A legtöbb gólomnál nem gondolkodom túl sokat, mindig csak annyit akarok, hogy a labda valahogy bejusson a kapuba. Gyors akarok lenni fejben, és ösztönösen jól dönteni, persze a képességek is számítanak, de sok minden fejben dől el.
Az életben is fontos sokat viccelődni, nálam különösen. Szerintem sok norvégnak hasonló a humora, mint az angoloknak. Ne vedd magad túl komolyan! Igaz ez a rivális csapatok szurkolóira is. Nyilván ki fognak fütyülni, de ez csak hecc. És imádom.
Apám mindig azt mondta, nem számít, milyen elismerést kapsz, mindig értékelned kell, ha valaki értékeli a teljesítményed. Ezt beleverte a fejembe.
Az emberek próbálnak tökéletesnek mutatkozni az Instagramon, ahelyett, hogy lazítanának, szórakoznának. Ez magad miatt lenne fontos. Mint Jack Grealish a Bajnokok Ligája-döntőt követő ünneplésnél. Az gyönyörű volt! Mindenki így ünnepel egy Bajnokok Ligája-győzelmet, de őt a kamerák is figyelték, mert egy celeb, egy híresség, és végsősoron mindenki ilyen szeretne lenni. Nem veszíthetjük el teljesen önmagunkat.
Mindig is azt mondtam, hogy ha hülyeséget kérdeznek, akkor arra hülye választ fogok adni. Ha most megkérdeznéd tőlem, „Milyen alsónadrág van rajtad?” akkor visszakérdeznék, hogy rajtad milyen van. Hülye választ adnék. Ez oda-vissza működik. Szeretek viccelődni.
Nagyon fontos, hogy ne vegyünk magunkat túl komolyan. Mindenki azon van, hogy tökéletesnek mutatkozzon, én viszont úgy vagyok vele, hogy inkább lazítsunk és viccelődjünk egy kicsit. Az életben is ez a kulcs: ülj le egy pillanatra, és vegyél egy nagy levegőt.
Néha belefutok Manchester United-drukkerekbe, akik mondanak ezt-azt, és a szememre vetik, hogy nem vagyok jó. Én meg rájuk nézek, és arra gondolok: ugyan már!
Egyfelől a Manchester City csatára vagyok, akit minden héten emberek milliói néznek. Másfelől viszont egy teljesen hétköznapi srác Norvégiából, aki most Angliában él, és szeretné jól érezni magát a körülötte lévő emberek társaságában.
A győzelem a lényeg. Miért nyertünk a Bajnokok Ligájában? Mert minden meccset behúztunk. Megnyertük a Premier League-et, mert mi győztünk a legtöbbször. Ehhez természetesen kellettek a gólok, de a végén csak a győzelem számít, hogy trófeákat szerezzünk.
Imádom a gólpasszokat, mert ilyenkor látom az örömöt a társak szemében, és ez csodálatos dolog.
Megkönnyebbülés volt a Premier League-et megnyerni, mert az Arsenal az egész szezonban nyomás alatt tartott minket, a City pedig sorozatban kétszer nyert azt megelőzően, hogy idekerültem volna. Ha nem sikerül megnyernünk, azt kérdezték volna, mi a fenét csinálok egyáltalán itt. „Nélküled megnyertük, veled viszont nem sikerült!” Szóval a Premier League megkönnyebbülés volt.
Különleges érzés. És annyira jó. Nehéz ezt elmagyarázni. De arra késztet, hogy újra és újra át akarjam élni.
– mondta a gólszerzés élményéről.
Csatárként a játékban nincs annyi teendőm, viszont folyamatosan koncentrálnom kell, ha esetleg hirtelen felbukkan a labda. Ha nem koncentrálok, akkor a helyzet is kimarad. Szóval fontosak a részletek, hogy mit tehetek a különböző helyzetekben.
Szerencsésnek mondhatom magam, mert a legmagasabb szinten focizhatok, a legnagyobb stadionokban, a legjobb játékosok társaságában. Mázlista vagyok, el kell ismernem, ki kell élveznem.
Néha egyszerűen csak venned kell egy nagy levegőt, megállni egy pillanatra, és végiggondolni, hogy az élet szép.
Sosem tudhatod, mit hoz a holnap. Minden egyes napot élvezni kell, mert sosem tudod, mi lesz másnap.
Azért jöttem ide, hogy Bajnokok Ligáját nyerjek. Ezt ki is mondtam. Megcsináltuk. Tripláztunk. Szerintem én is változtam a City játéka miatt. Persze nem volt egyszerű, mert Peppel sosem az, annyira magasak az elvárásai. Pozitív gondolatokkal, pozitív energiával érkeztem, hogy feltegyük a koronát a Manchester Cityre, amely nagyon közel járt párszor a Bajnokok Ligája megnyeréséhez. Premier League-et korábban is nyertek, szóval ott nem kellett sokat hozzátennem, bár a végén sikerült. Azzal a céllal érkeztem, hogy megadjam azt a kis lökést, ami ahhoz kellett, hogy a világ legjobb csapata legyen.
Úgy érzem, jobban ügyelnek a megállításomra, több játékos van rajtam. De ez rendben van, nem bánom. Nekem nagyobb kihívás, de ha többen vannak rajtam, akkor nagyobb terület jut a csapattársaimnak. Ez ilyen egyszerű.
Általában azért szoktak kritizálni, amiért nem érek a labdához. Van, hogy párszor visszalépek, hogy csatlakozzak a támadásokhoz, többnyire azonban körbe-körbe sétálok, elöl ácsorgok, miközben a saját világomba zárkózva végzem a mozgásaimat. Nehéz ezt elmagyarázni. Kiszakadok a testemből és zombivá válok. Mint amikor zónába kerül az ember. Figyelem a környezetemet. Várok a lehetőségre. Mert készen kell állni, amikor jön a lehetőség. Készenlétben vagyok, de többé-kevésbé sétálok, miközben szkennelek és szkennelek. Várom a lehetőséget, és azon agyalok, mi minden történhet, ha itt kapom a labdát, vagy ha ott kapom a labdát. Ez egy megérzés. Nincs sok feladatom, amikor hátulról építkezik a csapat. Ott állok, várva a megfelelő pillanatra, hogy aztán…
Ha nem szerzek gólt, a norvég média címlapon hozza: Góltalan! Ez a cím. Így megy ez. De ezt jó dolognak tartom. Egyáltalán nem panaszkodom, én is azért igazoltam a Manchester Cityhez, hogy sok gólt szerezzek. Valahol elvárás is volt – bár talán nem ennyi – és még mindig én vagyok az a játékos, aki a végén a kapuba juttatja a labdát.
