Minden egyes szereppel, amit eljátszol, odaadsz magadból egy darabot. Különben hazudnál.
Színészet idézetek
Kell a siker, mert az igazolja a színész számára, hogy jól dolgozik. Álszent, aki nem vallja be ezt.
Mindmáig van bennem drukk, mielőtt színpadra lépek. Olyasmi ez, mint a versenyló izgalma a futam előtt. Hallgatom a kulisszák mögül a nézők zsibongását, és a fülemmel érzem őket. Körülbelül tudom, milyen összetételűek, milyen lesz velük az este.
A vajúdás a színész örök sorsa. Talán furcsa a kép, de a színész olyan, mint a szülő nő, akit a rendező orvosként segít világra hozni a figurát.
Minden színész egy kicsit detektív is, mert meg kell találnia a forgatókönyvben a támpontokat, amelyek mentén föl tudja építeni a figurát. Mert sokszor a figura kulcsa nincs benne a könyvben.
Minden, ami egy filmben történik, imitáció. Oscar Isaac kérdezte, mert tudta, hogy pilótáskodom, hogy mit csináljon a pilótafülkében. Mondtam, ne izgasd magad, csak azt találd ki, melyik műszerhez akarsz nyúlni, mert úgyse ért hozzá senki.
Szinte mindig remek szakemberekkel dolgoztam, remek lehetőségeket kaptam, és többet kaptam ettől a szakmától, mint amit valaha reméltem. Célt adott az életemnek, úgy dolgoztam, hogy nem éreztem munkának… (…) Örülök, hogy megtanultam egy csomó mindent. Nincs abban semmi meglepő, hogy majdnem megtanultam ezt a szakmát. Mert hogy tökéletesen még nem tudom, az biztos. Olyan ez, mint a repülés, azt is holtig tanulja az ember, soha nem érezheti úgy, hogy mindent tud róla. (…) nagyon nagy szerencsém volt a szakmában. Még most is szeretem, amit csinálok. Még most is izgatnak a kihívások, és 77 évesen is leköt a munka. Amíg tudok, szeretnék dolgozni. Nyilván idősebb fickókat kell majd eljátszanom, de nem bánom.
Van egy kedves történetem: amikor Angliát bombázták, a színházban folytak az előadások. Bombázás alatt a színészek és a közönség levonultak az óvóhelyre, majd amikor véget ért, felmentek, és folytatódott az előadás. Ha a körülmények jelentéktelenek, hát jelentéktelenek.
Amikor először eljutottam színházba, azt éreztem, hogy nagyon jó lehet ott fönn a színpadon, ahol jókat mondanak, gyönyörű nők vannak, szól a zene, és a közönség tombol. Akkor arra vágytam, hogy egyszer én is ott lehessek a színpadon, és középen állhassak.
Csak olyan filmbe vágok bele, amiről azt tartom, hogy hozzátesz valamit a világhoz. A Kétely és a Mamma Mia! mindenképpen ilyen volt.
Akárhányszor eljátszom egy új szerepet, tudom, hogy páran majd azt mondják, hogy „hát, ez most nem volt valami jó”. Nézem az interneten, és azt írják, hogy ezt most elszúrtam. Mások pedig megértik, hogy mit akartam átadni egy adott alakítással. Nem lehet mindenkinek megfelelni, ezért jobb csak arra gondolni, hogy az édesanyád kedvéért csinálod.
Számomra a kemény munka: játék. Szerencsés vagyok, hogy ez a munkám. Ha kolbászt tömnék egy gyárban, akkor nem lenne az a kiváltságom, hogy más emberek bőrébe bújhatok, és elképzelhetem, hogy milyen lehet az életük. Nagyon hálás vagyok ezért, és nem tartom fáradságos feladatnak.
A legnagyobb felelősség valós személyeket játszani. Olyankor úgy érzem, hogy én felelek az életükért, az érzéseikért. De ha a semmiből alkotok egy figurát, akkor sosem félek.
Supermannek köszönhetem a nagy lehetőséget, és ezt sosem felejtem el neki… Azt mondják, hogy az elsöprő sikerhez nagyban hozzájárult az is, hogy nem más, hanem én játszottam a figurát. Nem tudom, hogy ez tényleg így van-e, de az biztos, hogy nagyon sokat foglalkoztam a karakterével.
Szerencsém van azzal, hogy színésznek lenni egy nagyon jelen idejű létezés. A színházban nagyon sokszor volt részem abban, hogy teljességében megéljem azt, milyen a pillanatban lenni.
Én művész vagyok, nem pedig színész, hiszen nem szereztem soha színészi képesítést, nem tanultam ezt a szakmát.
Olyan mesterségem volt, ahol a legnagyobbakkal dolgozhattam, és úgy néz ki sztár vagyok. Ezt a közönségnek köszönhetem. Nem a filmek és a rendezők tesznek sztárrá, hanem a közönség.
Ha valamire büszke vagyok ebben az életben, az a karrierem. A legnehezebb ebben a mesterségben, hogy kitarts, én 62 évig kitartottam.
Bogart, Cagney, Cooper és Tracy voltak azok a színészek, akiket csodáltam. Nagyszerű személyiségek. Igazi sztárok.
Nem készülök tudatosan a szerepeimre, inkább hagyom, hogy megfogjon egy mondat, és megpróbálom ezen keresztül magamba szippantani a karaktert. Ez egy képesség, ami sokakban megvan. Egyfajta ajándék.
