Korunk házaspárjainak legnagyobb, legsürgetőbb feladatai közé tartozik az a felbecsülhetetlen súlyú tanúságtétel, melyet a házasság felbonthatatlanságával és egymás iránti hűségükkel tesznek.
Hogy a férfi és a nő mi mindent képes véghezvinni, az meglepő mértékig a kapcsolatuk sajátosságaitól függ. Nem szabadna méricskélni, melyikük keres többet, hiszen mindketten hozzáteszik a magukét az egészhez. Ezért soha ne kérdezd: „Mit ér a feleség a házasságban?” Ugyanígy azt is kérdezhetnéd: „Mit ér a férj?” Amennyit ketten együtt érnek, az számít igazán. Amikor pedig valaki, legyen akár féri, akár nő, megtalálja a neki való párt, onnantól kettejüknek csak az álmaik szabnak határt.
A nők természetüknél fogva önbizalomhiányos teremtmények, és ha az érzékeny harmincötös korhatárt átlépve még nem állapodtak meg, akkor valószínűleg olyan pasashoz mennek hozzá, akinek kopasz foltja és arany szíve van.
– Tíz éve vagyunk házasok és minden reggel rántottát kérsz.
– És még ennél is bámulatosabb, hogy minden reggel megkérdezed.
Sajnos uram, ha egy asszony molesztálni akarja a férjét, legyőzi a halált is.
Fiatal korunkban általában azért küzdünk, hogy megszerezzünk egy férfit, majd azért, hogy megtartsuk. Aztán sokak számára az válik fő kérdéssé, hogy hogy viselje el őt, ne adj’ isten hogyan szabaduljon meg ettől az egykor oly csodálatos férfitől.
Egy nap Peggy szólt, hogy terhes, és egyik dolog hozta magával a másikat, míg végül összeházasodtunk. Az esküvőnkből arra az egy dologra emlékszem, hogy Jack taxisofőringet viselt rajta. Szerettem Peggyt, de nem tudom, összeházasodtunk volna-e, ha nem esik teherbe, mert a házasság nem igazán illik a művészi életformához. Persze soha nem találnád ki, hogy ez a véleményem, hiszen négyszer is nősültem.
Feleségem kigyógyított a féltékenységből: minden kétséget kizáróan tudomásomra hozta, hogy joggal féltékenykedem. Ettől kezdve már nem féltettem, s a lehető legjobb egyetértésben éltünk.
Én asszonyom, ugy-e, hogy így lesz?
Örök lesz a mi nagy csatázásunk
S örök a nászunk.
Magyarországon sztrájkol – Hymen. Évről évre kevesebben házasodnak itt az emberek. Szinte kétezerrel kevesebb például a házasságok száma csupán ez évben. És csupán szeptemberig. (…) A jövendő magyarjainak nincs se kedvük, se módjuk világra jönni.
A férjem mellett az elmúlt tizenegy év inkább tizenegy percnek tűnt. Egy szempillantás alatt elmúlt ennyi idő. Egyedül az mutatja, hogyan telnek az évek, hogy a gyerekeink egyre nagyobbak lesznek.
Társam, kezet nyújtok néked,
Több jóságot, mint pénzt kínálok,
Papolásnál s törvénynél előbb magamat:
Te is nekem adod magad? Velem tartasz?
Együtt maradunk, ameddig élünk?
Az a pillanat (…), amikor kiderül a nők felsőbbrendűsége, maga a házasság. A nő választja a férfit, nem pedig fordítva. (…) A mi sorsunk (…) az, hogy felfigyeljenek ránk a nők, megfigyeljenek, lemérjenek és esetleg kiválasszanak. Azt hisszük, hogy meghódítottunk valakit, valójában azonban a vágyaink foglyai vagyunk, amelyeket a nő ösztönös érzékkel kezel.
De az alázatosság, kedves uram, teljes csődöt jelent minden házasságban. Egyetlen nőtől sem lehet elvárni, hogy elnéző legyen egy alázatos férjjel szemben. Nem csoda, ha a felesége élt a lehetőséggel.
Az én feleségem nem az a típus, aki csak szolgál valakit, és nem kap vissza semmit, és nem fair a játék a két fél között. Ha így lett volna, akkor kiszeret belőlem, és azt óriási veszteségnek éltem volna meg.
Azt biztosan tudtam, hogy csak olyan férfi lehet a férjem, akinek megfog a lelke, s biztos lehetek benne, hogy nem rossz ember.
A házasság egy olyan könyvhöz hasonlít, amelynek az első fejezete lángoló költemény, a többi próza.
Az asszony nem cselekedhetik soha az ura tudta és hozzájárulása nélkül. (…) Ha a törvénynek ez a felfogása, hát akkor a törvény hatökör! Akkor a törvény hülye, kérem! Akkor a törvény agglegény, kérem! Ha a törvény szeme ezt látja, hát rosszul lát! És én csak azt kívánom neki, hogy a tapasztalat nyissa ki a szemét. A tapasztalat, uram! Ennél nagyobb büntetést nem kívánhatok neki.
– Te képzeld, a feleségem krumplipürét akart csinálni a rántott húshoz, de amikor kiment a kamrába krumpliért, összeesett, és meghalt.
– S te, mit csináltál?
– Há` rizst.