A demokrácia halálra ítélt rendszer, mivel minden idióta elhisz bármit, ha jól adják elő.
Az embernek soha többé nem lesznek olyan barátai, mint amilyenek tinédzserkorában voltak (…). Még ha megmaradnak egész életedre, akkor sem. Sosem lesz ugyanolyan, mint akkor.
Különös hidegséget jelent mindennap látni a legjobb barátodat, és tudni, hogy már nem az.
,
Az ember sok mindent kibír az életben, ha van egy legjobb barátja. És még annál is többet, ha valaki legjobb barátja lehet.
,
Nagy különbség van azon gyerekek között, akik olyan családban élnek, ahol bármikor elfogyhat a pénz, és azok között, ahol nem ez a helyzet.
Az egyetlen, aki nálunk északabbra lakik, és még őrültebb, az a Mikulás.
Egyik évben, mikor látta a Coca-Cola-reklámot, a levél nagyrészt arról szólt, hogy a Mikulás „eladta magát”.
Nézte ahogy a tél kényelnesen rátelepedik a városra. Szerette ennek az évszaknak a csöndjét, bár nem kedvelte az önelégültségét. Mire megérkezik a hó, az ősz már elvégezte a munkát, elrendezte a leveleket, eltakarította a nyarat az emberek emlékeiből. A télnek annyi a dolga, hogy betoppan a hóval és a mínuszokkal, bezsebeli a dicséreteket, mint az a férfi, aki húsz percig állt a grillsütőnél, de még életében nem terített meg egy asztalt.
A félelmek olyanok, mint a cigaretták, mondta nagymama: nem az a nehéz, hogy végezzen az ember az apró rohadékokkal, hanem hogy ne kezdjen ki velük újra.
Megint havazik. Elsa pedig úgy dönt, hogyha az emberekről, akiket szeret, kiderül, hogy régebben seggfejek voltak, attól még muszáj szeretni őket. Elég hamar ki lehet fogyni az emberekből, ha mindenkit diszkvalifikálunk, aki valaha is seggfej volt.
A halálnak nem az a legerősebb hatalma, hogy megöli az embereket, hanem hogy a maradó emberekből kiszívja az életkedvet.
Amióta a férfi nincs mellette, úgy áll, mint csupasz fatörzs a hóban a kérge nélkül.
Sose bízz meg olyan emberben, aki nem szeret valamit a józan ész határain túl.
Az a szeretet, amit a szülők éreznek a gyerekeik iránt, különleges. Mindenki más esetében van egy pillanat, amikor elkezdjük megszeretni – de a gyermekünkkel más a helyzet. Őt már akkor is szerettük, amikor még nem is létezett. Minden anyát és apát sokkol, hogy amikor gyerekük lesz, milyen elsöprő erővel önti el őket az érzelmek árja, szinte ledönti őket a lábukról. Felfoghatatlan, mert semmivel sem lehet összehasonlítani. Olyasmi, mint megpróbálni leírni valakinek, aki az életét egy sötét szobában töltötte, hogy milyen érzés a homok a lábujjak között, vagy egy hópehely a nyelvünkön. Szárnyakat bont tőle a lélek.