Szeretjük vagy nem, együtt kell élnünk a tudománnyal. Célszerűbb, ha megpróbáljuk a legjobbat kicsiholni belőle. Ha megbarátkozunk vele, és elénk tárul a szépsége és hatékonysága, rá fogunk jönni, hogy spirituális és gyakorlati szempontból egyaránt jó üzletet kötöttünk.
Carl Sagan
1934. november 9. — 1996. december 20.
amerikai csillagász, planetológus, asztrobiológus
Az egyik kedvenc rajzfilmemben az átverésre kiszemelt gyanútlan áldozat jóshoz fordul, aki – miután gondosan tanulmányozta a tenyerét, – aggodalmasan közli vele: „Ön rendkívül hiszékeny”.
A tudomány egyik parancsolata így szól: „Ne higgy a tekintélynek!”
Az olyan parányi teremtményeknek, amilyenek mi vagyunk, a mérhetetlen teret csak a szeretet teszi elviselhetővé.
Az ültetvényeken, a templomban, az udvarházban és a városházán szünet nélkül sulykolták a rabszolgákba, hogy származásuk okán alsóbbrendűek, és a nyomorúságuk Isten rendelése. A Szentírás is jóváhagyja a rabszolgaságot, ez számtalan passzusával bizonyítható. Ez a „különleges intézmény” így tarthatta fenn magát minden gyalázatossága ellenére, amely még a haszonélvezői számára sem maradhatott teljesen észrevétlen.
A történelem már egészen felületes áttekintése bizonyítja, hogy bennünk, emberekben, megvan az elszomorító hajlam, hogy újra és újra elkövessük ugyanazokat a tévedéseket. Félünk az idegenektől, és általában mindenkitől, aki más, mint mi. Amikor megijedünk, ütni-vágni kezdünk magunk körül. Gombnyomásra hozhatók működésbe különféle szenvedélyeink.
Hány és hány vallás próbálkozik azzal, hogy próféciával alapozza meg helyét a világban! Mennyien hisznek az ilyen próféciákban, akárhányszor bizonyultak is tévesnek, csupán azért, hogy támogatást és erőt meríthessenek belőle. De létezett valaha is vallás, amelyik olyan sikeres és pontos „próféciákra” lett volna képes, mint a tudomány?
Hogyan lehet, hogy alig akad olyan nagy vallás, amelyik a tudományra tekintve így szólt volna: „Hiszen ez jobb, mint gondoltuk! Az Univerzum sokkal nagyobb, mint ahogy a prófétáink mondták, nagyszerűbb, kifinomultabb, elegánsabb”? Ehelyett kijelentik: „Nem, nem, nem! Az én istenem egy kis istenke, és azt akarom, hogy az is maradjon.” Az a vallás, legyen akár régi, akár új, amelyik olyannak hangsúlyozza az Univerzum fenségességét, amilyennek a modem tudomány feltárja, a tisztelet és áhítat olyan tartalékjait mozgatná meg, amilyenről a hagyományos vallások nem is álmodozhatnak.
Az a tény, hogy a Biblia szinte semmit sem előlegez meg a modern tudományból, engem megerősít abban, hogy nem lehet isteni eredetű.
A felismerés, hogy atomokból álló, hallatlanul komplex struktúra vagyunk, nem pedig valamilyen istenség kiáramlása, megtanít az atomok tiszteletére.
Amikor egy amerikai bíróság előtt esküt kell tennie valakinek, – és ki kell jelentenie, hogy „az igazságot, a teljes igazságot és csakis az igazságot” fogja vallani – lehetetlent követelnek tőle.
Kövess minket Facebookon is!
