A népszerűség nem lehet mércéje a politikusok megválasztásának. Ha minden ezen múlna, Donald kacsa és a Muppet Show szereplői ülnének a szenátusban.
Magyarországon már a tavaszi választásokon is nagyobb volt a passzív tömeg, mint a többi környező országban. Ez az elmúlt évtizedeknek a következménye, amikor a Kádár-korszak a maga módján depolitizálással stabilizálta az országot. A Rákosi-korszak kényszer-politizálása után a kádári konszolidáció azon alapult, hogy az emberek valamelyest nagyobb szabadságot és anyagi jólétet kaptak, és aki nem akart politizálni, annak nem kellett, sőt örültek neki. Ehhez szokott a magyar társadalom. S ez nem azonos a jóléti társadalmak politikai közönyével, hanem erre nevelték a magyar társadalmat.
Az országnak meg kell tanulnia, hogy itt a kormány többé nem a hatalom egészét gyakorolja, hanem csak a kormányzati szintű irányítást tudja elvégezni, s együtt kell működnie a parlamentnek, a kormánynak, az önkormányzatoknak, az érdekvédelmi szervezeteknek, munkaadóknak és munkavállalóknak egyaránt.
Remélem, most már véget ér a parlamentnek az a korszaka, amikor elsősorban vitafórumként működött, és a kemény munka színterévé válik. Nem heti két napig, hanem – ha kell – akár szombaton és vasárnap is dolgozni kell, én ebben vállalom a részem, hiszen a hétvégéim így is mindig munkával teltek.
Aki kézbe veszi a kormányprogramot, abban is olvashatja, és igenis elmondtuk már a tavaszi választások előtt, hogy az ország milyen súlyos helyzetben van. Mi csak azt mondtuk, hogy ebből a súlyos helyzetből ki lehet lábalni. Nem szabad elfelejteni, hogy keserű és pesszimizmusra hajló nép a magyar. És ha nincs hitünk, nincs erőnk ahhoz, hogy kilábaljunk, akkor nem fog sikerülni.
A kormány bizonyosan követhetett el hibákat, ezt senki nem vonja kétségbe. Az pedig nézőpont kérdése, hogy nagyobb vagy kisebb hibát követtünk el.
A kormány álláspontja mindig is az volt – és ezt az unalomig ismételtük a választásokon is –, hogy Magyarország kulcskérdése az energiakérdés.
Úgy gondolom, hogy mindenkinek, a politikusnak is van magánügye, s én a betegséget is a magánügyek közé sorolom.
Napjainkban a Szovjetunió Kommunista (bolsevik) Pártja, élén a nagy Sztálin elvtárssal, vezeti a Szovjetunió népeinek és a világ béketáborának harcát az imperialista háborús gyújtogatók ellen és közben a kommunizmus építését, a nagyszerű alkotások egész sorát valósítja meg.
Trump nem a megoldás, hanem a probléma. Ahogy Putyin és Orbán is az. Egy új, egy jobb világhoz ők már nem kellenek. Meg a hozzájuk hasonlók se. Az ország, a világ, amiről álmodunk, kevesebb macsós magamutogató erőszakot, több elfogadást, szeretet igényel. A béke akkor jön meg, ha elmennek a háború emberei. Köztük Orbán.
A háború nem pusztán politikai aktus, hanem valóságos politikai eszköz, a politikai érintkezés folytatása, annak más eszközökkel való megvalósítása.
A politikai szempont alárendelése a katonainak esztelenség volna, mert a politika hozza létre a háborút. A politika az értelem, a háború azonban pusztán eszköz, nem pedig fordítva. Tehát csakis a katonai szempontot rendelhetjük alá a politikainak.
A politikában veszedelmes dolog a bizalom.
Mindig is érdekelt a politika. Nálunk otthon mindenki olvasott újságot, és nagyon sokat politizált az egész család. Ebben a légkörben nőttem fel. Aztán, amikor Amerikába jöttem, nagyon meglepett, hogy a barátaimat egyáltalán nem érdekli a politika, nem olvassák a napilapokat, csak a propagandahíradót nézik a tévében.
Nem a magyarok állnak szemben egymással, nem vidéki a budapestivel, és nem baloldali a jobboldalival, hanem 3-4 ezer oligarcha áll szemben a magyar néppel.
A legerősebb politikai közösség a Tisza Párt. Ezt a választást meg fogjuk nyerni, nem kicsit, nagyon: a cél a kétharmad. Aki nem a Tiszára szavaz, az Orbán Viktor hatalomban tartására szavaz.
– mondta a Tisza párt szegedi fórumán – 2025. 04. 08.
A sakk alapvető szabálya, hogy nem az a legrosszabb lépés, amelynek eredményeképpen még több kockát vesz birtokba a játékos. Általában minél több kockát ural egy játékos, annál több esély adódik számára, s annál inkább be van határolva ellenfele mozgástere. A diplomáciában ehhez hasonlóan minél több választási lehetőséggel rendelkezik az egyik fél, annál kevesebb jut a másiknak, és annál óvatosabban kell az utóbbinak a célját követni. Sőt ilyen helyzetekben idővel az ellenfél arra a következtetésre jut, hogy nem érdemes tovább ellenséges szerepet játszani.