Johan Cruyff

Sok játékos büszke arra, hogy mennyi követője van. De vajon ők követnek valakit? Szerintem senkit. Ez nem menő dolog, hanem fogyatékosság.

A San Jordi Klinikától egy elemmel működő, speciális hordozható szerkezetet kaptam, amelyet vezetékek kötöttek össze a mellkasomra tapasztott elektródákkal. […] Később akkor is teszteltek, amikor a kispadon ültem, de ekkor sem tapasztaltak semmi különöset. Az egyik mérkőzés alatt a szívritmusom egyenesen olyan volt, mint egy ebéd után sziesztáját töltő emberé. Mindössze két alkalommal figyelték meg, hogy szaporább lett: mindkétszer a Barcelona vezetőségi értekezletén ültem.

Lehetséges, hogy Mourinho mint ember lenyűgöző, és lehetséges, hogy egy kiváló edző, de hogy milyen példát mutat a világnak, az megint egy más dolog.

Amikor Romario megkérdezte tőlem, hogy két edzést kihagyhatna-e, hogy Brazíliába repüljön, és részt vegyen a riói karneválon, azt válaszoltam neki: ha holnap két gólt szerzel, kettő nappal több szabadságot kapsz a többi játékoshoz képest. A következő napon Romario lőtt gyorsan két gólt, majd odajött hozzám az oldalvonalra, hogy rögtön cserét is kérjen. A következőt mondta nekem: ’Mester, a gépem egy órán belül felszáll’. Nem volt más választásom, betartottam az ígéretemet.

Az én csapatomban a kapus az első támadó, a támadó az első hátvéd.

Minden egyes posztra válaszd ki a legjobb játékost, és végül nem egy erős tizenegyed lesz, hanem tizenegy erős egyéned.

Az összes ifi csapat ugyanúgy játszott, mint az elsõ csapat. Mindig a tanulásra helyeztem a hangsúlyt. Néha az volt az érzésem, hogy az utánpótlásedzõket csakis a gyõzelem érdekli. Mintha õk csakis a saját hírnevük miatt aggódnak. Én azonban a klub érdekeit helyeztem elõtérbe. Amikor egy tehetséges játékos nem tud védekezni, beállítom a védelembe, hogy meg tudja azt tanulni. Természetesen ez pontokba kerülhet, de engem meg ez nem érdekelt, mert az én célom az volt, hogy a játékos fejlõdjön.

Guardiola még egy kisfiú volt, és az emberek azt mondták nekem: ’Oh, ő az egyik legjobb.’ Szóval a következő évben elmentem megnézni a tartalékokat, de nem játszott. Utána elmentem megnézni őt az ifi csapatában, de ott sem küldték pályára. Végül megtaláltam a harmadik számú ifi csapatban. Ekkor fordultam az utánpótlásedzők felé: ’Azt mondtátok, hogy ő a legjobb. ’ Erre azt válaszolták, hogy ’igen, de fizikálisan…’. Az én válaszom pedig a következő volt: ’Tegyétek be a csapatba, ami a fizikumot illeti, nőni fog még, ne aggódjatok, minden gyerek felnő’. Természetesen a reakciójuk az volt, hogy akkor veszíteni fog a csapat. Engem ez viszont a legkevésbé sem érdekelt. Ha veszítünk, veszítünk. A mi feladatunk az, hogy játékosokat képezzünk. Utána eléggé jól ment neki a játék.

Arra kell figyelnünk, hogy az ellenfél leggyengébb játékosánál legyen a legtöbbet a labda. Akkor hamar visszaszerezzük.