A rendszerváltás pillanatában sok egykori kommunista vezető megtalálta önmagában a kapitalista üzletembert.
A rendszerváltás utáni első ciklus, emlékezetem szerint, nálunk is a változások hangulatában telt. Aztán kezdett megtorpanni a lendület. Valahogy kúszott vissza minden. Végül olyan lett, mint amikor csak az elnevezések cserélődnek, de a viszonyulás marad. Nem tanácselnök, hanem polgármester. Mára pedig a politikai hovatartozás is ugyanolyan meghatározó lett, mint régen volt. És maradt a korrupció is. Talán, ha akkor szólunk, mikor az első polgármester házához aszfaltút épült, hogy állj, ennek már vége, ezután nem így fog működni, akkor minden másképp alakul. De mi természetesnek vettük a rendszerváltás után is, hogy aki a fazékhoz közel ül, annak bőven jut. Mert eddig is így volt. A következő polgármester-választáskor meg már ezt lehetett hallani a falvakban: „maradjon, aki volt, mert az legalább már megszedte magát. Ha új lesz, majd újrakezdené az is.”
De nem volt elég. Ha van út a korrupcióhoz, akkor az embereknek sosem lesz elég. A pénzzel megszilárdított hatalomnak sajátos működése van. Mert a döntéseket nem a szakmaiság, hanem a személyes haszonszerzés, és az önnön meggyőződésbe vetett hit kezdi irányítani, a tévedhetetlenség érzése eluralkodik, a saját értékrend általánossá tétele lesz a vágy, és ennek kiépítéséhez keresnek jól illeszkedő munkatársakat. Akiket megtalál, kinevel a hatalom, hiszen tudja, a régi beidegződés mentén működik ez, ha „engem szolgálsz-te is jól jársz” elv dolgozik az emberekben.
Kapcsolódó személyek / kategóriák
A rendszerváltás időszakában a tudományos szabadságot már nem akarta befolyásolni egy központi politikai akarat. A politikai változások időszakának velejárója volt azonban egy olyan folyamat, ami korábban csak marginálisan találkozott egy tudományterülettel. Az áltudományos fantazmagóriák (sumer-magyar rokonság, kelta-magyar őstörténet, ősmagyar eredetű indián kultúrák Amerikában; neander-völgyi emberek és a finnugor nyelvű népek keveredése stb.) sok esetben a szélsőséges politikai eszmékhez csatlakozva igyekeztek utat találni a magyar közvéleményhez.
A rendszerváltás évéig több generáció a szociális biztonság tapasztalatával nőtt fel, s ők magától értetődőnek tartották az állam szociális gondoskodását, hiszen ennek mindössze az állam mindenkori hatalmi szervezeteinek passzív elfogadása volt az ára. A mindennapok nem közgazdasági elméletek mentén zajlanak, így a rendszerváltás érthető módon a szociális biztonságot és egyúttal társadalmi kompromisszumok ezreit veszélyeztette. A lelkesedés kétségtelen volt, de a társadalmi és szociális biztonság elillanásától való félelem legalább ennyire hatott.




