A sikert nem érdemes hajszolni, hanem magunkhoz vonzani, azáltal, hogy vonzó egyéniségre teszünk szert a személyiségfejlesztésünk révén.
Az átlagemberek az életben igyekeznek mindent megúszni. A sikeresek pedig, arra törekednek,hogy boldoguljanak.
A siker nem más, mint a sikerelvek naponkénti következetes alkalmazása, míg a kudarc,egyszerűen néhány tévedés naponta ismételt elkövetése. A helyesen alkalmazott sikerelvek és téves döntések halmazatának eredményeként leszünk gazdagok, vagy szegények.
– Tudod, mi az igazi titka annak, hogy jó ember maradj akkor is, ha sikeres vagy?
– Na mi? – nézek rá kitágult pupillákkal.
– A hála. Maradj hálás…
Pályafutásom során szerencsés voltam, hogy minden álmomat megvalósíthattam, és az az igazság, hogy ennél többet nem is kívánhatnék.
Igaz, hogy tényleg sok helyre meghívnak, és sok luxus van az életemben, de ez nagyon üressé és unalmassá tud válni egy idő után. Persze óriási dolog az Oscar, de ha porszívózni is tudna…! Az lenne csak az igazi!
A siker nekem egyet jelent az örömmel. Nemrég arra jöttem rá, hogyha azért csinálod ezt az egészet, mert kívülről menőnek tűnik, sok pénzt keresel vele, vagy nagy reklámkampányt csinálnak neked, de közben nyomorulttá tesz, az nem siker.
Foglalkoztat a siker sokarcúsága is, hiszen valamennyiünk életében fontos.
Amint azt mindenki tudja, a hírnév, főleg a hirtelen jött hírnév sekély, üres és veszélyes dolog, sötét, csábító ereje nem helyettesítheti sem az igaz szerelmet, sem a valódi barátságot.
Emberek millióit kerüli el a siker, egyszerűen azért, mert hiányzik belőlük a fókusz ereje. Amikor az ember fókuszált állapotban van, az ilyen és hasonló kifejezések, mint a „nem tudom megtenni”, „megpróbálom”, „majd holnap megcsinálom” és a „talán” egyszerűen kiesnek a szótárából. Fókuszáltnak lenni valami olyat jelent, hogy „megteszem, vagy meghalok”, „addig folytatom, ameddig szükséges”. Amikor a pálya nehézre fordul, sokan elveszítik a fókuszukat, és feladják. Valami könnyebb tevékenység után néznek. És ami a legrosszabb, a legtöbben egyszerűen el sem indulnak, mert engedik, hogy a „megpróbálom” és a „holnap” szavak uralják a gondolkodásmódjukat.
Az egyik legfontosabb sikeralapelv: „Minden számít!” MInden amit teszel összeadódik. Minden amit teszel, használ vagy árt.
A legsikeresebb emberek bármilyen közösségben jellemzően azok, akik a legtöbb sikeres embert ismerik, és akiket a legtöbb sikeres ember ismer.