Minden jó ember szívében megleled Istent.
Isten idézetek
Istennek semmi köze az ésszerűséghez; Istennek a hithez, a bizalomhoz van köze. Isten azt mondja: „Naná, hogy szereld csak le azt a biztonsági hálót. És ha nincs alattad, akkor vágd el a kötelet is.”
Minden, amit megtanultam és megismertem, lépésről lépésre közelebb vitt Istenhez. Ma már megingathatatlan meggyőződésem, hogy létezik Gondviselő. Csak abban hiszek, amit biztosan tudok. Ez kiküszöböli a hit szükségességét. Ezért nem azt mondom, hogy hiszek Isten létezésében – tudom, hogy Ő létezik.
Ahová a tudomány nem ér el, ott van Isten.
Egy embert szeretni azt jelenti, hogy olyannak látjuk, amilyennek Isten gondolta.
Minden vágyad az Isten szava benned
mutatva, hogy merre rendelte menned.
Az Isten szeretet, nagylelkűség és megbocsátás; ha hiszünk ebben, sosem fogjuk hagyni, hogy a gyengeségeink megbénítsanak.
A fény harcosa, mielőtt csatába kezd, kitárja szívét, és kéri az Isten bátorító erejét.
Azt hiszem, rajtunk múlik, hogy mi a rendeltetésünk. Ki kell hoznunk a legjobbat abból, amit Istentől kaptunk.
Bátran kérdőjelezzétek meg akár Isten létét is; ha ugyanis van Isten, akkor ő bizonyára többre fogja értékelni a józan ész tiszteletét, mint a vak félelemét.
Isten, akit én imádok, nem a sötétség istene; nem azért adta az értelmet, hogy megtiltsa annak használatát. Tőlem azt kérni, hogy az értelmemet feladjam, azt jelentené, hogy megsérteném annak teremtőjét.
Isten Hatalma emelt égi kénnyel,
az ős Szeretet és a fő Okosság.
Én nem vagyok egykoru semmi lénnyel,
csupán örökkel; s én örökkön állok.
Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel.
Van egy régi mondás: ha egyszer ölsz, gyilkos vagy, ha milliókat, király, ha mindenkit, Isten.
Minden képzeletet felülmúl, amit Isten életünk törött darabkáiból tud alkotni, ha teljesen rábízzuk azokat.
Lehet-e tökéletes teremtője e tökéletlen, önmagát pusztító földi létformának és a saját életét végveszélybe sodró halandóknak?
És megvakultak
Hiú szemeim. Meghalt ifjuságom,
De őt, a fényest, nagyszerűt,
Mindörökre látom.
Az én Istenem a régi gyermekidőben a Föld felett függő, csillagos kulisszák mögött lakott; hosszú, vattás szakálla volt, és trónuson ült. Unalmas, távoli öregúrnak tűnt előttem, akivel egyszer, ha meghaltam, vétkeim miatt esetleg kínos ügyeim lesznek. Fiatal koromban egyszerre izgatni kezdett valódi kiléte… Körültapogattam, megmértem, arcába néztem. Rájöttem: hozzám hasonlít. Tökéletlen, véges és tehetetlen, mint én vagyok… Valahol bent bolyong testetlenül, körvonalak nélkül, megfoghatatlanul, egészen mélyen. Nincs hangja, csak impulzusai vannak, amelyek a gondolat küszöbéig érnek, mégis több minden gondolatnál és szónál, több a látható formavilágnál, amely körülvesz, a káprázatoknál és fájdalmaknál, a félelemnél és a halálnál. Több mindennél, amit ismerek, és ami megismerhető.
Az Isten itt állt a hátam mögött
s én megkerültem érte a világot.
Képzelj el egy repülő madársereget. Na? Hány madarat láttál? Tizenegyet? Tizenkilencet? Ötöt? Van némi fogalmad róla, de a pontos számot nem tudod. Akkor honnan jött ez a gondolat? Valaki odatette. Valaki, aki tudja a madarak pontos számát. És a fákét, a kövekét, a virágokét. Valaki, aki ezekben a századmásodpercekben is gondoskodik rólad, és megmutatja neked a hatalmát.
Isten rajtad: végtelen könny; Isten benned: végtelen mosoly.
