalmas reklámkampányként kezeltem az egész Marvelt, mindenféle szlogeneket találtam ki hozzá: „A mámorító Marvel mesterművei”, „üdvözlet a képregények Marvel-korszakában”, és a többi. Egy idő után én lettem a Marvel globális nagykövete. Szerintem legalább kétszer-háromszor bejártam az ország összes városát. De megjártam Kínát, Európát, Ausztráliát és minden közbülső országot.
Amerika többféle nemzetiségű és vallású emberből áll, de mindannyian a Föld nevű űrhajó utasai vagyunk, ezért tisztelnünk és segítenünk kell egymást ezen az utazáson.
Mindig is szimpatizáltam azokkal az emberekkel, akik bérmunkát végeztek; én is közéjük tartoztam.
Mindig hülye voltam az üzlethez. Talán kicsit mohóbbnak kellet volna lennem.
Az én szememben a képregények felnőttek számára írt tündérmesék. Vasember, a Bosszú Angyalai, Pókember és a többiek pontosan azért népszerűek ma, amiért a Jancsi és az óriáspaszuly is több száz év után. Mert remek figurák remek történetekkel, akik egyszerre hasonlítanak ránk és mégis többek nálunk.
Minden nap van valami meghatározó pillanat, soha nem tudhatod, mi fog történni.
A mottóm ez: ’Excelsior’. Ősi szó ez, azt jelenti: felfelé, előre a nagyobb dicsőség felé. New York pecsétjén is ez áll. Haladj előre, de amikor eljön az idő, menni kell. Semmi sem tart örökké.