Nincs olyan átok, amely alól ima és megbánás ne adna feloldozást.
Ugyanaz a Bíró, aki megbünteti a bűnt, meg is bocsáthatja.
Ha nem bocsátunk meg valakinek, ezzel korántsem az illetőt bántjuk, hanem saját magunkat. Ez már nem az ő gondja, hanem a miénk.
Bocsánatot kérni és adni mélységesen emberi és méltó dolog. Van úgy, hogy egyedül ez vezethet ki az ősrégi és erőszakos gyűlölködés zsákutcájából.
Világot hamvasztottam el szivemben
és nincs jó szó, mely megríkasson engem,
kuporogva csak várom a csodát,
hogy jöjjön el már az, ki megbocsát
és meg is mondja szépen, micsodát
bocsát meg nékem e farkasveremben!
Megbocsátás nélkül nem gyógyulnak be a sebek. A megbocsátás nemcsak a szeretet legfelső foka, hanem az előre vezető út is.
Attól, hogy valaki elfelejt egy sértést, még nem bocsátotta meg, csak feledte; a megbocsátáshoz, ugyanis hősies érzés, nemes szív, nagylelkűség szükségeltetik, míg a felejtés az emlékezés gyarlóságából származik vagy a békés lélek szelíd nemtörődömségéből, gyakran pedig csak abból, nyugalomra, békére szomjazunk; mert a hosszantartó gyűlölet megöli a boldogtalant, aki kedvtelve szítja a gyűlölet lángját.
A nők olyan tisztességtelenek. Csak rád mosolyognak és muszáj nekik megbocsátani mindenért.
A megbocsátás az a kulcs, amely kinyitja a harag ajtaját és a gyűlölet bilincsét. Ez olyan hatalom, amely összetöri a keserűség láncait és az önzés béklyóit.
Akinek nincs humorérzéke, az kicsinyke vétkeket se tud megbocsátani. A humorérzék tehát etikai jelentőségű.
A képmutatóknak nem könnyű megbocsátani, mert pontosan tudják, hogy mit csinálnak. Tisztában vannak vele, hogy baj van az eredeti példánnyal.
Nem az istentelenség a megbocsájthatatlan, hanem a lelkiismeretlenség.
Nem vagyok önmarcangoló, nem ijedek meg magamtól, és talán ez táplálja a hitem abban, hogy ha az ember szereti magát, akkor képes megbocsátani magának. Magának és másoknak egyaránt.
Az életem másodszori újranézése után a Fénylény megadta a lehetőséget, hogy mindenkinek megbocsássak,aki csak rosszat tett nekem. Elmondta,hogy meg kell nekik bocsátanom, mert ha nem teszem, megragadok azon a spirituális szinten, ahol most vagyok.
A megbocsátás fontos és szép dolog, mert könnyíthet az ember lelkén, de egyúttal sajnos manipulációra is használható. Nézzük meg a kérdést egy kicsit közelebbről! Kinek kell megbocsátani? Annak, aki még bocsánatot sem kér? És ha kér, máris etikai kötelesség megbocsátani neki? És ha valaki nem bocsát meg, akkor nem is jó ember? Nem jó keresztény? Mintha gyakran ezt szuggerálnák bele a vallásos nevelés során az emberekbe. Lehet ez így igaz?
Megbocsátok magamnak minden hibáért, amit elkövettem. Csodálatos ember vagyok, aki előtt varázslatos jövő áll.
Miként az embereknek a bűnvallást, a kormányzatnak a megbocsátást tanácsoltam. Egyik fél sem fogadta meg a tanácsomat.
Aki azt kérdezi tőled: haragszol-e még rá, az biztos, hogy közel áll hozzád, hiszen ezt nem lehet kiáltva mondani, csak halkan. Ehhez talán már három lépés távolság is túl sok.
