Néma légy, ha sebet kapsz, süket légy, ha sebet adsz. Ha mindezeket betartod, Isten segítségével megélsz valahogy.
Sohase bántsd a közkatonát, amíg tisztet látsz. Csak az aranypaszományra célozz.
Háborúban sohase kérj és sohase adj bocsánatot. Nem vagy császár, hogy kegyelmet osztogass, ellenfeled sem az.
Sohase kérdezd, ha neked parancsolnak, hogy miért. Ha te parancsolsz, sohase felelj arra a kérdésre, hogy miért.
Sohase vigyél pénzt a csatába, mert mindig azon lesz az eszed.
Sohase fordulj meg a golyóbis előtt, mert annak mindegy, akár elől, akár hátul megy beléd.
Sohase fuss az ellenség elől, mert kimelegedel, tüdőgyulladást kapsz, és ebbe halsz bele.
Sohase számláld az ellenséget, mert az egyszeregyet nem a háborúnak találták fel.
Amikor hazatértem a második világháborúból, a német frontról Indianapolisba, az egyik bácsikám ezt mondta: „Az áldóját, most már úgy festesz, mint egy igazi férfi.” Meg tudtam volna fojtani. Ha megfojtottam volna, ő lett volna az első német, akit megöltem.
Churchill, aki pedig elég fukar volt, ha a szovjet hadsereg érdemeinek elismeréséről van szó, emlékirataiban elmondotta, hogy életének legnagyobb meglepetése volt a németek moszkvai veresége. De tudjuk, hogy magában a német hadvezetőségben is pánik uralkodott. Sok tábornok előtt felrémlett Napóleon seregének sorsa, s a helyzetet általános visszavonulással, a front megrövidítésével akarták menteni. Ismeretes, hogy ezt csak Hitler közbelépése akadályozta meg. Egy alkalommal beszéltem erről Sztálinnal, aki elmondotta, hogy ebben a szituációban a fejüket vesztett tábornokokkal szemben Hitlernek volt igaza, mint ahogy ez a háború alatt máskor is előfordult. Hitler szerinte eléggé bedolgozta magát a katonai kérdésekbe, és emellett a háborús problémák politikai oldalát is mérlegelte, amit tábornokai rendszerint nem tudtak megtenni.
Még mindig ott lebeg a fejünk felett a nukleáris háború réme. Komolyan, ennyire ostobák vagyunk? Azt hisszük, hogy a nukleáris veszély elmúlt, hogy a Föld pusztulása már nem fenyeget? Önámítás azt gondolni, hogy mindez már a múlté.
Ferenc pápa küldött és megvett ember. Vérlázító dolgokat mond a muszlimok befogadásának szükségességéről, és egy szava sincs az üldözött és bántott keresztényekről. (…) Kartávolságra van a polgárháború Európában. Ez tény.
Egy kardra vágytam, hogy tusázva
csapjak közéjük hősi lázba.
S elveszni itt – ha nincs bocsánat –
de még megölni egynéhányat…
Azt gondolom, hogy még mindig fennáll a veszélye egy Terminátor-szerű apokalipszisnek, ha az MI-t fegyverrendszerekkel párosítják – egészen a nukleáris fegyverrendszerek, nukleáris védelmi ellencsapások szintjéig. Mivel a döntéshozatali ablakok nagyon rövidek, feldolgozásukhoz szuperintelligenciára lenne szükség. Talán okosak leszünk, és meghagyunk egy embert a folyamatban. De az emberek tévedhetnek, és számos olyan hiba történt már, amely a nemzetközi incidensek küszöbére sodort bennünket – ezek akár nukleáris háborúhoz is vezethettek volna. Szóval nem tudom.
A légteret egyre inkább a (…) drónok és digitalizált technológiák uralják, a mesterséges intelligencia egyre szélesebb körű alkalmazása mellett. Legjobb esetben feltételezhetjük, hogy a jövő háborúit kizárólag gépek fogják megvívni egymással.
A mesterséges intelligencia el fog érkezni, és használni fogják a háború során.
Mondják, a legjobb fegyver az, amit sosem kell elsütni. Ezt tisztelettel vitatnám, mert még jobb az, amit elég elsütni egyszer. Apám így csinálta, Amerika is így csinálja, és eddig elég jól be is vált.
Őszinte leszek. Mások háborúja egy hangyafa**nyit sem érdekel.
(Conrad Harrigan)
Gyűlölöm a háborút. Nemcsak az emberéletek elvesztése miatt. Nemcsak az otthonok, városok, infrastruktúrák pusztulása miatt. Hanem mert a háború megöli azt is, amit a legtöbben észre sem vesznek: az élővilág biztonságérzetét, a természet ritmusát, az állatok békéjét.
Az ellenség egy ember, akit nem ismerünk, s aki nem ismer bennünket, de aki mégis ellenség, mert egy olyan egyenruhát visel, amelyik egyenruhának a gazdája a mi pusztulásunkat akarja.