Legnépszerűbb szerzők
A. J. Christian (86) Adolf Hitler (160) Ady Endre (120) A kis herceg (41) Albert Einstein (130) Alföldi Róbert (47) Ancsel Éva (40) Arany János (40) Arisztotelész (140) Arnold Schwarzenegger (121) Arthur Schopenhauer (100) Audrey Hepburn (41) Bagdy Emőke (100) Barabási Albert-László (47) Benjamin Franklin (62) Blaise Pascal (50) Bob Dylan (44) Bonaparte Napóleon (100) Brian Tracy (76) Bruce Lee (87) Buddha (71) Bud Spencer (98) Böjte Csaba (60) Carl Gustav Jung (100) Carl Sagan (54) Charles Dickens (50) Charlie Chaplin (60) Cristiano Ronaldo (77) Csernus Imre (105) Csitáry-Hock Tamás (170) Dale Carnegie (60) David Attenborough (70) Dexter (110) Donald Trump (50) Eckhart Tolle (73) Ezel - Bosszú mindhalálig (132) Fekete István (107) Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij (56) Fodor Ákos (135) Fredrik Backman (55) Friedrich Schiller (45) George Gordon Noel Byron (43) Gyurcsány Ferenc (43) Henry Ford (41) Hermann Hesse (60) Hioszi Tatiosz (44) Hofi Géza (50) Jim Morrison (48) Joe Dispenza (60) Johann Wolfgang von Goethe (290) John Lennon (41) Jókai Mór (64) Kepes András (56) Kimi Raikkönen (40) Kodály Zoltán (60) Konfuciusz (52) Kossuth Lajos (73) Kosztolányi Dezső (100) L. Ron Hubbard (87) Laurell Kaye Hamilton (45) Lewis Hamilton (49) Madách Imre (40) Mahatma Gandhi (100) Marilyn Monroe (44) Matthew McConaughey (41) Max Verstappen (46) Meryl Streep (51) Miguel de Cervantes (45) Mike Tyson (111) Moldova György (54) Moliére (41) Márai Sándor (115) Móricz Zsigmond (50) Müller Péter (97) Napoleon Hill (103) Náray Tamás (150) Oprah Winfrey (60) Orbán Viktor (93) Paulo Coelho (218) Petőfi Sándor (51) Polcz Alaine (70) Puzsér Róbert (57) Rabindranath Tagore (49) Richard Bach (60) Sadhguru (66) Scott Jurek (46) Stephen King (57) Szent-Györgyi Albert (43) The Originals – A sötétség kora (52) Vavyan Fable (107) Vekerdy Tamás (79) Victor Hugo (61) Voltaire (42) Wass Albert (70) Weöres Sándor (40) William Shakespeare (44) Winston Churchill (60) Zig Ziglar (50) Zlatan Ibrahimovic (54) Ákos (56)
Legnépszerűbb idézet kategóriák
Ateista idézetek (147) Barátság idézetek (436) Becsület idézetek (141) Beszéd idézetek (265) Biológia idézetek (136) Bizalom idézetek (139) Boksz idézetek (204) Boldogság idézetek (414) Bátorság idézetek (171) Béke idézetek (145) Bölcsesség idézetek (374) Búcsú idézetek (194) Bűn idézetek (135) Carpe diem idézetek (182) Család idézetek (237) Csalódás idézetek (181) Cél idézetek (261) Dalszöveg idézetek (816) Döntés idézetek (255) Egyéniség idézetek (257) Együttérzés idézetek (147) Egészség idézetek (166) Emberismeret idézetek (865) Emlékezés idézetek (222) Fejlődés idézetek (401) Felelősség idézetek (194) Film idézetek (793) Foci idézetek (295) Forma-1 idézetek (214) Fájdalom idézetek (264) Félelem idézetek (287) Férfiak idézetek (195) Gyermek idézetek (222) Gyász idézetek (210) Halál idézetek (419) Hatalom idézetek (215) Hazugság idézetek (272) Hit idézetek (190) Háború idézetek (316) Házasság idézetek (175) Idő idézetek (239) Igazság idézetek (291) Irodalom idézetek (134) Isten idézetek (276) Jóság idézetek (234) Kapcsolatok idézetek (378) Karácsony idézetek (169) Kedvesemnek idézetek (327) Kihűlt szerelem idézetek (135) Kitartás idézetek (196) Könyv idézetek (187) Lélek idézetek (171) Magány idézetek (244) Megbocsátás idézetek (160) Megküzdés idézetek (326) Motivációs idézetek (1644) Munka idézetek (255) Média idézetek (175) Művészet idézetek (252) Nemzet idézetek (259) Nézőpont idézetek (245) Nők idézetek (323) Oktatás idézetek (173) Optimizmus idézetek (178) Politika idézetek (289) Pszichológia idézetek (182) Pénz idézetek (301) Remény idézetek (193) Siker idézetek (343) Sorozat idézetek (1116) Sors idézetek (270) Sport idézetek (613) Szabadság idézetek (238) Szerelem idézetek (533) Szerencse idézetek (134) Szeretet idézetek (395) Szépség idézetek (183) Színészet idézetek (203) Születésnapi idézetek (135) Szülőség idézetek (142) Tanács idézetek (191) Tehetség idézetek (172) Természet idézetek (214) Titok idézetek (142) Tudás idézetek (237) Társadalom idézetek (508) Történelem idézetek (234) Vallás idézetek (225) Vegetáriánus és vegán idézetek (132) Vicces idézetek (434) Világ idézetek (200) Zene idézetek (292) Állatos idézetek (184) Álom idézetek (160) Élet idézetek (873) Érzelmek idézetek (247) Önbizalom idézetek (184) Önismeret idézetek (919) Öregedés idézetek (177) Üzlet idézetek (210)