Az emberek búvóhelyeket keresnek maguknak: falun, tengerparton, hegyeken. Te magad is szoktál ilyesmi után vágyva vágyni. Micsoda korlátoltság! Hiszen módodban áll, mikor csak akarsz, önmagadba visszavonulnod. Mert az ember sehová nyugodtabban, zavartalanabbul, vissza nem vonulhat, mint saját lelkébe, különösen, akinek olyan a belső világa, hogy annak szemléleténél azonnal beáll a teljes lelki béke. A békesség ez esetben azonos a lélek harmóniájával. Ne vond tehát meg önmagadtól egyetlen esetben sem ezt a visszavonulást s újhodjál meg lélekben.
Marcus Aurelius
121. április 26. - 180. március 17.
a Római Birodalom császára, sztoikus filozófus, író
Mi a mesterséged? Hogy jó ember légy!
Aki mindenben az értelmet követi, az nyugodt, mégis tevékeny, derült, mégis komoly.
Annak az embernek a dicséretére sóvárogsz, aki óránként háromszor elátkozza önmagát? Annak az embernek akarsz tetszeni, aki önmagának sem tetszik?
Lenéz engem valaki? Az ő dolga! Az én dolgom, hogy ne tegyek és ne mondjak semmit, ami lenézést érdemelne.
Ilyen emberek között híresnek lenni micsoda üres semmiség!
Szoktasd magadat hozzá, hogy más beszédére a legpontosabban figyelj s mintegy helyezd át magad a beszélő lelkébe.
Ne fogj sokfélébe, ha lelki nyugalmat akarsz!
Ne fecséreld el élted hátralevő részét másokról való képzelgésekben, hacsak ezeket valami közhasznú célra nem vonatkoztatod. Bizony mondom, más kötelességed látja kárát. Mert, ha azon töröd a fejed, mit is csinál ez és ez, miért csinálja, mit beszél, mit kíván, min mesterkedik? – minden ilyen megzavar és elvon téged saját vezérlő értelmed figyelmes szolgálatától. Zárj ki tehát gondolataid köréből minden ötletszerűt, minden hiábavalóságot, még inkább minden hiuságot és rosszindulatot.
Az emberek egymásért születtek. Vagy tanítsd, vagy tűrd hát őket.
Reggel, ha nehezedre esik a felkelés, gondolj tüstént rá: „Arra ébredek, hogy mint ember munkálkodjam”. Rosszul esnék-e annak végzésére indulnom, amiért születtem, aminek kedvéért a világra jöttem? Vagy arra rendeltettem-e, hogy párnámon heverészve melengessem magam? – Mindenesetre ez élvezetesebb! – Hát élvezetre születtél-e? Általában: tétlenségre-e, vagy tevékenységre? Nem látod-e, hogy a növények, a verebek, a hangyák, a pókok, a méhek megteszik a magukét és a maguk részével hozzájárulnak a világ harmóniájához? S te nem akarsz emberi kötelességeidnek eleget tenni? Nem sietsz a természetedtől kijelölt cél felé?
A világ változás, az élet felfogás dolga.
Akinek lelke derűs, nem szorul külső segítségre, mások kénye-kedve nem háborítja lelki békéjét. Légy egyenes, ne pedig kiegyengetett!
Egyáltalán, ne vitatkozz többé arról, hogy milyennek kell lennie a jó embernek, hanem légy olyan.
Minden tetted, szavad, gondolatod olyan legyen, mint azé, aki akár rögtön távozhatnék az életből.
Az idő a történések folyama és sodró árja. Minden, mihelyt feltűnt, már el is sodródott. Majd másutt bukkan fel, de az is csakhamar elsodródik.
Nem érdemlem meg, hogy önmagamat bántsam, én, aki szántszándékkal soha senkit nem bántottam.
Még, ha háromezer vagy harmincezer évig élnél is, mégis gondold meg, hogy senki nem veszíthet el más életet, csak amit él, és nem élhet mást, csak amit elveszít.
Fogj már hozzá egyszer, míg élned adatott, hogy végre ember légy!
Ha a körülmények arra kényszerítenek, hogy lelked nyugalma felkavarodjék, gyorsan húzódj vissza önmagadba, s a szükséges mértéken túl ne jöjj ki sodrodból. Ha gyakran menekülsz a lelki harmóniához, előbb-utóbb teljesen megszerzed magadnak.
Mások ezeket keresték még
