Az idő egy fogalom az elmédben. […] Akkor jelenik meg a gond, amikor korlátok közé szorítod magad.
Ramana Maharsi
1879. december 30. - 1950. április 14.
modern kori indiai bölcs, advaita mester, szatguru
A fájdalom és az öröm nem a világ dolgaival van összefüggésben, hanem csak az elmebeli fogalmakkal. Pusztítsd el a személyiséget, és akkor nem lesz többé fájdalom.
A bölcs, aki felismerte az Önvalót, meghaladja úgy a szabad akaratot, mint a végzetet, melyekkel pusztán a tudatlanok foglalkoznak.
Az embernek legalább születése napján gyászolnia kellene amiatt, hogy belépett e világba.
Igen, megtanultad mindazt, amit meg kellett tanulnod – de vajon megtanultad-e megismerni önnönmagadat?
Te magad vagy minden boldogság forrása, – nem pedig külső dolgok – bármi is legyen az.
Az egyedüllét mindenhol ott van, és az egyén mindig egyedül van.
A bölcsességet megpillantani annyit jelent, mint csendben maradni.
Felvirrad majd a nap, amikor te magad kacagod ki múltbéli erőfeszítéseidet.
A gondolatok az ellenségeink. A gondolatok nélkül természetesen boldogok vagyunk.
Az összes [szent] szöveg azt mondja, hogy a megszabadulás előfeltétele a nyugodt elme; ebből következően azt tanítják, hogy az elmét le kell csillapítani. Ha egyszer ezt megértette az ember, semmi szükség a könyvek végnélküli olvasgatására.
Mindazt, amit az ember másoknak ad, valójában magának adja. Ha az emberek megértenék ezt az igazságot, ki tarthatná vissza őket attól, hogy másoknak adjanak?
A műveletlenség tudatlanság, a műveltség pedig tanult tudatlanság.
A forrás, amelyből a világ és az elme kiemelkedik,és amelyben megpihen, a Valóság nevet viseli. Ez nem születik, és nem is múlik el.
A karmák magukban hordják pusztulásuk magvait.
