A fő szintetizátorom az Urs Heckmann által készített Zebra 2 és a Dark Zebra (Zebra Hanz Zimmer, HZ – szerk. megjegyzése: ez a Hans Zimmer részére készített egyéni verzió a u-he Diva filterekkel), de néhány hardvert is használok, főleg öreg Moog-okat MIDI interfészeken keresztül. Van egy saját házon belül készített samplerem is. Mark Wherry készítette és a legmodernebb abban amit a mai technológia lehetőségek megengednek. A saját hangmintatárunkat fejlesztjük és ez a project örökké tartani fog, folyamatosan adunk hozzá újabb és újabb tartalmat. A probléma a hangmintákkal az, hogy előbb-utóbb unalmassá válnak. Sajnos minden alkalommal amikor ugyanazt a billentyűt nyomod le akkor ugyanaz a hang szólal meg. Sosem értettem, hogy az emberek miért nem készítik el a saját hangmintatárukat, ez nem olyan nehéz dolog: egy kis időt vesz igénybe és néhány barátot, akik nagyszerűen játszanak a hangszereiken és kell még egy helyiség ahol mindez rögzíthető. Sokkal jobb, mivel egyedileg készül, csak a tiéd.
Minden film egy bonyolult szituációból indul ki. Ez nem egy olyan munka amit előbb-utóbb megtanulsz és jó leszel benne csak mert sokszor végzed el ugyanazt. Ugyanis őszintén szólva mindenki azt kéri tőlem, hogy valami újat és szokatlant, váratlant alkossak. Ráadásul mindig a semmiből kell elkezdenem és a munka lényegében ez: találd fel magad újra és újra miközben lehetőleg egy kicsit haladd is meg a korszellemet. Egy filmzeneszerző problémái óriásiak (nevet) – minden egyes nap egy nagy dilemma!
Németországban, egy kis faluban nőttem fel. Az otthonunkhoz közel volt egy középkori torony, melyet egy idős orgonista átalakított házzá, benne egy 2500 sípos barokk orgonával. A család barátja volt, és én gyakran (öt éves voltam akkoriban) mentem át és felejtettem ott magamat zenélés közben, abban a figyelemre méltó házban. A lábaim még le sem értek a pedálokig, de elevenen emlékszem a győzelem ízére, amikor végre elég hosszúra nőtt a lábam, hogy elérjem a basszus-pedálokat – az egész ház beleremegett a padlótól, a padlásig! Ami a szüleimnek csupán a gyermekük borzalmas zenéje volt, az a barátunknak igazi zene volt füleinek. A végletekig bátorított és ez nagy hatással volt arra, hogy zenész legyek.
A templomi orgonák évszázadok óta fejlődtek, és mind a mai napig példaképp állnak előttünk, a fáradhatatlan tudományos találékonyságunknak és a technikai újításoknak köszönhetően. A 17. századra az orgonasíp volt a legkomplexebb emberi kéz alkotta szerkezet. Egészen, a telefon feltalálásáig megillette ez a hírnév. Egy hatalmas, eszméletlen, szédületesen összetett útvesztője sípoknak, emelőkaroknak, manuáloknak, regisztereknek és pedáloknak, melyek körül veszik az orgonistát. A levegőnek hatalmas ereje van, melyet az orgona óriási sípok százain keresztül fújtat keresztül. Néha mély és erőteljes hangokat hoz létre, melyek olyan érzést keltenek benned, mintha ököllel jól gyomorszájon ütöttek volna, máskor pedig, a hangzása oly’ gyönyörű és törékeny, mintha egy gyermek kórus szólna. Ez volt a tökéletes metafórikus hangszer a Csillagok között filmzenéjéhez!
Emlékszem, 2020-ban, Beethoven születésének 250. évfordulóján a mesterséges intelligencia segítségével megalkották Beethoven 10. szimfóniájának két tételét. A bemutató előtt sajtóbeszélgetést rendeztek, amelynek az egyik legfontosabb kérdése az volt, hogy igaz-e, hogy ezentúl nem lesz szükség zeneszerzőre? Nos, a kérdés ugyan jó, de ha a komponista oldaláról akarjuk megválaszolni, akkor nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt, hogy ő szeret zenét szerezni, hogy nem pusztán, vagy nem mindig azért komponál, mert felkérést kapott rá, hanem mert örömét leli benne.
A Saint-Sauveurben Poncet, a régi karmester helyére egy hülye pap került; ő orgonál, hamisan játszik. Annyira, hogy már nem is tudok eljárni misére, mert valóságos fájdalmat okoz, amit a zenével művel. Azt hiszem, hogyha az ember katolikus akar lenni, le kell mondani minden jóérzékről, és csak az érdekre szabad nézni.
Ahogy az öltözőből lesétálsz a színpad felé, egy kicsit elkezdesz bizseregni. És hallod a közönség reakcióját, amikor a zene elindul. Aztán közvetlenül a kezdés előtt, amikor a zene már nagyon bemelegít, akkor még jobban felpörögsz. (…) Kisétálok az üres színpadra; nagyon magabiztos vagyok. Ez a hivatásom. Már annyiszor csináltam. Egyáltalán nem vagyok ideges, amikor felmegyek. Nagyon kényelmes és otthonos érzés. De azért vannak bizonyos érzések, amiket az ember átél, tudod: Jézusom, az a sok ember! Néha látok néhány üres helyet, és azt mondod: Ó, Istenem, hány üres hely van? És vicces dolgok jutnak az ember eszébe – csak butaságok –, és nem szabad ezekre gondolni, mert amint elkezdesz gondolkodni, hogy remélem, hogy a heves esőzések, amik Londonban voltak, nem tömítik el az ereszcsatornákat (nevet), és a tető megint beázik. (Nevet) Bármi eszedbe juthat, de ki kell dobnod onnét, mert csak arra kell koncentrálnod, amit csinálsz.
Nyilvánvaló, hogy nincs mit elemezni a rockszövegeken. Amikor az ember kritikákat olvas, a legtöbb kritika fanyalog a művész íráskészségének hiánya miatt, és szinte mindig igazuk van. Úgy értem, mindig igazuk van. Nem elég jó kifogás azt mondani, hogy tudod, ez nem igazán számít, mert ez egy rock and roll dalban van eltemetve. Hát, oké, ez így van, de nem vagy elég okos ahhoz, hogy a jó hangzáson kívül még jelentsen is valamit egy dal? Tudod, amire mégis törekedni kellene.
– nyilatkozta Jagger 1981-ben.
Kétlem, hogy valaha is meghallgatnák a zenénket. Nem szeretik, nem értik. Nem értenek meg engem, vagy hogy miről szól az egész. Ez nem az ő hibájuk. Egyszerűen csak az ő generációjuk nem értheti meg. Nem igazán. Nem vagyunk olyanok, mint ők voltak fiatalon. Mi valami új vagyunk, és ez teljesen felzaklatja őket.
– mondta Jagger 1968-ban az idősebb generációról
Fontos tény: rockkoncerteken nincs taps. Szinte szentségtörés volna tapsolni, így jelezni a kritikai különbséget a között, aki játszik és a között, aki hallgatja; ide nem azért jön az ember, hogy értékeljen és ítélkezzék, hanem hogy átadja magát a zenének, együtt kiabáljon a zenészekkel, eggyé olvadjon velük; itt azonosulást keres az ember, nem élvezetet; az érzelmek túláradását keresi, nem a boldogságot.










