A karácsonyi szeretet, amit szívből kaptál, nem maradt benne a jókívánságokban. Az életre kelt, beléd költözött, és minden nap veled lesz. Nem vagy egyedül. Ez a szeretet minden ébredésnél vár, megfogja a kezed, elkísér az utcán, vásárol veled a boltban, és veled együtt dolgozik, végzi a feladatokat. Így a hétköznapok, bármit is hoznak, bármit is teszel, ünnepnapokká válnak.
A lélek levegője a szeretet. Nem látjuk, mégis érezzük. Lelkünk magába szívja, és él. És ahogy testünk levegőjét más élőlényeknek köszönhetjük, úgy lelkünk levegőjét is. Annak köszönhetjük, aki szeret.
A szépség talán a szeretet fizikai megnyilvánulása.
Amit megvehetsz, csak tárgy marad: nyugalmat nem ad. Nem tudsz szólni hozzá, nem küld üzeneteket lelkéből. Néma, üres, hűtlen. Nem kötődik hozzád, nincs rád szüksége. Csak van. Nem bízhatsz benne, nem lesz támaszod. Nem lesz pont. Sem biztos, sem bizonytalan. Semmilyen. Nem lesz társa a lelkednek, a szívednek. Mert annak csak egy másik szív, egy másik lélek lehet a társa.
A reménytelenül hosszú perceket, napokat, hónapokat, éveket csak egy módon lehet túlélni: ha hiszünk abban, amire, akire várunk. S közben az idő szeretetté alakul, és a percek múlásával egyre növekszik.
Születésnapod van… mit adhatnék neked, Kedves? Hiszen én kaptam ajándékot. Tőled. Téged. Az Ajándékot, akit minden nap újra és újra megkapok, és minden pillanatban boldogan fogadok el. Aki életet csókolt létembe, szerelmet adott szívembe, csodát varázsolt lelkembe. Aki figyelmét adja, hitét, bizalmát, szerelmét. És ma születésnapod van. De valójában nekem van. Minden nap, amióta megérintettél. Foglyul ejtettél. Minden nap születésnapom van. Születésnapom vagy.
Most ajándékokat kapsz. Ezen a napon. A születésed napján. Sok-sok meglepetést. Sok-sok dobozban, csomagban. Ám az igazi Ajándék nem a dobozokban van, nem szép papírokkal becsomagolva. Az Ajándék másutt van. Az Ajándék, az igazi, éppen az, aki mindezeket kapja. Te magad vagy az Ajándék. Mert megszülettél. Mert csodás része lettél a világnak. Ajándéka.
A csodák születéséhez előbb egy másik csodának kell megszületnie. És megszületett. Igen. Azon a napon, amikor megláttad a fényt, amikor felsírtál. Egy Csodával gazdagodtam én. Veled. Olyan Csodával, aki csodát varázsolt az életembe. Azon a napon, amikor én is megláttam a fényt. A te fényedet.
Van két gyűrű… egyforma. Két kézen. És ez a két gyűrű köti össze a két kezet. A két embert. A két életet.
A mester a kezébe vette az anyagot… az ezüstöt. A holt fémet. Aztán alakítani kezdte. Formálta, kerekítette, vékonyította, szélesítette. Keze alatt kezdett kialakulni az ékszer. A gyűrű. Ami még kapott egy különleges mintát, egy szimbólumot, az élet jelképét. így lett kész a gyűrű. Egy egyszerű, pénzben alig mérhető ékszer. Mégis értékesebbé vált minden gyémántnál, aranynál, bármilyen megmunkált, szemnek csodálatos ékszernél. Mert egy napon csoda történt. A holt ezüst élő gyűrűvé lett. Szíveket összekötő ékszerré.