Mindig is érdekelt a fizioterápia és a pszichológia.
Azt, hogy az egyén mit él meg stresszként, az egyén alkata és még inkább a személyes élettörténete határozza meg.
Aligha van egészséges ember, akinél teljesen hiányozna a nemi cél mellett valami perverznek nevezhető függelék.
A pszichológiában sem a szorongás, sem a démonok nem értékesíthetők végokokként, a melyek ellenállnak minden további elemzésnek. Másként állana a dolog, ha démonok csakugyan léteznének, de hiszen tudjuk, hogy ezeket, miként az isteneket is, az emberi lelki erők alkották, valami által és valamiből teremtődtek tehát.
Ha úgy tetszik, bátran nevezhetik a pszichoanalízist folytatólagos nevelésnek, amely a gyermekkor maradványainak leküzdésére tanít.
A pszichoanalízis a lelkivilágban rejlő elfojtott dolgokat akarja tudatossá tenni; ám az, aki ezen eljárás felett ítéletet mond, maga is csak ember, akiben ilyen elfojtott tendenciák élnek, s talán csak fáradságos munkával tarthatók féken.
A meglévő önbizalomhiány fokozza a megfelelési kényszert. A bizonytalan nem értékeli önmagát, de szüksége van pozitív visszajelzésekre. Ezt nem kapja meg saját magától, ezért mindent elkövet, hogy mások szeressék és értékeljék őt.
Különösen gyakori aktivációs deficit az önbizalomhiány, mely sokféle formában jelentkezhet: önállótlanság, kisebbrendűségi érzés, válságtúlértékelés, zavarodottság, szégyenlősség, gátlás, szorongás a döntési helyzetben, félelem a jövőtől.
Állandóan figyeltem másokat, és igyekeztem rájönni, hogyan viselkednek, de soha nem tudtam beilleszkedni. Minden társas interakción gondolkodnom kellett. Amikor más diákok bele voltak zúgva a Beatlesbe, én a viselkedésüket magamban ÉSZJ-nek, Érdekes Szociológiai Jelenségnek neveztem. Olyan voltam, mint egy tudós, aki igyekszik rájönni a bennszülöttek viselkedésének nyitjára.
Borzasztó, hogy az ember egyedül van
borzasztó, hogy van tudata csak ezért van egyedül
vagy csak azt hiszi, hogy egyedül van.
Egy terapeuta ezt mondta nekem egyszer: „Ha választanod kell a bűntudat és a bosszúság között, mindig a bűntudatot válaszd!” Sokakkal megosztottam már azóta ezt a bölcsességet. Ha lelkiismeret-furdalást érzünk azért, mert visszautasítunk valakit, viszont bosszúságot okoz, ha beleegyezünk valamibe, inkább mindig a bűntudatot válasszuk! A harag a lélek öngyilkossága.
Nem számít, hogy más emberek nálunk szemmel láthatóan nagyobb traumával küszködnek: sosem másokhoz képest szenvedünk.
Bármily szánalmas legyen is az önmagunkról alkotott képünk, nem csak azért ragaszkodunk hozzá, mert megszoktuk, hanem öntudatlanul is lehetővé tesszük ezzel magunk számára, hogy másokat okoljunk azért, mert ilyenek vagyunk.
A nárcisztikus én üres; az ilyen én mélyén a Semmi ül.
A pszichológiai szabály állítása szerint, ha egy belső helyzet nem tudatosul, akkor kívül történik meg, sorsként. Azaz, ha az egyén nem tudatosítja ellentmondásait, akkor a világ kénytelen erőszakosan eljátszani a konfliktust és ellentétes feleire szétesni.
A gyűlölet mindig arra a valamire összpontosul, ami tudatosítja az emberben (saját) rossz tulajdonságait.
Semmi sincs lelkileg erőteljesebb hatással a gyermekekre, mint a szülők meg nem élt élete.
Az, hogy valaki lelkileg rendben legyen, ugyanolyan fontos napi tevékenység, mint a sport.
Nagyon divatos a pszichológia, és nagyon divatos felmentést adni a múltból, hogy mindent a gyerekkorból örököltünk és hoztunk. (…) Nagyon könnyű belekapaszkodni az édesanyánk és édesapánk elvétett hibáiba, megjegyezni belőlük két mondatot, és nem dolgoznunk magunkon, és nem menni terápiára.