A legrosszabb tárgyalás az, amelyiknek a végén az egyik részt vevő fél sem elégedett. Egyikőjük sem akar soha többé tárgyalni a másikkal. Senki sem érez késztetést a szerződésben foglalt kötelességei végrehajtására.
Ideig-óráig nagyon sokféle karakter futhat be karriert, de bizonyos személyiségjegyek hiányában nem lehet hosszú távon sikeres egy vállalkozó. Ilyen alaptulajdonság például a hitelesség. Hitelesnek lenni annyit jelent: nem hazudunk, nem titkoljuk el a bajt, nem dicsérjük felül a terméket. Ha a hitelesség elvész, előbb-utóbb véget ér a vállalkozói sikertörténet is. Fontos alaptulajdonság az elszántság is, mert aki megijed az első akadályoknál, szükségszerűen el fog bukni. Ugyanilyen fontos alap, hogy az adott szakterületen a topon kell lenni.
Volt egy nehéz időszakom, miután 2007-ben elveszítettem az édesapámat. Ő volt az én mentorom, a „Cápám”, adtam a véleményére. A halála után jó pár évig azzal kellett szembesülnöm, hogy még a cégem meghatározó szakemberei sem mertek nekem tanácsokat adni. Nem tőlem féltek, hanem attól, amit létrehoztam. Nagyon hirtelen értünk el hatalmas magasságokba, kis cégből váltunk rövid idő alatt meghatározó regionális szereplővé. Ezt nekem is nehéz volt feldolgoznom, a munkatársaim pedig még jobban megrettentek az új helyzettől.
Mit tudnánk takargatni a mai világban? Mit lehetne hazudni a fogyasztónak? Ha nem jó a termék, az úgyis kiderül, ha meg jó, akkor legyél rá büszke. A mai világban, ilyen technológiai fejlettségi szinten azonnal lebukik, aki sumákol. Másrészt az egész vállalkozói létemet meghatározta a nyílt kommunikáció, a márkaépítésemet több egyetemen is tanítják.
A legfontosabb, ha nem tudok értéket és minőséget előállítani, akkor nem szabad csinálni, mert kárára leszünk a társadalomnak. Rossz minőségű élelmiszereket fogunk enni, rossz minőségű italokat, rossz minőségű ruhákat fogunk adni. Nekem ez egy nagy misszióm, hogy a brandek, a brand, brand, brand és a brandben higgyünk. Mert egy alapító, egy brand nem kockáztatja a márkáját silány minőséggel.
Ha egy cég nem a félelemkeltésre alapozna, hanem minden munkatársnak lehetőséget adna az elmélyülésre, növekedne az emberek energiája és az intelligenciájuk is, és akár ingyen is vállalnának túlórákat. Kreatívabbak lennének. Hatalmasat fejlődhetne ezáltal a vállalat. Akár így is lehetne. De nem így van, pedig olyan könnyű lenne.





