A művészet az, amikor a látvány és az érzés összefonódik.
Művészet idézetek
Minden olyan előadás, amely kicsiknek készült, fontos, hogy minőségibb legyen, mint egy felnőtt előadás. Ott a jövő színházi közönsége.
Tíz deka közérthetőség többet ér, mint egy kiló művészet. Semmit nem ér az a színház, ahol az első perctől az utolsóig nem értem pontosan, hogy miről van szó.
Több mint hatvan évet töltöttem rendezéssel színházban, filmen, televízióban, és több mint ötven évig tanítottam, ezért általában rendezőnek meg tanárnak tartanak, de mindig szerettem írni.
Leonardo da Vinci. Ő minden területen géniusz volt, érdekel a sokoldalúsága, a zsenialitása, a találmányai, színkeverése, rajztechnikája; megkérdezném tőle, honnan jött a harckocsi és az ejtőernyő ötlete, hogyan fért mindez bele az életébe, és hogyan tudta összeegyeztetni őket, hogyan tudott mégis igényesnek maradni, miért nem festett többet, miért nincs kész a Mona Lisa…
El tudnám viselni, ha gazdag hercegnek születtem volna, mert akkor élhetnék csak a művészetnek anélkül, hogy annak anyagi oldalával kellene foglalkoznom, így viszont van rajtam nyomás. Nagyon élvezném, ha több időt tölthetnék a gyerekeimmel és a saját projektjeimmel, sőt akkor azok mecénása is lennék – nagyon hiányolom a mai világból az igazán önzetlen és bőkezű mecénásokat, hiszen a művészet sosem volt önfenntartó. Manapság kevés mecénás van, miközben egyébként nagyon sok a gazdag ember.
Ide figyeljen, a művészet lényege nem az, hogy mit , hanem hogyan.
Mindegy, ki honnan jön, a moziteremben együtt nevetünk, együtt érzünk, együtt remélünk, ebben rejlik e művészeti ág ereje. Ez adja meg a fontosságát, ezért fontos a számomra. A filmcsinálás nem egyszerűen a szakmám, a filmcsinálás az életem.
– mondta a színész, miután 2025. november 16-án átvette az életművéért járó Oscar-díjat.
Csak a művészet költött világában találtam valamelyes kielégülést, s hivatásomul választottam, hogy ezt a költött világot életre keltsem, s közben bohém módra és lázongva éljek, s ellenségesen nézzem, ne az emberiséget, hanem az emberiség torz kinövéseit, amelyeket a magántulajdon és az ipari forradalom együtt hozott létre. A „szeressük egymást” elvét képtelenségnek találtam, látva, hogy az emberi társadalom szeretetre nem méltó, utálatos osztályokra tagolódik.
Fazekas vagyok. A jó áruhoz, jó agyag kell. És a jó fazekas csak saját agyagból dolgozik. Mindennek titka a megfelelő agyag. Én szárítom, én gyúrom kisebb tömbökbe, és alaposan válogatom. Az áru szépsége sokban függ az agyag minőségétől. Csak jó agyagból lesz a forma dinamikus és a felület csillogó. Sokan akár húsz évig is kezelgetik az agyagot. Kisasszony, feladhatnék én egy ilyen tradíciót?
A művészeknél néha csak a siker választja el a zsenit az őrülttől.
Az ember a művészetben mindig a tökélyre törekszik és igyekszik megvalósítani, ami az életben nem sikerült.
Sokszor azt kérdezem magamban, vajon a kéz nem tudja-e jobban fölismerni a szoborművek szépségeit, mint a szem. Nekem úgy tetszik, hogy a vonalak és hajlások csodálatos ritmusát sokkal jobban ki lehet tapintani, mint látni. De legyen ez bárhogyan, én tudom, hogy meg tudom érezni az ógörögök szívverését isteneik és istennőik szobrain.
Figyelik, mennyi izmussal kellett megküzdenünk századunkban, csupán esztétikailag is; Nem szólva az imperializmusról, fasizmusról, eláraszt bennünket az impresszionizmus, expresszionizmus, szimbolizmus, futurizmus, primitivizmus, fauvizmus, kubizmus, szürrealizmus, motivicizmus, szerializmus – az izmusoknak ez a burjánzása világos tünete beteg századunknak, a sokarcú küzdelemnek azért, hogy bármilyen, vagy akár minden eszközzel túléljük Mahler apokaliptikus próféciáját.
Az Eroica szimfóniáról több szót hordtak össze, mint amennyi hangjegyből áll; és úgy hiszem, ha valaki ennek pontosan utánaszámolna, elképesztő eredményre jutna. És mégis, vajon sikerült-e bárkinek is „megmagyarázni” az Eroicát? Egyáltalán visszaadható-e merő prózában az a csoda, ahogy a hangok követik egymást vagy együtt hangzanak, olyan érzést keltve, hogy mindez így és csakis így lehetséges? Természetesen nem. Bármennyire is racionalistának valljuk magunkat, e rejtélyes terület határán megtorpanunk. Egyáltalában nem túlzunk, amikor rejtélyességet vagy varázst emlegetünk: egyetlen művészetrajongó sem lehet „agnosztikus”, amikor döntésre kerül a sor. Aki szereti a zenét, annak, bárhogyan csűrjük-csavarjuk is, bizonyos értelemben hívőnek – művészethívőnek – kell lennie.
A helyes út töltse be szándékod,
az erényekben leld viszonyításod,
az éberség legyen támaszod,
örömödet a művészetekben találod.
Maradandó alkotást csak az igazságból meríthetünk, az igazságot csak az Istentől nyerhetjük.
Akinek megadatott a képesség az alkotásra, annak megadatott a képesség a halhatatlanságra.
Egy nép csak azzal szerez jogot ahhoz a földhöz, amely a hazája, ha azt halhatatlan művekkel magához, nemzeti géniuszához kapcsolja. A haza földjére ontott véren kívül a művek és alkotások azok, amelyek révén a nemzet magát a haza földjével elválaszthatatlanul jegyzi el.
Az emberek halálra unják magukat, hogy minden annyira prózai. Megint a harmincas, negyvenes és ötvenes évek szürrealizmusára lenne szükségünk, főleg a vígjátékokban. A közönség megérett az intelligensebb művekre.
